Az első dolog, amivel szembesültem, hogy a Mac-ek drágák és a hardver szempontjából viszonylag szűk a választék. Ha újat, vagy csak egy-két éveset szeretnék venni, akkor nagyon ki kell facsarni azt a malacperselyt. Mind az asztali, mind a notebook kategória néha idétlenül drága volt a benne rejlő hardverhez képest.

Asztali gépem egyrészt volt, nem akartam lecserélni, na meg kb. megőrülnék, ha nem tudnám benne cserélgetni a különböző alkatrészeket, nem lenne benne custom hűtés, stb...

Maradt a notebook, úgyis untam a meglévő Asus 1215B-t, na meg egy kicsit sovány volt a teljesítménye a hosszú akkuidőért cserébe. Elkezdtem keresgélni, hogy mi lehet az az arany középút, ami még elég teljesítményt nyújt, mennek rajta az új oprendszerek és nincs nagyon elszállva az ára. Alapvetően egy hajszálnyival vágytam többre, mint a legtöbb ember: gyors, böngészésre, filmezésre, szövegek írására és néha fotók vagdosására Lightroomban. Hála a számítástechnika ütemes fejlődésének ez már nem sci-fi, mint ahogy mondjuk 10 éve volt (gondolom többen emlékeztek hogy milyen volt egy 166MHz-es processzorral szerelt 5 kilós laptopot használni).

Alapok

Mivel már sok gép megfordult a kezem között, jól tudtam, hogy nincs feltétlenül szükség egy sokmagos, mégtöbb gigahertzes processzorra egy pattogós rendszer kiépítéséhez. Elég, ha a rendszer egy SSD-ről működik, és mindig elegendő memóriája van a programoknak. Ha ezek megvannak, akkor a processzorként már egy Core 2 Duo pörgősen tolja a kontentet az arcomba. Nem egy netezős gépet építettem 5-6 éves alapokra SSD-vel, és a mai napig mindenki nagyon elégedett az általa kínált tempóval.

Rövid kitérőként az előző bekezdéshez hozzáfűzném hogy mennyire kiabrándító volt egy 4 magos (Sandy Bridge i7), 4 giga ramos Macbook Pro elé leülni, amiben HDD volt, és egy jól agyonhasznált rendszer. Hosszú percekig állt fel, és egy program rendes elindulása is komoly gondokat okozott. Tudom, a felhasználón is sok múlik, de a kontraszt nagyon élesen kijött a HDD-SSD különbözőségeiről.

Külső

Aztán láttam, hogy jó régen még fekete színben is volt műanyag Macbook, ami első látásra nagyon tetszett. Szomorúan vettem tudomásul, hogy a legcombosabb fekete Macbook, a 4.1 (early 2008) már elég elavult. Elsősorban nem lehet rá friss rendszert tenni, az Intel X3100 integrált VGA(nak csúfolt) chip miatt.
A második gond az volt, hogy már ismerem az SSD-k áldásos hatását, és szomorúan szembesültem vele, hogy ebben az intel egy olyan északi hídja van, ami bár papíron támogatja a SATA II szabványt, az Apple sosem adta ki ezt a firmware frissítést hozzá. Tehát hiába a szupergyors SSD, nincs se AHCI, se TRIM támogatás, ami (hosszú távon főleg) negatív hatással van a rendszer sebességére. Nem beszélve az elméleti 300 Mb/s helyett csak 150 Mb/s átviteli sebességről.

Tovább kotorásztam a neten, és láttam, hogy ebből az A1181 típusú műanyag macbook szériából készült 5.2 (Mid 2009) változat is, amiben már az Nvidia vezérlőcsipje van egy Geforce 9400m-vel megtámogatva. Gondoltam magamban, hogy az körülbelül elegendő lesz teljesítményben, és alaposabban utána nézve ki is derült egyértelműen, hogy az eggyel korábbi generációhoz képest, ez a változat már elég fejlett. Az Nvidia chipje ismerte a SATA II szabványt Ahci-stul és Trim-estül, a VGA még az Apple által most kiadott oprendszerrel is kompatibilis, és a benne levő Core 2 Duo 2.13 Ghz is egész elfogadhatónak tűnt. Még egy pozitívum szólt emellett a változat mellett, méghozzá, hogy a memóriáját hivatalosan is lehetett 8 Gb-ra bővíteni a korábbi modellekkel ellentétesen, ahol csak 4 giga volt a hivatalos, és egy trükkel el lehetett érni, hogy menjen 6 gigabájttal is.

Gondoltam magamban, hogy mi sem egyszerűbb, minthogy veszek egy régi feketét, és egy 5.2-es fehéret, és egész egyszerűen átszerelem a belsejét. Tádáá, lesz egy fekete macbookom, elegendő teljesítménnyel. Sajnos ez nem ment, mert az alaplap teljesen megváltozott, ezért a műanyag borítás belsején teljesen máshol vannak a furatok, bele sem lehet tenni az egyik alkatrészeit a másikba.

Sebaj, a gép teteje még szerencsére nem változott, ezért lecseréltem a gép felső részét, így egy boci gép lett belőle, felül fekete, alul fehér színben. Nekem tetszik természetesen, a környezetemben megoszlanak a vélemények. Van aki szerint nagyon menő és végre valami egyedi apple cucc. De van aki szerint kicst gagyi, sufni, csóró, stb benyomását kelti. Szerencsére már az érettség olyan szintjére értem, hogy az általam birtokolt tárgyak környezetem általi megítélése nincs különösebb hatással a hangulatomra, ezért csak az érdekesség kedvéért írtam le. Ellenben praktikus oldala is van a dolognak, ha valaki meglovasítaná, akkor talán nagyobb eséllyel bukkanok a nyomára.

Átépítés

Mivel alapvetően kocka vagyok, ezért nyilván az is fontos a történetben, hogy a meglevő hardverből mit tudtam kihozni. Tehát a száraz spec:
Core 2 Duo 2,13Ghz 1066fsb - T7350 – Penryn 25w tdp
2x4 GB DDR2 800Mhz
Nvidia MCP79 chipset
Geforce 9400M 256Mb
SSD: 256 GB Micron SATA III

Amiről sajnos le kellett mondanom és hiányzik is: a multitouch-touchpad, amivel (ahogy később megtapasztaltam) nagyon egyszerűen lehet kezelni a Mac-eket. A másik pedig a billentyűzet háttérvilágítása, ami nagyon sokszor jött volna már jól. Ezeket akárhogy keresgéltem, nem találtam bebarkácsolhatónak (ha bárkinek van tippe, akkor ne tartsa magában).

Persze alaposan kipucoltam a gépet és raktam a chipekre a jól bevált Arctic Cooling MX-4-es pasztából is. Ezzel egész halk lett, és rögtön felismerte az összes komponenst is, ahogy kell. A Mavericks-szel kezdtem, ami kb. 20-25 perc alatt fel is települt egy USB kulcsról, és gyakorlatilag minden úgy működött, ahogy elvileg kell neki.

Nem tudtam hogy mire számítsak, azért Windowsoknál mindig van némi driverezés, meg frissítések állítgatása, stb. Mac-nél ez úgy tűnik, hogy jóval barátságosabb.

Extra szoftverek

Hamar szembetaláltam magam a neten azzal az információval, hogy azok a Mac-ek, amikbe utólag házilag került SSD, nem aktiválják automatikusan a TRIM funkciót, ami hosszú távon belassítja a rendszert. Ha jól értettem a TRIM egy olyan automata, ami az üresjáratokban „takarít”, tehát az elvileg már törölt cellákat a gyakorlatban is szabaddá teszi az új adatoknak.
Rövidtávon mindegy, de amint elég adat mozog az SSD-n, máris érezni fogjuk a lassulást. Erre van egy nagyszerű kis program, a TRIM Enabler, ami bekapcsolja ezt a funkciót, és figyelmeztet is ha esetleg újra kikapcsolódna. Később, amikor a Mavericks frissített, akkor jól jött, mert ki is kapcsolta a frissítés a TRIM-et.

A másik nagyon Cool program amire rátaláltam, az a CoolBook volt, amit hivatalosan már nem támogatnak egy pár OS X óta, de egy kis keresgéléssel életre tudtam kelteni Mavericks alatt is. Ez a program a Core 2 Duo alapú macbookok processzorának magfeszültségét engedi kontrollálni a felhasználónak.
Könnyen ki lehet vele akasztani a gépet, tehát csakis gyakorlottaknak érdemes hozzányúlni! (Ha túl alacsony feszültséget adsz a processzorodnak és elmented, akkor könnyen lehet hogy folyamatosan be fogsz fagyni mielőtt eljutnál addig, hogy kikapcsold.) Miután sikerült működésre bírni, hamar eljutottam addig, hogy az elérhető legalacsonyabb feszen menjen a processzor: Az eredeti gyári 1.15 Volt helyett elég volt neki 1.00 Volt is.

Mondanom sem kell, hogy a gép sokkal ritkábban pörgeti fel a ventillátort, nagyon meg kell hozzá izzasztani. Cserébe kaptam egy jó 10-20 százalékos akksitöbbletet, pontosabban ennyivel tovább húzza elemről a gép. Nehéz meghatározni ezt pontosan, mert ha nincs terhelés alatt, akkor amúgy is ezen a feszültségen fut, ha pedig terhelem, akkor kicsit kevesebbet kajál. Mindenesetre nagyon jótékony hatással van a gépre (kár, hogy Yosemite alatt meg se nyikkan a program)

Mert már a béta Yosemite-t és feltettem kíváncsiságból, és ez is nagyon jól muzsikál. A boot-idő egy kicsit megnőtt, pláne a végleges kiadás után, de ez még mindig elviselhető. A Mavericks kb. 12-15 másodperces hidegindításához képest, ez kb. 20 másodperc alatt tápászkodik fel a teljesen kikapcsolt állapotból. Ha felállt, akkor már gyorsan indulnak a szoftverek, egyet vagy kettőt pattannak a dock-on az ikonok, és máris látom az ablakot. Összességében elégedett vagyok.

Persze ha kicsit komolyabb dolgokat eresztek rá, pl. Lightroom RAW fényképek kezelése, editálása a feladat akkor a kis 5 (!) éves Macbook sajnos letérdel. Nem lehetetlen, de pláne egy 4 GHz-es hatmagos asztali gép után teljesen más élmény... Ennek ellenére tudtam rajta a munkámat végezni utazás közben is, tehát nem reménytelen az eset.
Nem beszélve arról, hogy sok ismerősöm olyan rendszerek előtt ül, amitől gyakorlatilag sikítófrászt kapok: végtelen toolbar-rengeteg alatt percekkel később megjelenik egy kamuvírusírtónak az üzenete, hogy valami kamuhonlapra kalauzoljon el, hogy még több adware ömöljön a gépedre. Hiába az erős vas, sok RAM és SSD, a gép olyan mintha írásvetítővel próbálna az ember dolgozni... Azokhoz képest ez a Macbook még egész elfogadható tempóra képes.

Amit negatívumként tudok írni, hogy a gép kijelzője nem a legjobb. Nem néztem utána részletesen, de szerintem ennek olcsó TN panelje van, mert a fényereje sem csúcs, és a színek is lehetnének jobbak. Egy ennél egy évvel fiatalabb Macbook Pro-val összehasonlítva a különbség ég és föld. Annak szép, dinamikus színei és hatalmas fényereje van, míg ez mellette elég halovány.

Zseton

Pénzügyileg egyáltalán nem érte meg ez a manőver. Amennyit ráköltöttem (akksit is vettem, mert ami vele volt, az szinte döglött volt) abból egy sokkal erősebb, újabb PC notebookot tudtam volna venni. Tehát a próba és a hecc kedvéért örülök, de hacsak nem tudod rátenni a kezed egy nagyon olcsó ilyen példányra, akkor semmiképp nem érdemes megvenni. Ha jól láttam, már ennél erősebb kiszerelésű alu Macbook Pro-kat lehet venni nagyon jó állapotban, amivel minden szempontból jobban jár az ember.

Konklúzió?

Ennek a cikknek egy kicsit az is a célja, hogy bebizonyítsa, egy 5 éves hardver is elegendő a hétköznapi igények kiszolgálására. A számítástechnikához egy kicsit is értő emberek számára gyakorlatilag közhely, hogy a géped sebességét a leglassabb komponens sebessége fogja meghatározni.

Ennek ellenére még mindig ellepik a piacot a felemás gépek, amik jó alapok lehetnének, de mégis kevés memóriával és lassú merevlemezzel szállítják. Ráadásul egy 3-4 éves laptopot lecserélni egy mostani ugyanolyan középkategóriás, kétmagos gépre gyakorlatilag felesleges...

Ti mit gondoltok?