Magic 2015 teszt – Egy játékos szemével

A széria legújabb darabja ezúttal egy teljesen másfajta játékélményt kínál. Kérdés, hogy jó ez nekünk avagy sem? – írta: TazLeacher, 10 éve

Bevezetés, menü, kezdetek

Megj.: ez a teszt sajnos nem kerülhetett ki a Gamepod hasábjaira, mert ott már megjelent egy másik, mely ugyan erről a játékról szól, így ennek most itt a helye, mert semmiképp sem akartam, hogy egy, a játékról alkotott egészen más jellegű vélemény az enyészeté legyen. Az írásban előfordulnak olyan állítások, tények, számadatok, melyek egy része nem egyezik a másik tesztben szereplőkkel. Az itt közölt információkért felelősséget vállalok, azok a valóságnak megfelelnek.

A Magic: The Gathering 1993-ban kezdte hódító útját, mint a világ első gyűjtögetős kártyajátéka, mely kisebb törésekkel a mai napig tart. Manapság több mint 10 millióan játszanak a hagyományos, papír alapú játékkal, ezért nem volt váratlan lépés, hogy az új trendeket követve a virtuális világba is ellátogatott eme remek szórakozási forma. (A Magic the Gathering szabályaira most részletesen nem térnék ki, ha valaki esetleg nem ismerné a játékmechanizmust vagy konkrétan a MTG-et, itt olvashat róla röviden.) Az első komolyabb próbálkozás (mely korántsem lekicsinylő jelző) a 2002-es Magic: The Gathering Online volt, ami lényegében egy az egyben ültette át a fizikai játékot a számítógépek világába.

Aki valaha is játszott gyűjtögetős kártyajátékkal, nagy valószínűséggel elgondolkodott rajta, hogy mennyivel egyszerűbb és költségkímélőbb lenne, ha a virtuális formájú játéké lenne a jövő, hiszen minden játékos számára elérhetőek lennének a különböző lapok. Bár a játékforma sajátossága, hogy a lapokat gyűjteni is kell, ez azonban sokszor nem kis költséget jelent az egyszeri játékosnak, ugyanis 1-1 drágább lap értéke még a magyar fejlesztésű HKK-ban is több ezer forint lehet, a MTG-ben ez az összeg egészen elképesztő mértékig emelkedhet.

A 2002-es kiadás sajnos(?) erre nem volt gyógyír, ugyanis abban a lapok – ahogy valóságban – tényleges pénzért vagy más pénzért vásárolt lapokért cseréltek gazdát. (A játék a mai napig él, működik, bár a felület több mint 10 év távlatából kissé megkopott, a játékélmény adott.)

A casual játékosoknak egészen 2011-ig kellett várniuk, hogy valami könnyebben emészthetőt kapjanak. A Duel of Planswalkers széria alapötlete az volt, hogy a játékosok egy előre összeállított paklikészletből választhatják ki a számukra szimpatikusat, majd ezzel küzdhetnek az AI ellen – vagy a bátrabbak egymás ellen online. Ennek az elképzelésnek az előnye mindenképp az volt, hogy jóval nagyobb szerepet kap a játéktudás, mint a pénztárca mérete, azonban mindezt a szabadságérzet sínylette meg.

A korábbi 4 kiadás folyamatos változtatásokon esett át, mígnem eljutottunk az idei, 2015-ös verzióhoz, ami már csak nyomokban emlékeztet az 5 évvel ezelőtti kiindulási alaphoz. Egy évről évre megjelenő játék esetében mindenképp fontos a folyamatos megújulás, azonban a kérdés az, hogy ez mennyire kedvez a széria korábbi hívei számára…

Menü, kezelőfelület

Miután elindítjuk a játékot, az első szembeötlő változás a teljesen átszabott menürendszer. A korábbi jól áttekinthető, könnyen kezelhető menüt lecserélték egy lassú, nehezen kezelhető, azonban kétségkívül látványos grafikus menüre.

A különböző lehetőségek egymás mellett helyezkednek el, ami nem lenne akkora probléma, ha a viszonylag sok menüpont közül egyszerre nem csak azt látnánk, amin éppen állunk. A képernyőn egyszerre 5 db ilyen grafikus ikon foglalhat helyet, de azok, amelyek nem aktívak (értsd: nem állunk épp rajtuk) homályosak, és a menüpont neve sem látszik.

Első hallásra nem tűnik komoly változásnak, azonban nagyon megnehezíti a navigálást. Ha az egyik menüpontból egy másikba szeretnénk eljutni, akkor egyesével oldalirányba lépkedve kell mindezt megtenni úgy, hogy elképzelésünk sincs, hogy milyen és mennyi lehetőség van még a soron következő képecskék között. Mindezt lassan és nehézkesen. Mi szükség volt a változtatásra? A válasz egyszerűbb, mint a legtöbben gondolnák: már a megjelenés előtt a tudtunkra adta a kiadó, hogy ez bizony már nem egy alapvetően „asztali” platformra készült játék, és a kezelőfelület is teljesen ehhez igazodik, erre utal az is, hogy a játék iPad verziója a többi verzió előtt 1 héttel megvásárolható és játszható volt…

Mindezt úgy, hogy ez eredetileg egy Xbox-ra és PC-re készített játék volt, a mobil platformok támogatása a tavalyi évben került be először. A változtatás bár érthető, ugyanakkor nagyon olcsó hatást kelt, mert valószínűleg nem került volna komoly erőfeszítésbe egy külön menüt írni a két fő platformra.

A navigálási felületet ért egyéb változtatások is mind-mind az idegeinket fogják borzolni, mert a korábban egy kattintással elért opciók sokszor 2-3 menüponton belülre lettek elrejtve, ráadásul az animációk tempója itt is változatlan, néha azt hiszi az ember, hogy nem érzékeli a kattintást a gép. De érzékeli, csak ennyire lassan dolgozik. Ebből a szempontból a paklik kezelése a legkiábrándítóbb…

Ha végigszaladnánk a korábban összeállított deckjeink listáján, esetleg 1-2 változtatást eszközölnénk rajtuk, akkor nagy valószínűséggel a felénél elmenne a kedvünk az egésztől a lassú és sokszor logikátlan kezelés miatt. Szerencsére pár óra játék után egyre kevesebb opciót fogunk már piszkálni, valamint nagy valószínűséggel a kezünk is jobban rááll az új rendszerre, így a frusztráció a játékidő haladtával folyamatosan csökken.

A játékon belüli kezelőfelület szinte változatlan, kizárólag a vizuális megjelenítés változott a korábbi évekhez képest, ami bár több helyen jóval puritánabb lett (személy szerint nekem jobban tetszettek a korábbi részek asztaldizájnjai), ugyanakkor kétségkívül elegáns megjelenést kölcsönöz a játéknak. Továbbra is logikus, könnyen kezelhető és látványos. Aki játszott már valamelyik korábbi játékkal, pillanatok alatt feltalálja magát.

Az első lépések, tutorial

Miután megbarátkoztunk a játék vizuális élményével, pár kellően bárgyú és teljesen felesleges videobetétet követően belevethetjük magunkat a tutorialba, ami meglepő módon nem kikerülhető. Bár a játék az indítása után megkérdezi tőlünk, hogy mennyire vagyunk jártasak a MTG világában, ez semmilyen kihatással nincs erre az opcióra, pusztán e szerint állítja be a gép az AI nehézségi fokát (ami természetesen később bármikor módosítható).

A gyakorló mód lényegében az alapoktól indít, mindent részletesen a szánkba rág, ha tetszik, ha nem, ami különösen frusztráló lehet azok számára, akik több tíz vagy száz órát töltöttek már el a játék korábbi részeivel, esetleg a papír alapú verzióval. Minden egyes ilyen kis fejezet a játék 1-1 fontosabb elemét hivatott bemutatni, azonban itt semmi mást nem csinálunk, mint az utasításokat követve kattintgatunk ide-oda.

Szerencsére viszonylag gyorsan, percek alatt át lehet szaladni ezeken a kampányokon, míg eljutunk a gyakorló mód utolsó lépéséig, melyben már teljesen szabad kezet kapva kell egy általunk választott paklival megnyerni egy küzdelmet. Az első arcon csapás itt érhet minket.

A deck színének kiválasztásán és egy pár szavas leírásnak is csak jóindulattal nevezhető mondaton kívül sok mindent nem tudunk meg az előre összeállított paklikról, így azt hiszem, kijelenthető, hogy vakon választunk, ami nem lenne komoly gond, ha ez a döntés nem befolyásolná a további sorsunkat a játékban. De sajnos igen…

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények