Nyaralás Olaszországban

Élménybeszámoló az Adriai-tenger egy másik oldalán eltöltött nyaralásról. – írta: e=mc², 7 éve

Előszó

2016

A korábbi években eltöltött horvátországi nyaralásaink szuperül sikerültek. Igen jól megismerhettem Krk szigetet, bejártuk keresztül-kasul, bár még biztosan van olyan település vagy eldugott öböl a szigeten, ahol nem voltam. Azonban évről évre láttuk és éreztük az európai uniós csatlakozásuk hatásait - azaz drágábbak lettek - és nem kaptunk többet a pénzünkért, mint korábban. Így tavaly gondoltunk egyet és egy szintet léptünk azzal, hogy az akkor még szokásosnak mondható Baška-n eltöltött hetünk előtt ellátogattunk két napra Olaszországba, mégpedig Lido di Jesolo-ba.

Az a két nap olyan remekül telt el és olyan új élményekkel lettünk gazdagabbak, hogy utána egyszerűen nem akartunk Horvátországba menni. Más volt a levegő, más volt a víz, mégis ismerős, de vártuk. Vártuk, mert megérintett minket valami, ami olyan szikrát gyújtott bennünk, hogy ebből már sejteni lehetett azt, hogy jövőre csak Olaszország lehet a cél.

Lido di Jesolo homokos partszakasza

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

  • Bog utazik: Grúzia

    Addig menjetek, amíg ilyen. Odajutni kicsit szívás, de kárpótol az ország ezért, noha nem árt felkészülni a furcsaságokra.

Előzmények