MacBook 1.1: kukából a gyűjtői vitrinbe

Ha előveszem a gépet, visszagondolok azokra az időkre, amikor ez a gép kiváltotta a WOW érzést. – írta: gt87, 5 éve

Az első generációs MacBookot 2006-ban mutatta be Steve Jobs. A gép már rögtön az indulásnál elérhető volt fehér és fekete színben, azonban a fekete modellek csak a high end specifikációkkal (2GHz processzor, 1GB RAM, 80GB HDD) voltak rendelhetőek 1500$-os áron, és talán ez volt az ok ami miatt viszonylag kevés fogyott belőlük 2006 és 2008 között. Manapság pont emiatt ezek a gépek - főleg a működő darabok - egyre nagyobb értéket kezdenek képviselni a gyűjtők körében, így jó ötletnek tűnt számomra egy ilyen MacBook beszerzése.

A hazai aukciós és apróhirdetéses oldalakon kezdtem el keresgélni, és pár hét alatt találtam is egy ígéretes jelöltet. A hirdetésben egy alkatrésznek, bontásra hirdetett, de láthatóan működő (legalábbis a desktopra már bebootolt) 2006-os fekete gépről volt két kép, és egy rövid leírás, miszerint bekapcsol, de hamar lefagy. Tudtam, hogy ez jó jel, hiszen eddigi tapasztalataim alapján ilyenkor a hűtéssel szokott lenni valami, ami általában könnyen orvosolható. Tettem egy ajánlatot az eladónak, és postával együtt 11 ezer forintért nyélbe ütöttem az üzletet.

Három nap múlva megérkezett a csomag, így rögvest nekiálltam a laptop komolyabb felmérésének. A gép kívül és belül rendkívül poros, és koszos volt (és valami irtózatos dohányszag áradt belőle), valamint a topcase (ez a billentyűzetet és tapipadot magába foglaló teljes felső rész) láthatóan nem a hozzá való volt, az alkatrész egy fehér gépé volt, és a szélén szinte teljesen végig volt repedezve (ez tipikus betegsége a típusnak).


a képen nem jön át az, hogy mennyire koszos volt

Bekapcsolás után meglehetősen komótosan indult el a rendszer. Miután eltűnt a szokatlanul hosszú ideig pörgő strandlabda, a névjegy alatt megnéztem, mi is van a dobozban: MacBook 1.1, CoreDuo 2GHz (ez még nem Core2, hanem a 32 bites sima CoreDuo!), 1GB RAM, 80GB HDD, OS X 10.5.


a főbb specifikációk

Wi-Fi, bluetooth megy, a kijelzőt ugyan kicsit megkarcolták a gombok, de pixelhibamentes, azonban a billentyűk közül az enter és az „ü ó ő ú ű” - gombok nem működtek. Ez benne volt a pakliban, már a fehér topcase-ből gondoltam, hogy lehet valami gond, mert a szalagkábelt nagyon könnyű megtörni, ha nem szakértő nyúl hozzá. 10-15 perc használat után éreztem, hogy eléggé melegszik a processzor környékén, ezért egy kis segédprogival (Macs Fan control) megnéztem, hogy megy-e a ventilátor. Nem ment. Gyorsan kikapcs, és szétkaptam a gépet.

Amilyen koszos volt kívülről, az semmi sem volt a belsejéhez képest. Szó szerint állt bent az összecsomósodott por és szösz, és mindenféle morzsa.


a por nagy részét még a teraszon fújtam ki belőle, csak utána folytattam a szobában ecsettel a tisztítást

A ventilátornál megtaláltam a hiba okát, egyszerűen annyi por volt benne, hogy teljesen megszorult tőle és nem tudott forogni. Egy ecset és sűrített levegő segítségével kipucoltam, majd a biztonság kedvéért a betonkeményre kötött hővezető pasztát is kicseréltem egy adag friss Arctic MX4-re.


ez volt egykoron a hővezető paszta, feltételezhetően az állaga is hozzájárult a melegedéshez, mert nem nagyon rendelkezhetett komolyabb hővezető képességgel

Összerakás után bekapcsolás, és mintha kicserélték volna. A hűtés újra működik, nem melegszik, hosszabb használat során sem tapasztaltam fagyást, szóval a probléma megoldva.

Mivel a billentyűzet még mindig nem működött rendesen (meg nem túl esztétikus a fekete gépen a fehér topcase), és az eredeti 12 éves 80 gigás merevlemez sem egy életbiztosítás ilyen korban, úgy döntöttem, nézelődök, talán lelek valahol alkatrészeket, amikkel egy kicsit megbízhatóbbá és autentikussá tudom tenni a gépet.

Rövid keresgélés után rá kellett jönnöm, hogy a hibátlanul működő fekete topcase-ek 12-15 ezer forint körül mennek a különböző online piactereken, ezért megpróbáltam inkább donorgép után nézni. Pár hét alatt összesen 2-3 gépet találtam, de jellemzően mindegyiknek volt valami olyan gondja, ami kizárta őket (vagy a tapipad nem ment, vagy a gombok egy része). Már-már kezdtem feladni, amikor rábukkantam egy kijelzőhibás 2007-es fekete gépre 16 ezer forintért. Az eladó elmondta, hogy a laptop működik, csak az invertere halálozott el. A helyszínen ki tudtam próbálni, a billentyűzet és a tapipad is rendben működött, így meg is vettem.

Gondolkodtam, hogy esetleg a 2007-es gépet élesztem inkább fel, de a kijelzőcsere nem jöhetett szóba, mivel a 2006-os és 2007-es gépeknek más a kábelezése, nem kompatibilis egymással a két panel, ezért inkább a 2007-es gépből mentettem át a topcase-t, 2GB memóriát és a 250GB-os merevlemezt. A gép maradékát alkatrészként értékesítettem, összesen 7 ezer forintért (ennyiért sehol nem lehetett volna működőképes topcase-t, memóriát és merevlemezt szerezni).

A frissen bontott topcase rendkívül jó állapotban volt, a tapipadján semmilyen kopás nem volt látható, és a szélén is csak egy rövid helyen volt a típusra jellemző lepattogzás (valószínűleg visszahívásban lehetett cserélve az alkatrész).


ritka hogy a tapipadon nincs nyoma elhasználódásnak, valószínűleg keveset használták

A 250-es merevlemezre feltelepítettem a legfrissebb OS X-et amit erre a gépre lehet (Snow Leopard 10.6.8), és a teljes összerakás előtt még egyszer teljesen áttisztítottam kívül-belül.


sokat dob a gép összképén egy alapos tisztítás

Egy dolog hiányzott még, ez pedig az akksi volt. Annyit tudni kell ezekről a gépekről, hogy amennyiben döglött akksival, vagy nélküle üzemeltetjük őket, a processzor 50%-os sebességen fog csak menni, és ez elég nagy hatással van a használhatóságára. Mivel szerettem volna, hogy egy teljesen funkcionális gépem legyen, ezért rendeltem egy új, utángyártott akkut 10 ezer forintért.


új akksi, eddig 4 ciklus került bele, várhatóan nagyon sokáig ki fog majd tartani

Mennyire használható?

Meglepően jól. Az operációs rendszer korát meghazudtolóan fürge, mindössze 35 másodperc alatt betölt (ezt sok mai SSD-s gép megirigyelné). Van egy jó kis gyűjteményem régebbi programokból, és azt kell mondanom, hogy teljesen jól használható rajta minden, amit telepítettem (pl.: Office, Photoshop). Egyedül a böngészésnél látszanak meg az évek. A telepített Safari 2013-óta nem frissült, ezért sok weboldal hibásan jelenik meg benne. Firefox-ból sikerült találnom egy ESR verziót (52.9), ami 2018-ig támogatott volt, ezzel minden weblap megfelelően betölt, azonban ez a verzió bizony láthatóan nincs a legjobban optimalizálva ehhez a hardverhez. Röcög a görgetés, YouTube-on 360p-nél nagyobb felbontás nincs, és bizony sokszor pörög a strandlabda.


az 52-es ESR Firefox minden oldalt megjelenít, viszont elég ráérősen is rendereli le őket a 13 éves vason

Megérte?

A gép összesen körülbelül 30 ezer forintba került, és szerintem 4-5 év múlva kapok majd erre a kérdésre érdemben választ. Most egy dolog biztos, mégpedig az, hogy van egy tökéletesen üzemelő, korához képest meglepően jó esztétikai állapotú 2006-os fekete MacBookom új akkuval. Ez már most sem egy túl gyakori készülék, valószínűleg, ahogy múlik az idő egyre kevesebb hasonló állapotú lesz belőle. Számomra ez a gép az Apple történelem egy darabja, és ha előveszem, jó ízzel gondolok vissza azokra az időkre, amikor ez a gép sok emberből, többek között belőlem is kiváltotta azt a bizonyos WOW érzést.


ez lett a vége, ennyit tudtam kihozni a bontásra ítélt MacBookból

Előzmények