Nyaralás Olaszországban

Élménybeszámoló az Adriai-tenger egy másik oldalán eltöltött nyaralásról. – írta: e=mc², 7 éve

Előkészületek

2017

Néhány éve az utazásainkhoz a szállást a Bookingon keresztül menedzselem, így most is ezen oldalra hagyatkozva keresgéltünk. A kritériumaink nem voltak eget rengetők: 7 éjszaka, három fő, minimum három csillagos szálloda, reggelivel, klímaberendezéssel, parkolóval. A előző évben eltöltött két napot is itt kerestük és foglaltuk.

móló

Azonban a nyár közepe a főszezon Olaszországban rendszerint augusztus második-harmadik hete. Népszerű üdülőövezet, így már nem volt sok szabad lehetőségünk tavaly. Tudtuk, hogy idén időben kell keresgélni és foglalni. Ezért a kritériumokat bővítettük az ingyenes lemondási lehetőséggel, valamint praktikussági szempontból előnyben részesítettük a bankkártyás fizetési lehetőséget és a foglalás előre utalás/megterhelés nélküli szállásokat kerestük elsősorban.

strand fürdőzőkkel és hotelekkel a háttérben

Januártól kezdődően, amint a szállodák meghirdették a tárgyévre vonatkozó áraikat, nem volt olyan nap a foglalásig, hogy ne jelentkeztem volna be. Vajon csökkentek már az árak az idő előrehaladtával, vagy került-e fel másik hotel a kínálatba? Netán mondtak vissza foglalást és szabadult fel szoba egy korábban kinézettnél?

strand fürdőzőkkel és hotelekkel a háttérben

Na igen, az első és legfontosabb kérdés: mikor menjünk? Szabadság terén elég jól állunk, most már évek óta bevett gyakorlatunk a két hét egyhuzamban. Jó időt akartunk, de nem feltétlenül a főszezont. A kereséseink két hétre redukálódtak: augusztus első és második hete.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

  • Bog utazik: Grúzia

    Addig menjetek, amíg ilyen. Odajutni kicsit szívás, de kárpótol az ország ezért, noha nem árt felkészülni a furcsaságokra.

Előzmények