Sellaronda Hero 2012

Európa legnehezebb MTB versenye a csodálatos Dolomitok szívében. – írta: raczger, 12 éve

A kiutazás

Verseny előtti nap

Ezen a napon utaztunk ki Olaszországba, reggel korán indultunk el a 860 kilométeres útra, tizenketten mentünk a csapatból három autóval. Kifele nem volt semmi problémánk szerencsére, így délután három óra tájékában megérkeztünk Selva di Val Gardénába. Először a nevezésünket vettük át, majd mentünk a szállásunkra. A nevezéshez kaptunk törölközőt, mezt, egy croissant-t, prospektusokat és a rajtszámunkat. Érdekes módon semmiféle energiaszelet, zselé vagy müzliszelet nem volt a rajtcsomagban, amit kissé hiányoltam, de sebaj, úgyis ott lesznek a frissítők, majd jól bepakolok azokon a helyeken.


[ + ]

Szállásunk

A szállásunk pazar volt, viszonylag olcsón tudtunk kibérelni egy egész apartmant, összesen nyolc szoba két konyha volt és azt hiszem a szobák feléhez tartozott külön fürdőszoba is. Kipakolás, bringák összerakása, felkészítése, aztán irány a falu, pizzát akarok!

Rögtön az első hely szimpatikusnak tűnt, így hát mindannyian beültünk oda, Bobeket kivéve (egyik csapattársam beceneve), aki szemdöbbenésre bringás cuccban jött ki a szobájából és elindult felfedezni a falu meredek utcáit, természetesen bringával.


[ + ]

Cirspitzen


[ + ]

Sella Towers - csodálatos hegycsúcsok


[ + ]

Sassolungo

Vacsorára ettem egy spagettit, ami nagyon finom volt, csak az árához képest kicsi adag illetve egy sonkás pizzát, ami nem volt különösebben ízletes, jobbat vártam volna az olaszoknál, mellé még legurult egy búzasör is (csak hogy érezzétek mennyire drága hely, ez mind 21 euró volt). Estére már csak egy kis meccsnézés és végül alvás jutott.


[ + ]

Jó éjszakát!

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt