MediaTek mod, avagy a "másképp" droid

Számos gyártó, és szabvány állt be az Android mögé, ám kevés annyira különleges, mint az MTK rendszerei. – írta: Keeperv85, 11 éve

Balra át! Alapozó

Az MTK modellek "fő gondja" az, hogy az Android körüli részekhez a gyártó makacs módon ragaszkodik. Ezzel egy időben kötődik a Windows mellé, ami azt hozza magával, hogy az alapvetően Linux alapú rendszer mellé társított kiszolgálók a Windows kizárólagos támogatását élvezik teljes körben.

A gond tehát az, hogy még a romot elkészíthetjük a Linuxon - sőt, többnyire csak a Linuxon készíthetjük el -, addig a készülék lelkivilága innen egy bevehetetlen erődítmény. Az Android részek még csak kezelhetőek az ADB porton keresztül, ám az ezt kiszolgáló driverek, loaderek és egyéb részek megkívánják, hogy behatóbban megismerkedjünk a Windowsszal is.

Fontos fogalmak, amiket még idő előtt meg kell ismernünk:

ROM, rendszer: Alapvetően maga az Android, ami nagyjából két img (boot és system.img) fájl, vagy egy zip telepítő.

Frimware: A teljes NAND flash tartalma, amiben az Androidot kiszolgáló területek is benne vannak. Bootloader stb...

Recovery: Egy egyedi binárissal összekapcsolt kernel, az zip fájlok flashelésére használatos, illetve a custom verziókkal készíthetünk mentést az alap rendszerről és a beállításainkról.

NVRAM vagy NVM: Non-volatile memory, vagyis csak olvasható és elvben nem írható memória terület. Többek között itt lakik a hálózati zár, ha ritka esetben van, és az IMEI számok, MAC címek, RF kalibrációk.

Preloader: A bekapcsolás pillanatában betöltött program. Ez kezdi meg a boot folyamatot. Ha megsérül, akkor a készülék elveszti az USB kapcsolatát, otthon már nem lesz menthető.

DSP_BL: Ez a második bootloader. Ez már tölti a többi részt is, nem csak az alapvető beállításokat. Összevonták a későbbi modellekben az elsővel.

MBR: Master Boot Record. Ez ismerős lehet. Ez az első partíció információkat tartalmazó rész. Többnyire a merevlemezeken találhatjuk meg, itt azonban a flash IC-be költözött párja lakik.

EBR1, EBR2: Extended Boot Record(ok). Az MBR-hez hasonló, szintén a partíciós felosztásért felelős részek.

UBOOT: Alacsony szintű driver információkat tartalmazó partíció, melyeket az uboot.bin vagy újabban az lk.bin tárol. Alapvetően 3 dolog miatt fontos nekünk: a két kamera és a kijelző drivere itt lakik, illetve az lk.bin kezeli az akku kiolvasást is bizonyos esetekben.

LOGO: A rendszer előtt megjelenő képecske, bináris formátumban találjuk meg a tartalmát a logo.bin fájlban.

SEC_RO: Ez a secro.img tárhelye, ami egy ext4-es partíció. Tartalmát illetően 4 darab fájl kerül ide, szerepük referencia híján sajnos homályba vész:

AC_REGION
AND_SECURE_RO
SECURE_RO
S_SECRO_SFL.ini

Egyetlen ismert dolog, hogy a kernelhez tartoznak és ők olvassák vissza az NVRAM tartalmát.

Scatter file: A scatter fájl egy bittérkép. Megmondja a Flashtoolnak, hogy merre vannak a partíciós mezők és azok mekkorák. A Flashtool a lemezképeket ez alapján írja majd fel a memória megfelelő területeibe.

Dumchar file: Ez nagyjából az android.fstab párja, szintén a mountpoint felosztásokat felsorolva, miként a android.fstab is tette. A proc könyvtár alatt bújik meg. Az újabb modellekben partinfo néven találhatjuk meg.

Az üzemmódok:

Az MTK CPU külső kommunikációs szabványai eltérnek a klasszikus "bootloader (download) - rom - recovery" formátumtól. Elhagyják a bootloader (download) módot és helyette a preloader nevű betöltő rutint használják. Ez a gyakorlatban két dolgot jelent: felszabadul a gomb, amire a készülék bootloader módba kerülne és nem megy a fastboot. Cserébe kapunk egy factory mód nevű kis eszközt sok készüléken, ami amolyan gyors teszt és van alatta egy futó ADB mód is. Az újabb típusokban visszatértek a bootloader indításhoz, de a fastboot még elég kezdetlegesen kezeli ezeket az eszközöket.


A factory mód felülete

A most leírt gombkombinációk készülékenként eltérőek lehetnek, számos gyártó letiltja sajnos őket. A leíráshoz a Star N8000 jbl2-es modellt használom most.

Factory mód: akku ki, vissza, Hang LE nyomva tartása mellett bekapcsolás.

Recovery mód: akku ki, vissza, Hang FEL nyomva tartása mellett bekapcsolás. A kis elhasalt robotnál a "Back" gomb egy pillanatra. Custom recovery alatt az utolsó lépés kimaradhat.

VCOM preloader mód: akku ki, akku vissza, semmit sem nyomsz. Csak akkor fog menni, ha fut a Flashtool (Hogy mi az, arról később!), másképp hamarosan betölti a preloader az akkutöltő kódsort és csak tölti a telót.

DA mód: Download Access vagy más leírásokban Download Assistant, megint máshol Download Agent mód. Ide mi nem tudjuk átkapcsolni a készüléket, erre csak a megfelelő alkalmazások képesek. Ebben a módban a teljes flash írható/olvasható. Fontos dolog, hogy innen kikapcsooásra, újraindításra sincs lehetőség, csak az akkit kivéve. Unibody ház esetén ez is felejthető.

Az alapfogalmak után ismerjük meg most, milyen alkalmazások állnak a szolgálatunkban, ha történetesen mi is egy MTK készüléket választottunk és a lelkébe kívánunk "gázolni"! (Például, hogy készítsünk hozzá egy magyar romot, ami ezeken nem túl gyakori.)

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

  • K-Touch Nibiru Mars One H1 teszt

    Mivel ez a teszt eddig hozzászólásként szerepelt, úgy éreztem, megérdemelne egy külön cikket itt a Logouton. Best Buy telefon 50 ezerért.

  • Aviate Launcher HUN

    Az Aviate földrajzi helyzettől függő információkat jelenít meg az androidos telefonok főképernyőjén.

Előzmények