A summer in the USA…

3 hónap, rengeteg új barát, kalandok sokasága és egy feledhetetlen nyár áll a hátam mögött… – írta: tkesy, 10 éve

Kezdetek…

Mint minden felsőoktatási intézményben, nálunk is minden évben kint vannak a különböző cégek, szervezetek plakátjai, ahol különböző külföldi munkákat, legtöbbször amerikai utakat, hirdetnek. Régóta izgatta a fantáziámat egy ilyen út, de sosem sikerült egyetlenegy vállalkozó szellemű csoporttársat sem találnom magam mellé, akivel belevágtunk volna egy ilyen útba. Tavalyelőtti őszi szemeszter felénél végül aztán megfogadtam magamban, ha sikerül egy igen rázós vizsgám, akkor nem érdekel senkii és semmi, belevágok és megteszek minden tőlem telhetőt azért, hogy kijussak a nagy vízen túlra… a kedves olvasó már sejtheti, hogy a vizsga sikerült, no meg az erőfeszítéseimet végül is siker koronázta…. :)

Bár nem szándékom ingyen reklámot csinálni, de a szervezők, akik segítettek nekem és még sokan másoknak, annyira szívvel és lélekkel végezték a dolgukat, hogy finoman szólva is arcátlanság lenne még csak meg sem említeni a nevüket: Camp Leaders Hungary volt az a szervezet, amin keresztül sikerült sok magyar és szlovákiai magyar diáknak kijutni Amerikába.

Szóval, a vizsgaidőszak után, február elején, - a program jelentkezési idejét tekintve elég későn egyébként -, billentyűzetet ragadtam és beregisztráltam magam a plakáton szereplő weboldalon. Nem telt el egy óra, már hívtak is, és egyeztettünk egy időpontot, ahol többedmagammal végighallgathattam, hogy miről is szól ez a program, kinek ajánlják, nagyjából mire számíthatunk és mit kapunk cserébe. Akkor egy picit felületesnek tűnt a tájékoztató, de a nyár végére, főként egy másik táborba tett kirándulás után, megértettem miért nem mondtak akkor többet… Következő lépés, ha tényleg belevágsz a dologba, a nyelvi szintfelmérő és a szerződés aláírása. Ha ezekkel is megvan az emberfia, akkor jön, az „önfényezés”, azaz a netes profilod kitöltése, nagy hangsúlyt fektetve a különböző képességeid / tulajdonságaid minél jobb színben való feltüntetése. Ugyanis a táborok ezen profil alapján döntik el, kit alkalmaznak, és kit nem…
Természetesen a szervezők folyamatosan figyelik a profilod alakulását, és szólnak, hogyha valami hiányosság (pl.: referenciák, erkölcsi, stb.) vagy egyéb hiba van. Következő lépesben, ha már elérted az „elhelyezhető szintet” és az anyagiakat is elrendezted (vagy legalább elkezdted) jöhet a vízuminterjú. Itt az ember már kap egy kis „amerikai életérzést”, no, nem a szabadságról, hanem a biztonsági mániájukról és a szervezési felfogásukról… Persze, elsőévesként, ezt még nem tudja, csak akkor jön rá, mikor már a tábor utáni utazását tölti. No de, ne rohanjunk előre ennyire, a sikeres vízuminterjú után már nem rajtad áll vagy bukik a dolog, hanem azon, hogy a táboroknak kire van szüksége. Ez az idegőrlő várakozás ideje, „szerencsétlen” diák a naponta nézegeti a netes profilját, (a jegyzete helyett) hogy ma éppen melyik tábor foglalta le, vagy éppen mondta vissza, és azon filozofál, vajon lesz-e tábora a nyárra vagy sem... Közben azért van egy orientációs nap, amikor több órás (igen jó hangulatú) előadásban elmondják az utazással kapcsolatos legfontosabb információkat, rengeteg példát hozva korábbi években utazók által elkövetett hülyeségekből.
Közben a napok szépen lassan teltek, a szorgalmi időszak vége után már lassacskán a vizsgaidőszaknak a vége felé közeledtünk, és megmondom őszintén már kezdtem feladni a reményt, hogy kijutok, mikor június közepén, egy hétfő este megcsörrent a mobilom és a vonal túlsó oldaláról nekem szögezték a kérdést: Valószínűleg lenne táborom, de már péntek reggel indulnom kéne, plusz tovább is kellene maradnom, mint az átlag. Vállalom-e?

Ezért hajtottam az elmúlt hónapokban, hogy a fenébe ne vállalnám?

Campleaders-es toborzó plakát

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

  • USA keleti part

    Négy hetet töltöttem el a keleti parton - munkával, de szerencsére mellette néhány nap pihenés is jutott.