Bevezető

Világéletemben Windows PC-t használtam, ettől függetlenül amióta az Apple áttért az Intel platformra és elkezdtek csordogálni a különféle Hackintosh verziók, többször próbálkoztam már átélni az áhított „Apple-érzést“. Na nem mintha ne használtam volna előtte iPhone-t vagy iPadet (nem vagyok Apple fanboy, ugyanúgy használok Samsungot, vagy jelen esetben Lumia 930-at), így azért nagyjából volt némi fogalmam, hogy miről beszélnek, amikor ezt a feelinget emlegetik.

Mégis aztán évek próbálkozásaival sem sikerült éreznem azt a nagy felszabadulást, amit nyújtania kellett volna egy Windows-felhasználónak. Nem olyan régen több napnyi tortúrán mentem keresztül, hogy feltelepítsem az új Yosemite rendszert egy HP ProBook gépre, amit úgy emlegetnek, mint a legjobb Hackintosh élményt nyújtó gépet, minekutána hardveresen nagyon közel áll egy MacBookhoz.

Meg sem tudom mondani, hogy hány órát öltem bele abba, de végül aztán egy 100%-osan működő OS-t kaptam, amit jó, ha fél órán keresztül használtam, mielőtt visszatettem volna a Windows 8.1-et. Miért? Nem ítéltem meg úgy, hogy ezen a konfigon jobban járnék vele. Sokkal kézenfekvőbb volt a Microsoft rendszerével dolgozni, ott már ismerek minden kis trükköt, minden alkalmazást, amit használok.

Az elejétől fogva sejtettem, hogy nem lesz meg a katarzis, ugyanis mint érzést – az Apple termékeivel kapcsolatban legalábbis – a hardverrel együtt az operációs rendszer tette teljessé. Nem futtatnék példának okáért iOS-t egy Samsung Galaxy S5-ön, mert az nem arra való, és az Apple tényleg összhangba hozza a hardvert a szoftverrel, pedig szkeptikus voltam, hiszen ugyanúgy Intel platformra épül, mi mást tud nyújtani, mint akármelyik prémium laptop?

Így jutottam aztán el az első MacBookom beszerzéséhez, ami egy Late ’07 modell. Lássuk, hogy milyen változást hozott a fejemben az OSX megítélésével kapcsolatban.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!