Aspire 5 A515-45-R0Z0 bemutató

Nézzük meg, hogyan fest Lucienne (Ryzen 3 5300U), Renoir törvénytelen lánya egy notebookban! – írta: Bounti, 3 éve

Használat közben, vélemény

Használat közben

Az Acer Aspire A515-45 nyilvánvalóan leggyengébb része technikailag a kijelző. A CEC PANDA gyártmányú 16:9 oldalarányú 60 Hz-es LM156LFCL13-típusú megjelenítő tükröződésmentes bevonatot kapott, maximális fénysűrűsége a gyártó szerint 220 cd/m², tipikus kontrasztja 1000:1.
A színvisszaadásban sem jeleskedik, hiszen az sRGB lefedettsége 66%.

Mérésekre nem volt lehetőségem, nem tudom megmondani, hogy PWM vezérlésű-e, vagy sem. Mivel már majdnem egy hónapja megvan, elmondhatom, hogy számomra teljesen használható, közepes vagy annál egyel nagyobb fényerőn használom, és nem érzem, hogy fájna a fejem tőle, vagy hogy megerőltetné a szememet. Az Acer segédprogramjával lehet csökkenteni a kékfény-kisugárzást, de én a Windows beépített éjszakai fény funkcióját használom.

A gép hűtése fejlődött, hiszen már nem egy, hanem kettő hőcső szállítja el a ventilátorhoz a megtermelt hőt, amely azonban annyira kevés, hogy a gép alapfeladatok közben (böngészés, videolejátszás) lényegében hangtalan. Ha mégis szükség van rá, akkor természetesen felpörög a kis venti, és ha nem is nevezhető zavarónak, azért észrevehetően dolgozik a magasabb fokozatokon.

De mi is pörgetné meg ennyire? Ja, persze ha Doomot akarunk rajta játszani... De ez ugyebár nonszensz ötlet... A processzor teljes terhelés alatt sem melegedett 86 fok fölé, és lényegében azonnal visszahűl az általános 40-45 fok környékére, miközben az órajelek sem csökkennek 3 GHz alá, még a GPU-val közösen indított teszt során sem.

Az ezüst színű gép fekete billentyűzetet kapott fehér, egyfokozatú háttérvilágítással, és ellentétben a Wombath által tesztelt Swift 3 modellel, abszolút hasznos, a billentyűk minden esetben jól láthatóak. A BIOS-ban beállítható, hogy automatikusan kikapcsoljon-e vagy sem, ez 30 mp-t jelent, amúgy az Fn + F8 kombinációval ki-be kapcsolható.

A gépelési élmény jó, a töpörödött numerikus rész is meglepően jól használható, aki berzenkedne a jobb felső sarokba helyezett bekapcsológomb ötletétől, azt megnyugtatom, a gép csak egy 5 mp-ig tartó nyomás után kezdi el végrehajtani a gombhoz társított feladatot (kikapcsolás, vagy hibernálás). Semmilyen visszajelzésünk nincs azonban a Caps Lock illetve Num Lock állapotáról, amit egyértelműen butaság volt kihagyni!

A touchpad, bár nem üvegfelületű, mégis jól használható, precíz, a legkisebb mozdulatokra is megindul a kurzor. Adottak a többujjas gesztusok is. Bal felső sarkába telepítve található a Windows Hello kompatibilis ujjlenyomat-olvasó, amely remekül működik.

A webkameráról elég ha annyit mondok, hogy egy 720p-s darab, a világot nem fogja megváltani, de egyszerű videocseteléshez megfelelő.

A hangszórók a már sokat emlegetett Swift 3-hoz hasonlóan a gépház alján elöl foglalnak helyet kétoldalt, és lefelé néznek. Nincs semmi különleges bennük, szólnak, a hangerő megfelelő.

Az akkumulátor egy 50.29 Wh-s, 3-cellás modell, amivel a processzor remekül bánik. Precíziós mérésekkel ugyan nem szolgálhatok, de takarékos üzemmódban vegyes használattal (böngészés, YouTube, offline filmnézés), fél fényerőn, 7 órát és 20 percet mértem, miközben 10%-ra esett az akkumulátor, és még így is 45 percet mutat mint hátralévő idő.
Ehhez még hozzá kell tennem, hogy egy leírást követve én letiltottam a processzor turbóját, mert jelenleg nincs olyan feladat amit az alap 2,6 GHz-en ne tudna elvégezni kellő gyorsasággal illetve reszponzivitással.

A géphez adott töltő 45 W-os, egyszerű darab, végzi a dolgát.

A garancia 3 év, jelenleg 190 000 Ft környékén kapható (8 GB dual channel RAM-mal, 256 GB-os SSD-vel) Windows nélkül.

Vélemény

Egy Ryzen 3 1200-as asztali gépről váltottam. Régebben is volt már laptopom, és akkoriban is alsóbb kategóriás. Viszont látom a fejlődést! Van billentyűzetvilágítás, ujjlenyomat-olvasó, végre olyan processzort kapok, ami keveset fogyaszt, de összemérhető az asztalimmal (igen, tudom, az sem volt erőgép) illetve az előző generáció (Swift 3; 4500U) egy fejlettebb példányának teljesítményét olcsóbban, ugyanolyan fogyasztás mellett (igaz, fém burkolat nélkül), van Wi-Fi 6, NVMe SSD, a RAM részben fejleszthető. Az én tartalomfogyasztási szokásaimnak abszolúte megfelel, ha néha előveszem a Titan Quest-et, vagy a Divinity: Original Sin-t, akkor azokkal megbirkózik. A Windows 11-re frissítés is adott lehet, hiszen minden kritériumnak megfelel a gép.

Vannak persze negatívumai is, ilyen a gyengécske kijelző, a nem teljes alumínium felépítés, a szerelőablak lehagyása, az alaplapra forrasztott 4 GB RAM cserélhetetlensége, a Caps Lock illetve a Num Lock visszajelzés hiánya, valamint a szerény véleményem szerint rosszul elhelyezett szellőzés. Persze, nem fogyaszt annyit a gép, hogy három ventilátor terelje ki a forróságot a házból, de ez a zsanér minden valószínűség szerint így is megnehezíti azt, főként a most nyáron is tapasztalható forróság közepette, és ez, ahol nincs klíma, nem csak hangosabb hűtést, hanem kisebb teljesítményvesztést is eredményezhet.

Mindent összevetve én elégedett vagyok. A jelenlegi árakhoz képest egy viszonylag modern, jól felszerelt, bővíthető, és elegendő teljesítménytartalékkal rendelkező gépet vettem, amely az én igényeimet kielégíti.

Köszönöm, hogy elolvastad, remélem, hogy érdekesen, és érthető módon tudtam bemutatni ezt a kis gépet. Ha kérdésed merülne fel, vagy pontatlanságot veszel észre, nyugodtan jelezd nekem!

Köszönet a PROHARDVER!-nek és Wombath-nak a színvonalas cikkekért, amelyekből jól lehet lopni tanulni.
A cím kifejezetten Silenzio fórumtársnak ajánlva íródott (a bacsis Ryzen 3 3250U-s cikke alatti látványos megszólalása miatt). :D

Azóta történt

Előzmények