Pityu naplója 4. rész

Pityuék beleszoknak a turizmusba és eltelik a nyár. Kezd őrölni a malom és lassan készülnek az őszre és a télre is. – írta: Geri Bátyó, 4 éve

43. fejezet

A malomról már régen írtam. Csinálják a medret, őszre biztosan elkészül. Persze nem egyszerű, mert a malom alatt és fölött is elég hosszan kikövezik a medret, a malomnál meg komoly alakítások vannak, ott részben el is terelték a vizet. Kezdem érteni, miért kellett az a sok engedély!
Bandi meg talált egy öreg molnárt, aki ért ezekhez a malmokhoz. A fia is molnár, csak modern malomban volt, aztán ketten jól megoldják. Ide is költöznének augusztusban, csak még valami ház kellene nekik.

A falubolt is tök jól beindult. Nem is gondoltam, hogy ilyen sok termény lesz. Az első gond akkor jött, amikor érett a korai, nagy szemű, fekete cseresznye. Az hamar leérik és egyszerre van sok belőle. Gondolkodtunk is, hogy ott fog megrohadni a boltban, de aztán Marcsa, Erzsi néni, meg Rózsi összedugták a fejüket és felvásárolták a nagy részét. Egyrészt a vendégek 1 hétig csak cseresznyés desszertet kaptak (cseresznyés piskóta, cseresznyés lepény, cseresznyés rétes, smarni cseresznyekompóttal, cseresznyés túrótorta), másrészt meg nekiálltak befőzni. Lett szörp és befőtt is, amit részben majd a vendégeknek adunk, részben meg a faluboltba fogjuk árulni. Eperből is sok lett, abból meg lekvár készült.

Persze jön folyamatosan a zöldség is, de azt többnyire fel tudjuk használni, illetve megveszik. Időnként azért abból is van dömping. Van saját kovászosuborkánk és egyre többféle savanyúság. Legutóbb például nagyon sok cukkini lett a boltban (még olyan kisméretű, zsenge) és hiába csináltunk belőle főzeléket (olyan, mint a tökfőzelék), hideg levest, rakott cukkinit és grilleztük is köretnek, maradt annyi, hogy Erzsi néni receptje alapján még savanyúság is lett belőle (gyöngyhagymával vegyesen lett eltéve).

A faluból is egyre többen hoznak szörpöt, lekvárt, befőttet, savanyúságot. Polgi meg jól kitalálta, hogy csináltat matricákat címkének. Lett egy külön a vendégháznak és egy a falunak. Persze azt, hogy mi van az üvegben, azt kézzel kell ráírni, de Marcsának szép a kézírása. Amit a faluból hoznak, arra mindig rákerül, hogy ki készítette. Ez azért fontos, mert mindenki egy kicsit máshogy készíti a dolgokat. Én például Magdi mama szörpjeit és lekvárjait szeretem, mert azok nem túl édesek, viszont valahogy erősebb a gyümölcs íze benne. Erzsi néni és Rózsi is jól csinálja, de az kicsit édesebb. Eredetileg Erzsi néni kevésbé, Rózsi viszont sokkal édesebbre csinálná, de ezt Marcsa el tudta rendezni velük. Megértették, hogy egyfélének kell lenni és olyannak, ami a lehető legtöbb embernek megfelel.
Ez azért is volt jó, mert ezeknél a befőzéseknél végre elkezdtek együtt dolgozni. Ez nem az egyiknek, vagy a másiknak a receptje, hanem együtt találták ki. Persze főzésnél még nem sokat közösködnek, de legalább már nem igazán piszkálják egymást. Inkább egyfajta csipkelődés megy, de azt már nem igazán veszik zokon.
Igazából elég vicces, amikor beszólogatnak egymásnak és közben mindkettő somolyog az orra alatt!

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

  • Pityu naplója 3. rész

    Zajlik az élet, felvitte az isten Pityuék dolgát és indul a turistaszezon!

  • Pityu naplója 2. rész

    Amiből az is kiderül, hogy hogyan lett Pityuból az alkeszok réme és hogyan lett egy kecske a kutyája!

  • Pityu naplója

    Játéknak indult, ez lett belőle! Fiktív napló! Gondoltam egy merészet és elkezdtem naplót írni, hogy szórakozzatok egy jót!