Ryzen 3 3250U teszt

A legkisebb Picasso festi a kijelzőre az FPS-eket avagy egy alsókategóriás laptopot Ryzen alapokon. – írta: bacsis, 3 éve

Tesztek

Most, hogy megismerkedtünk a fontosabb paraméterekkel, nézzük, mire képes a CPU:

Az első, amin ledöbbentem, az az, hogy hiába a tejfölösdoboz kasztni, és az agyonnyomorgatott, értsd nagyon vékony gépház, a túlmelegedésnek nyoma sincs! Volt a kezemben 8 - 10. generációs Core i3 / Core i5 processzoros laptop picit magasabb kategóriában is, és sajnos azt tapasztaltam, hogy 1-2-3 perc terhelés után masszív throttlingolásba kezdett a rendszer (a processzor túlmelegszik, és üres órajelciklusokat iktat be, illetve visszaveszi az órajelet a túlmelegedés elkerülése végett). A végén már úgy teszteltem azokat a gépeket, hogy felemeltem a szélüknél fogva a levegőbe, hogy némileg több friss levegőt tudjanak beszívni, ez a módszer többé-kevésbé szokott működni. Ám itt ilyeneket közel sem kellett bevetni. Még 5 perc Linx-terhelés után sem érte el a 90 fokos hőmérsékletet az APU, 89 volt a plafon. Szóval a hűtést nem tudom dicsérni, mert a fizikát nem lehet szembeköpni, egy alig 1 cm-es házba ugye nem fog beleférni egy 5 centi vastag réztömb. Így tehát magát az APU-t kell dicsérnem, hogy tényleg alig termel hőt, és ez a 15W-os TDP, ami meg lett adva, bőven valós lehet.

Na de nézzük tovább! Óriási ziccerkihagyás, hogy a 8 GB DDR4 memória valószínűleg egy modulként van a laptopban, mert sajnos csak single channel üzemmódban fut. Ez a CPU-részleg teljesítményét nem, vagy csak alig befolyásolja, de a grafikus egység teljesítményét drasztikusan fogja befolyásolni. Lássuk a CPU-s értékeket! A Super PI 13 másodperces eredménye kb. egy 3-3,2 GHz-es Core 2 CPU szintjével megegyező. A szűk 15 másodperces Wprime érték is egy 3 GHz-es négymagos Core 2 Quad-nak megfelelő szint. A 2800 KB/sec-es WinRAR benchmark értéket már egy 5 GHz-re húzott Quad-dal tudtam csak hozni, 1000 MHz-es DDR2-es dual channel módban hajtott memóriák mellett. Ha itt is lett volna dual channel, ennél jóval magasabb értéket is elérhetett volna a rendszer. A 22 GFLOP-os nyers számítási teljesítményt szintén egy kb. 4 GHz-re húzott Core 2 Quad CPU tudja hozni. Összességében tehát egy 15 W TDP-s alsókategóriás laptopprocesszortól ez egyáltalán nem rossz. Oké, elérhető volt ez a teljesítmény bő 10 évvel ezelőtt is, csak kb. közel tízszer akkora fogyasztási érték mellett.

Álljon még itt pár Cinebench R11.5-tel elért érték:

Ha megnézzük, a Xeon E5430-nál picit erősebb, kb. a Phenom II X4 10-zel (négymagosított Phenom II) megegyező teljesítmény szintén a fentieket erősíti meg, hogy nagyságrendileg ez egy Phenom II X4 / Core 2 Quad szint.

Lássuk az egyszálú teljesítményt:

És bizony itt a titok nyitja. Hiába a fizikai két mag, ha egy szálon nagyságrendileg simán hozza a Haswell (4. generációs) Core i CPU-k szintjét, azaz pariban van egy szálon egy i5 4440-nel, illetve egy 4,2 GHz-re, azaz rendesen koppra húzott Core i7 920-szal.

Na és mire jó a Radeon RX Vega 3?

Bacsis-teszt nem készülhet el 3Dmark06 nélkül. Íme:

Itt is látható az AIDA64 grafikonján, hogy a 3Dmark CPU-tesztje alatt ezúttal is a 90 fokot csak alulról nyaldosták a CPU-magok. A majd' 9 ezres pontszám egy picit alulteljesítő 320 MB-os GeForce 8800 GTS-sel megfelelő.

Futtattam egy Unigine Valley tesztet is, 1920x1080-as felbontás mellett High részletességgel:

Ezt most hadd ne hasonlítgassam más hardver teljesítményéhez. Egy biztos, ez már kicsit sok volt a Ryzen 3 3250U-nak, illetve a Vega 3-as IGP-nek.

Játékok! Sajnos a tesztidő rövidsége miatt kevés játékot tudtam kipróbálni, de igyekeztem több évjáratból is tesztelni. Így bekerült a 2008-ban megjelent Far Cry 2, a 2014-ben megjelent Grid: Autosport, a 2016-os Far Cry Primal, és a 2018-ban érkezett Shadow Of Tomb Raider a repertoárba:

Mint látható, a Far Cry 2 és a Grid Autosport natív felbontás mellett maximális részletesség mellett is aránylag jól futottak. Akinek kicsit zavaró ez az aránylag alacsony FPS, egy picit csökkentve a részletességet biztosan játszható sebességet tud elérni, s ne felejtsük el, hogy natív felbontás mellett.
A 2016-os Far Cry Primalt még sikerült porig butítva játszhatóvá tenni... többé-kevésbé, de a 2018-as Shadow Of Tomb Raidert sajnos még így sem. Így én ezekből az értékekből azt a következtetést tudom levonni, hogy egy ilyen alsókategóriás IGP-vel úgy 2010-2012-ig elég jól elmennek a játékok natív felbontás mellett magas vagy közepes részletességgel. Kicsit erősebb kompromisszumot kötve el lehet menni úgy 2015-2016-ös címekig is. De az ennél újabb (AAA-kategóriás) játékok már nem fognak élvezhető sebességgel futni. Azonban ne felejtsük el, továbbra is egy alsókategóriás processzorról van szó, és azt se felejtsük el, hogy sajnos a memória csak single módban üzemelt. Dual channel mellett legalább a Far Cry Primal alatt még össze lehetett volna szedni pár plusz FPS-t, hogy az tényleg jól menjen, legalább 720p-ben.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények