Odroid-HC2 ismertető

ARM alapú minimál NAS a Távol-Keletről, választható oprendszerekkel, alumíniumtömbre szerelve. – írta: Uzsito, 6 éve

Bevezető

Az Odroid elnevezés ismerősen cseng a kártyaméretű számítógépek piacán, a koreai Hardkernel által kiadott készülékek között több sikerterméket is láthattunk már. Az itthon is forgalmazott Odroid-C2 főleg médialejátszóként, az Odroid-XU4 pedig univerzális mikroszámítógépként mutatkozott be. Utóbbinak dedikált NAS variánsai is megjelentek 2017 utolsó negyedévében, ezek közül az Odroid-HC2-t vizsgálom meg most, fél év tapasztalatait gyűjtve össze.

A Home Cloud Two felépítésének alapja egy nagyméretű alumínium tömb, ami kialakításából adódóan képes 3.5" és 2.5" SATA lemezeket fogadni és egyben a szerkezet passzív hűtését is ellátja. Az egyébként nagyon kis terjedelmű board hőátadó pasztával és rugós pinekkel van rögzítve. Egységesen az előlap irányába található, így összeszerelve is könnyen hozzáférhető az összes lényeges csatlakozó, kivéve a teljes értékű SATA portot (adat+táp), ami természetesen a háttértár felé néz.

A burkolatként rácsúsztatható fedél a kiegészítők között érhető el fekete színben, vagy átlátszó kivitelben. Ez főleg alapszintű mechanikai védelmet és esztétikusabb megjelenést biztosít. Összeszerelve az Odroid-HC2 alig lesz nagyobb egy hagyományos merevlemez eredeti méreténél, így könnyen elhelyezhető, hangtalan működésének hála használata éjszaka is problémamentes.

Az Odroid-HC1, vagyis a kistestvér hivatalos angol nyelvű bemutatkozó videója itt tekinthető meg.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények