Marshall London - Rock'n'Roll

Egy ízig-vérig zenére kihegyezett okostelefon vadító külsővel, eszméletlenül borsos áron. – írta: Dr. 444Hertz, 7 éve

Doboz, külső

Rólam azt kell tudni, hogy nem igazán érdekel egy telefon csomagolása. (Olyannyira nem, hogy az unboxing videókban is ki szoktam hagyni általában az első pár percet, hogy a már bekapcsolt készüléket láthassam...) Viszont a Marshallnál más a helyzet, itt úgy érzem, a doboz megérdemel egy pár sornyi bemutatást.

A kincsesláda külseje véleményem szerint ütősre sikeredett. Semmi csicsa, csak egy kép a telefonról egy – vélhetően – rocker kezében. A dobozt kibontva fekete kartonfedél fogad minket, a közepén egy szintén fekete, igazi műanyag gitárpengetővel. A fedél alatt pihen a telefon, fehér "LONG LIVE ROCK'N'ROLL" feliratú egyszerű, de végtelenül stílusos papírcsomagolásba bábozódva. Ugyanilyen feliratos dizájnt kapott a cserélhető akkumulátor is, ami külön helyet kapott a dobozban – természetesen, ha ezt tudtam volna előre, akkor nem kaptam volna sokkot a kicsomagolás után be nem kapcsoló telefont látva... A készülékhez mellékeltek egy Marshall logós töltőfejet, egy szövetburkolatos USB-kábelt és egy Marshall Mode fülhallgatót, ami bizony nem szól rosszul.

Szép a doboz, jók a kiegészítők, de a lényeg a telefon maga, éppen ezért a csomagolást itt és most el lehet felejteni – egyáltalán nem túlzás, ha azt állítom, hogy a Marshall London valami eszméletlenül jól néz ki. Fekete műbőrt imitáló műanyag ház, fém rácsos előlapi sztereó hangszóró, arany színű vezérlők, illetve a fehér logó ott, ahol lennie kell – ez a Marshall erősítők világából ismerős dizájn nem csak páratlanná teszi a telefont, de jól is áll neki.

A fekete bekapcsoló gomb nagyon bele akar olvadni a környezetébe – vadító látvány azonban a hangerőszabályzó fém tekerő oldalt, ami rövid megnyomásra kameragombként, hosszan letartva pedig a néma üzemmód kapcsolójaként funkcionál. A készülék tetején kapott helyet egy dedikált M betűs zenelejátszó gomb (M-button), illetve – és most tessék kapaszkodni – 2, azaz kettő darab 3,5mm-es jack kimenet (!). Hogy miért? Mert lehet vele villogni. Sokkal élvezetesebb valakivel zenét hallgatni vagy filmet nézni úgy, hogy ki-ki a saját fejhallgatóját használja, nem pedig max. hangerőn, kihangosítva a készüléket (ami amúgy felesleges, mert az esetek többségében 50%-on is úgy szól a telefon, hogy a macska is felugrik a szomszéd szobában).

Az összeszerelési minőség rendben van, a műanyag puhább, de nem fog elolvadni a kézben. A kijelző egy Gorilla Glass 3-as védelemmel ellátott, 4,7 hüvelykes HD IPS panel, aminek a színe korrekt, de a napon kevésbé látni (sötétben viszont szeret tündökölni), és a fekete is inkább egy nagyon sötét szürke. A viszonylag picike megjelenítő és a mai 5 colos telefonoknál megszokott készülékház-méret (149,4 x 74,7 x 9,8mm) együtt méretes kávát eredményez a szemnek, azonban, ha azt nézzük, hogy e terület nagy részét a hangszórópár birtokolja, talán nem is olyan nagy tragédia ez (sőt!). Egyébként a fogása is kellemes, de a 145 grammos súly sajnos nem alkalmas a bicepsz erősítésére. IP védettség nincs, nem ütésálló, szóval, ha lehet, ne focizzunk a Marshall-lal.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Előzmények