Lépj túl a Káli-medencén!

Egy medencével odébb is fantasztikus a környék, de még nem olyan felkapott. Kis ajánló a Művészetek Völgye vonzáskörzetéhez. – írta: Bog, 4 éve

A Völgy

Jómagam már 20 éve járok erre a környékre. Eleinte csak a fesztivál miatt, főleg Keszthely felől, akkoriban persze sokkal inkább csak azt tudtam, hogy melyik színpad és helyszín merre van (és hol lehet ingyen parkolni), ám azóta úgy alakultak a dolgok, hogy egyre több és több időt töltök lent. Mindenkire más hatással van az ilyesmi, nálam simán a legnyugodtabb és legproduktívabb oldalam hozza elő, ülni a tornácon a notebookkal, írni, telefonálgatni, ügyintézni úgy tudok, hogy nem hogy nincs semmi zavaró körülmény, de még külön lenyugtat az egész környék lelassított mozgása, a levegő frissessége és az a furcsa tudat, hogy itt semmi bajom nem lehet.

Nem lesz egy teljes körű leírás ebből, mert Puláról például csak azt tudom elmondani, hogy az Ajka felé vezető út mentén takarosabb, mint a 77-esen, a kisbolttal szembeni telken pedig nagyon harcias a kutya, Csutka mindig összeugat vele, ha megállunk ott valamiért. Vigántpetendet eggyel jobban ismerem, egyrészt a faluval szemben ott van a langallós, ami megér egy megállást, mert nagyon kellemes környezetben kapod a frissen a kemencéből érkező kenyérlángost. Kérdés, hogy meddig, mert évek óta eladó az egész hely, gondolom az ősztől tavaszig tartó időszakban nem bonyolít semmi forgalmat, legalábbis olyankor mindig zárva is van. Vigántpetenden amúgy a templom a nagy szám a dombocska tetején, a fesztivál idején szoktak komolyzenei koncertek lenni benne.

Innen csak egy ugrás Kapolcs, van is a patakparton egy nagyon barátságos ösvény a két falu között, emlékeim szerint 20-25 percnyi sétával át lehet jutni egyik helyről a másikra, ha ezt használjuk. Ez amúgy azért is jó, mert Kapolcs legjobb része nem a főút mentén van, hanem pont egy utcával bentebb a patakparton. Harcsa Veronika szokott az egyik utolsó ház kertjében koncertezni, amikor tart a Völgy, na onnan a település központjáig sétálva nagyon remek hangulata van Kapolcsnak, most pedig a templom mögötti területen alakítanak ki egy közösségi udvart éppen, kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz. Kapolcs központjából (ahol a templom és a buszmegálló van, meg a Csipszer Kert) indul az út Taliándörögd felé, ami egy csodás hely, a falun kívül fogjuk megtalálni a Szent András templom romjait, ami egy nagyon hangulatos hely, esküvői fotózásra is alkalmas...

Taliándörögdről van egy nagyon eldugott út Öcs felé (amit alapból inkább Puláról közelítenek meg a népek), ezen az úton pedig ott áll Magyarország egyetlen űrtávközlési állomása (since 1977), ma már ipari műemlék, hiszen a 70-es évek enteriőrje és a műszaki berendezések is jó állapotban vannak. Évek óta próbálok bejutni, de eddig nem sikerült, pedig állatira érdekelne a hely. Ha valakinek van érvényes kontaktja, akkor szóljon, azonnal megyek egy kamerával és rakom YouTube-ra.

Kapolcsról egyébként még egy kis túrázási opció is kínálkozik, kábé fél óra sétával érünk el Csórompusztára, ahol a HelloWood tagjai építettek ezt-azt fából (ebből a kilátó az, aminek az adott helyen számottevő funkcionális haszna is van), szép innen a látvány, egyszer érdemes ezt is felkeresni, akárcsak az Almádi kolostor romjait. Ez már inkább Monostorapátihoz van közel, a főúton tábla jelzi, hogy hol kell nekivágni a domboldalnak, ez is maximum 40 perces séta, a romok még nem teljesen feltártak, de így is meglepő, hogy a jelenlegi erdő közepén mekkora épület lehetett 1121-ben(!). Nem messze tőle pedig van egy forrás (szentkút), ami körül egy kis tavacska is kialakult, itt is érdemes megpihenni.

Monostorapáti a környék legnagyobb települése, itt van a körjegyzőség is, meg posta, iskola, közért, tűzoltóság, óvoda és focipálya. Kapolcs felől érkezve nem felhőtlen az öröm, egy egyre nagyobb nyílászáró-gyár létesült itt (Strabag érdekeltség), ami nemrég bővült egy új csarnokkal, mindenféle helyi építési szabályoknak úgy fittyet hányva, hogy a beruházás kedvéért módosították azokat, közvetlenül egy Natura 2000 besorolású terület és egy korabeli, magánkézben levő, de szépen helyreállított malom mellett. Igazából ocsmány, még ha rengeteg munkahelyet is teremt. A település másik ipari létesítménye a Monti ballonos ásványvíz központja, de ez jóval kisebb és emberközelibb épület a patak felett átvezető hídhoz közel.

Monostorapátinak a Tapolca felé eső domboldalán vannak az új építésű lakóházak, hiszen innen remek kilátás nyílik Hegyesd felé. A lokális hub pedig a Vén Platán nevű egység, ami egy dohánybolttal egybeépített kocsma, egy egyébként korrekt terasszal, amit időről-időre vendéglátási szándékkal megpróbálnak hasznosítani, de eddig minden ilyen nekibuzdulás kudarcba fulladt. Régebben még a fesztivál alatt voltak itt amatőr koncertek (műtős rock!) rettenetes hangosítással, olyankor persze tele volt a terasz és tömték a népek magukba a velős pirítóst, de az utóbbi években ezek is elmaradtak. Legutóbb megpróbált valaki pizzát és menzás színvonalú kaját kínálni egész évben, de egyrészt nem jött be, másrészt a pizza még csak-csak ehető volt, de a többi fogáshoz erős akaratra volt szükség. Már az utolsókat rúgta a hely, amikor többen bementünk egy korai vacsorára, mindenki pizzát kért, csak egyvalaki óhajtott volna (minden tanács ellenére) rántott sajtot. Az egyszemélyes staff ránézett a rántott sajtos srácra és halál komolyan azt mondta neki: "ne b****ál már ki velem". Úgyhogy mi kértünk elnézést. És még egy pizzát.

Apátinak van egy szőlőhegy része is, az utolsó utcán kell hirtelen felindulásból felindulni, az visz fel a falu fölötti dombra, ahol tényleg szőlőskertek sorakoznak, egyre többen nyaralóként használják ezeket (külterületi telkek, művelésből kivett), de itt csak áram van, víz kútból, csatorna meg zéró. És ha az ember elszánt, akkor egy nem annyira tragikus minőségű, burkolatlan úton át lehet jutni Szentbékkállára, mondjuk 10 perc alatt - na, ennyire van a Káli-medence. És még egy jellegzetesen apáti hírhedtség: a 77-esen a Platán után ott van az évek óta bezárt Monostori Betépő. Ami nyilván betérő volt hajdanán, de a felirat kissé átalakult és már évek óta ilyen. Amúgy ez is eladó, ha valaki netán hivatalos betépési helyet keresne...

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!