Oclean One okosfogkefe

Szónikus fogkefe, amely a Xiaomi család tagjaként kedvező ár mellett kínál személyre szabható fogmosási élményt. – írta: Freddycom, 6 éve

Összegzés

Az elején említettem, hogy én a kínai belpiacos verziót vettem, rámijesztett a support, hogy csak a kínai írásjeles alkalmazást fogom tudni használni, de használható a Play-es app, teljesen angol mind a program, mind a hangutasítások, amik szólnak a hangszóróból, így gond egy szál se.

Nem egészen 16 ezer forintért sikerült egy olyan összeszerelési minőségű, anyaghasználatú, szoftveres háttérrel rendelkező szónikus fogkeféhez jutnom, amit hazai boltokban 50-60 ezer forint körül lehetne beszerezni az Oral-B (nekik nincs is szónikusuk, csak oszcilláló) vagy a Philips kínálatából.

Ötletes elgondolás, hogy egyfajta szájhigiéniai központként is felfogható az alkalmazás, ugyanis tippeket, cikkeket olvashatunk a fogmosás témaköréből, gyakran ismételt kérdésekre kapunk választ az elektromos fogkefékkel kapcsolatosan általánosságban és a konkrét termékkel kapcsolatban is.
Jelen pillanatban ez nem érhető el, de megtalálható egy 'shop' menüpont is, ahol feltehetőleg majd az alkalmazáson belül intézhetjük a pótfejek, esetleges egyéb kiegészítők beszerzését is.

Negatívumot egyelőre nem tudnék felhozni a fogkefével kapcsolatban, esetleg a nehéz beszerezhetőségét sorolhatnám ide, mert jelen pillanatban Kínából rendelhető csak stabilan (esetleges +ÁFA +postai vámkezelés), az Indiegogo-s vásárlás és tényleges csomagfeladás meg bizonytalan, mint a kutya vacsorája, de ez később változhat a hivatalos Amazonos forgalmazás miatt.

A felhasznált képek forrásai: [link] és [link]
A magyar nyelvű táblázatok sajátok, a hivatalos oldalról fordítottam őket.

Azóta történt