Lépj túl a Káli-medencén!

Tapolcáig

Ha elhagyjuk Monostorapátit Tapolca felé, akkor nem lehet eltéveszteni Hegyesdet. A legkisebb tanúhegy egy szinte teljesen szabályos gúla, ami elég magányosan áll a tájban, de pont ezért tényleg összetéveszthetetlen. És bazi jól néz ki minden irányból, Apáti felől előbb egy víztározó mellett haladunk el (ezt évente egyszer eresztik le, akkor lehet szedni halat), utána pedig egy pici bekötőút vezet be az alig 150 fős faluba.

Ami átmegy egy kőhídon (műemlék), utána pedig kettő perc alatt végig lehet haladni a főúton, hogy aztán Zalahaláp felé egy irgalmatlan rossz minőségű úton haladhassunk tovább. Nem is nagyon jár erre senki, csak néhány teherautó, amik a murvabányába tartanak, de azok is inkább Haláp felől jönnek. (A Halápi hegy is megérne egy anyagot, tanúhegy volt ez is, csak lebányászták a tetejét.) Hegyesd nagyon takaros, ahhoz képest, hogy milyen kicsi, mégiscsak van látnivaló.

Egyrészt van egy bányató a központ mellett, ami ma már horgásztó (de hát anno úszni is lehetett benne, bár tilos volt persze), mögötte pedig ott magasodik a hegy. Bone a feljutást 20 perc alatt abszolválta, de ne őt vegyük mércének, 30-35 perc alatt fel lehet jutni a tetejére. Majdnem végig kiépített gyalogút megy fel, aztán pont a csúcs alatt vége (itt meg lehet tekinteni valami marginális méretű faldarabot, ennyi maradt csak a várból), innen némi sziklamászás következik, de nem vészes, fent pedig egy kicsi de lapos területen állva nézhetünk körbe, mert hát abszolút körpanoráma adódik, látszik az összes többi tanúhegy, meg mindazon települések zöme, amelyekről eddig szó esett.

Hegyesddel kábé szemben van Diszel, ami közigazgatásilag már Tapolcához tartozik, de amúgy egy különálló falu. Ezen is végigfut a patak, a malom pedig ma egy szépen rendberakott, kettős funkciójú épület. Egyrészt itt van ez Első Magyar Látványtár, jelentsen is ez akármit, gyakorlatilag egy művészeti kiállítótér, ahol tematikus tárlatok vannak igen széles skálán mozogva az értékelen giccs és a valóban értéket képviselő alkotások között. Ezek minden évben változnak, szóval mi minden évben kifizetjük a 800 HUF összegű belépőt és végignézzük, hátha így segítünk fennmaradni ennek a furcsa képződmények.

Már csak azért, mert az épület másik felében hosszú évek lakatlansága után tavaly megnyílt a Vörös Ló kávézó, ami egyébként ételt is kínál, méghozzá nem is rosszat. A hely üzemeltetője ugyanaz a hölgy, aki a Káptalantótiban levő Liliomkert termelői piacot is viszi, ezért aztán a Vörös Lóban készült ételek helyi alapanyagokból készülnek kimondottan jó minőségben és kifejezetten kedvező áron. Péntekenként mini piac is van, plusz kemencés kenyérsütés, tök jó az egésznek a hangulata, pláne, mert alig ismeri valaki. Igazából nem is tudom, hogy azt szeretném-e, hogy többen ismerjék és tutira fennmaradjon, vagy inkább maradjon meg ilyen kis helyi csodának, ahogyan mi megszerettük.

Tapolca meg innen pár kilométer, ez már egy külön anyag lehetne, a régió központja annak minden előnyével és hátrányával. Azért az Y házakat a messziről meglátni még mindig szürreális dolog, márpedig ez elég gyakori, hiszen Tapolcán van mozi, Tesco, gyógyszertár, kórház, meg minden, ami egy városban elvárható, tehát a környékbeliek elég gyakran járnak be a 77-esen.

Talán kedvcsinálónak ennyi már elegendő, persze meg lehetne említeni mondjuk a Von Beöthy borászatot a Csobánc oldalában (nagyon ajánlott), Gyulakeszin a legendás, útszéli velős pirítóst és a régi malomban nyílt Bak Vendéglőt, Tapolcán a Dolce cukrászdát, ahol a saját nevüket viselő Dolce torta masszívan a legjobb, vagy Tótvázsonyban az alig ismert, 18 lyukú golfpályát. A Völgy Budapestről két órán belül elérhető, az M7-esen Székesfehérvárig, onnan a 8-ason Veszprémig (ez majdnem végig 110 km/h-s autóút), onnan pedig a 77-esen, amin amúgy sem kell rohanni, mert olyan a táj.