Pityu naplója 2. rész

Amiből az is kiderül, hogy hogyan lett Pityuból az alkeszok réme és hogyan lett egy kecske a kutyája! – írta: Geri Bátyó, 4 éve

14. fejezet

Eltelt néhány hét, mióta nem írtam, de igazából nem is történt semmi különös. A munka megy és Marcsával is jól vagyunk. A hétvégéket együtt töltjük és mindig megyünk valahova. Néha, csak sétálgatunk itt az erdőben, de az is jó!
Párszor már hét közben is együtt vagyunk és van, hogy együtt alszunk (Igen, csak alszunk!). Hol nála, hol nálam. Kellemes úgy elaludni, hogy van kivel beszélgetni és van kihez hozzábújni! Nem mondom, hogy nem lenne jobb már kicsit több is, de Marcsa mondta, hogy nem akarja elsietni, én meg nem akarom elrontani (Pedig azért szívesen „elrontanám” már!).
Múltkor elvittem egy szombati traccspartira is (Persze a fiúk beleegyezésével!), de meghívtuk Kisjulit, meg Kistomit is, hogy ne érezze idegennek magát. Pont mindenki ráért (Gabi is jött Lalával), úgyhogy jó nagy bulit csaptunk és mivel a kacsák továbbra is hudiniznek, 4 kacsát sütöttünk a kemencében. A lányok meg csináltak hozzá valami gezemicét. Bandi hozta a bort és a pálinkát, én meg hoztam Tibi úrtól sört.
Tibi urat is hoztam volna, de mondta, hogy korábban szóljak, mert neki figyelni kell a sörre. Sebaj, legközelebb őt is lealjasítjuk!
Marcsa nagyon jól érezte magát és bár tett pár megjegyzést a túlzott alkoholfogyasztás ártalmaira, azt mondta, hogy régóta nem érezte ilyen jó magát társaságban. Úgy érzi, hogy kicsit besavanyodott (Pedig szerintem nagyon édes!) és ez már nagyon kellett neki!
Meg mondott még pár dolgot, amitől nagyon zavarba jöttem, de olyan kedvesen nevetett, hogy szinte nem is volt kínos.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

  • A mágusmester 1. rész

    Két általam kedvelt műfajt, a Sci-Fit és a Fantasyt próbálom összegyúrni.

  • Pityu naplója 5. rész

    Őszi-téli tevékenység és tavaszvárás (amiből lekvárt lehet főzni, abból pálinkát is!).

  • Pityu naplója 4. rész

    Pityuék beleszoknak a turizmusba és eltelik a nyár. Kezd őrölni a malom és lassan készülnek az őszre és a télre is.

Előzmények

  • Pityu naplója

    Játéknak indult, ez lett belőle! Fiktív napló! Gondoltam egy merészet és elkezdtem naplót írni, hogy szórakozzatok egy jót!