Ryzen 5600X teszt B450 alapokon

Nem nagyon megyünk el a technológia irányába, viszont leírom a saját eredményeimet. – írta: steewcv65, 3 éve

Tesztek, OC

Akkor itt jönnek képbe az új tesztek és beállítások (ez már a stabil és fix): 1,34 V all core 4,7 GHz

BIOS beállítások (elnézést kérek a képek minősége miatt, de ennyit tudtam kihozni a dologból):



Tesztek



Itt emelném ki azt, hogy olyan túlságosan sokat nem emeltem az órajeleken, de ehhez vele kellett vinnem a feszültséget is, ami 1,34 V-nál állt meg stabilan a következő hőtermeléssel:

Ahogy a grafikon is mutatja, 76-77 °C fölé nem akar menni a hőmérséklet, ami jó hír. Viszont az, hogy +100 MHz magonként és +0,044 V már igencsak megnövelte a processzor hőmérsékletét, na ezt már nem nevezném annyira jónak, de azért nem mondanám halálosnak sem. :)

Itt megint volt egy fejezetváltás bennem, hiszen tudom, hogy az 5000 Radeonra nincs még támogatása az AMD új „csodájánák“, ami nem más mint a Smart Access Memory. A következő képeken láthatjátok be- és kikapcsolt állapotban, amit a BIOS-ban Re-Size Bar Support-ként fogsz megtalálni.

Itt megjegyezném, hogy ahogy bekapcsoltam ezt a funkciót, azzal egy időben a CSM funkciót kikapcsolta a BIOS. Így nem lesz Windows boot, de félni nem kell. Beléptem BIOS-ba, CSM funkciót bekapcsoltam és az UEFI-re állítva tudtam újra meghajtókat kezelni. Na de jöjjenek az eredmények...



Horizon Zero Dawn SAM off 2560x1440p ultra shadow off

Horizon Zero Dawn SAM on 2560x1440p ultra shadow off

Sam ON

Sam Off

Végszó!

Véleményem szerint nagyon jó teljesítménye van az 5600x processzornak és nem érzem hátrányát a viszonylag régebbi lapkészlettel sem. SAM-ról a véleményem, hogy van, ahol hozott 5-10fps-t minimumban, ami nagyon jó! Viszont volt olyan is, hogy semmit nem kaptunk, de nem is róhatom fel neki, hiszen nem erre a videokártyára van kitalálva...

Köszöntem, hogy elolvastad a cikket!
Minden jót! Kommentszekcióban találkozunk. :)

Azóta történt

Előzmények