54. fejezet

Idén minden korábban érett. Korábban volt az aratás és a gyümölcsszüret is (Bandinak van egy késői almája, meg egy késői körtéje, de már azokat is majdnem leszedték) és persze a szőlő is hamarabb érett, úgyhogy elindult a szüret!
Nekem ez kellemes időszak, mert a szürethez megvannak a megfelelő emberek, ehhez nem nagyon kellek. Persze van dolgom így is, de nem kell rohanni sehová. Volt olyan nap, hogy egész nap a halaknál tudtam lébecolni.

Persze kilátogatok a szőlőbe is, de csak kibicelni és a pincéhez is megyek, de oda meg csak azért, hogy ihassam a friss mustot, amit nagyon szeretek! A musttal csak egy bajom van, hogy időnként futásra ösztönöz. A múltkor is elindultam haza Bandi hátán, mögöttem Kismajommal, ahogy szoktuk, de éppen hogy elindultunk, hirtelen sürgős lett. Nem egy nagy távolság, de Bandi sem az a kifejezett vágtázós típus, úgyhogy ő kényelmesen galoppozott haza, rajtam meg akkora vizek folytak, mint az öklöm.
- Menny má Bandi, mer mingyá a hátadra f...ok! - de ez nem hatotta meg.
Még szinte be sem értünk a kapun, már ugrottam le és rohantam a megfelelő helyre, de közben kiderült, hogy Marcsa otthon van már, úgyhogy őt vagy elsodortam félúton, vagy nem, de nem volt időm ezzel foglalkozni, csak hátrakiáltottam:
- Bocsi, de nagyon sürgős! - és éppen hogy célba érve, nagy megkönnyebbüléssel küldtem a cuccot a perem alá!
Persze miután végeztem, mondtam Marcsának, hogy mi a szitu és nagy büszkén kotortam elő az út közben eldobott tatyómból egy pillepalacknyi mustot:
- De hoztam ám neked is!
- Hogy én is szaladjak? - nevetett Marcsa és megcsókolt – Köszönöm! Én is nagyon szeretem a mustot!

Utána még összeütöttünk vacsorára egy kis lecsót (Még mindig van a kertben friss paprika, meg paradicsom.) és vacsora után a tornácon ücsörögve még megiszogattuk a mustot.
- Pityu, nem lesz bajod tőle?
- Annál nagyobb nem, mint hogy éjjel is futkosok!
- Jó az neked?
- Az nem, de a must igen!

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!