3. fejezet

No, ma reggel jó kis takonykórral ébredtem. Úgy érzem, mintha akkora lenne az orrom, mint egy elefántnak (Meg nagyjából annyira böszmének is érzem magam). Ráadásul ez a nyomorult szomszéd már megint reggel hétkor állt neki flexelni az udvaron. Tök jó volt így ébredni, mert már a fejem is fáj. Gondoltam felpattanok Vitézdoktorúrra és áthajtok a szomszédon háromszor oda-vissza, de sajnos ő is hangos (Meg büdös is. De hogy mitől?). Na, mindegy.
A szomszédnak minden esetre átordítottam, hogy nagyon reggel van még, hagyja abba! Erre megint elkezdte a szokásost, hogy bezzeg amikor ő fiatal volt… Meg hogy mi már nem tudjuk, hogy milyen a szombati munkanap…
- DE MA VASÁRNAP VAN TATA!!! (Amúgy a Tata a neve. Illetve nem tudom, hogy mi a neve, mert mindenki Tatának hívja. Lehet vagy 100 éves és már nagyapám is Tata bácsinak szólította)

Remélem, hétvégére meggyógyulok, mert Marcsa el akar menni valami múzeumba. Aszongya nekem:
- Pityu! Menjünk el szombaton a … (a fene emlékszik, melyik múzeumba) és nézzük meg a … (a fene emlékszik kinek, valami digó csóka) kiállítását!
Olyan szépen kérte, hogy igent mondtam. Végül is, ha Marcsának jó, akkor jó!

Na, de ugye gyógyulni kellene, úgyhogy magamba döntöttem egy jó adag forró hársfavirág-teát (Hársmézzel persze, mert nagyanyám is úgy szokta, hát akkor biztos úgy is kell.) és elmentem egy kis egészségügyi sétára (Ezt meg megboldogult nagyapám szokta és nem is volt beteg az öreg soha.).

Út közben belefutottam azokba a nyomorult csavargókba, akik rendszeresen szétdobálják a sörösüvegeket, amik aztán kilyuggatják Vitézdoktor kerekeit. Még jó, hogy horgászbotot is hoztam, így azzal tudok szétcsapni közöttük. Van is nagy óbégatás! Hogyazanyátokbüdösúristenit!

Ja, azt persze nem mondtam, hogy megint a folyóhoz megyek horgászni (csak most gyalog). Már Matula bácsi is megmondta, hogy a halat a beteg is megeheti. Mondjuk most nem megyek messzi, csak ide a falu végére a stéghez (Na, bakker, Lakatosék már megint elhordták a stég deszkáit tüzelőnek.).
No, lógatok (Sört most nem hoztam, mert beteg vagyok, a betegnek meg pálinka kell).

Ma nem volt szerencsém, nem fogtam semmit, csak a botot, meg a pálinkás butykost (Még nagyapámé volt, mindig ezt vitte az egészségügyi sétáira. Kezdem érteni, miért szeretett sétálni.). A pálinka jóféle törköly amúgy, a Bandi csinálja.

Már hazafelé ballagva eldöntöttem, hogy akkor ma nem főzök. Úgyis ki akarom próbálni az új konzervnyitómat (Nagyon designos darab!) és hát ugye a babfőzeléket füstölt hússal is megeheti a beteg. Hát nem? Hát de.

Hazafelé még beugrottam a Julihoz, aki a gazdaboltot viszi. Illetve olyan mindenesbolt kicsit, mert virágot is árul, meg újságot (meg pult alól házi bort és pálinkát). Mondtam neki, hogy adjon valami cserepest, mert a csokor pár nap alatt lekókad és rohadt drága is, de valamit csak adni kellene a Marcsának. Aszongya vigyek bambuszt, mert az milyen szép, meg igénytelen és ki is lehet később ültetni a kertbe. Na, de bakker, a Marcsa nem panda! Mi a bánatot kezdjen a bambusszal? Inkább olyan kis fejű rózsát vettem, mert hát azért az mégis csak virágabb!
Örült is a Marcsa, de most csókot nem kapott, mert megfulladnék közben (Jó volt a törköly, de az orromat nem tisztíccsa.).

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!