Nagy sztori N. Tamás-ról

Alighogy kijött a börtönből a csaló, azonnal munkába állt, sokakat vert át újra. – írta: RIOS Gépház, 8 éve

Bő másfél évvel ezelőtt a Házon kívül stábja egy csaló nyomába eredt. Talán emlékeznek még rá. A férfi több mint száz embert vert át, akik fizettek neki, különböző dolgokért. Az áru azonban soha nem érkezett meg. A férfi eltűnt a pénzzel együtt. A rendőrség pedig, a károsultak legalábbis így érzeték, mintha nem csinált volna semmit. Akkor Serdült Szilvia nyomozni kezdett, megtalálta a csalót. És a forgatás után, hogy hogy nem, a rendőrség is elkapta. Börtönbe is zárták. A károsultak fellélegeztek. Aztán néhány hónapja újra feltűnt a csaló, és ott folytatta, ahol abbahagyta. Mert közben feltételesen szabadlábra helyezték.

A videó az RTL Klub honlapján megtekinthető!

Azóta történt

Előzmények