Szimulátor kormány és pedálok építése PC-hez

Egy használt, esetleg nem működő kormány elektronikáját akartam felhasználni, végül saját eszközt építettem. – írta: tomiafoka, 5 éve

Bevezető

Régebben elég sokat játszottam, bár sosem voltam egy igazán nagy autós játék rajongó, viszont mikor néhány éve megjelent a DiRT 4, az valahogy mégis megfogott. Eleinte egy PS2 kontrollerrel játszottam, de egy idő után kezdtem kevésnek érezni, így elkezdtem kormányok után nézelődni. Venni nem szerettem volna, ugyanis ami igazán tetszett, annyit úgysem adtam volna érte, így adta magát a dolog, hogy építsek egyet, amúgy is szeretek efféle dolgokkal szöszmötölni.
Úgy álltam neki a dolognak, hogy egy használt, esetleg nem működő kormány elektronikáját fogom felhasználni és aköré építek egy mechanikát. Neten keresgélés közben viszont találtam egy nagyon ígéretes alapot, valaki Arduino Leonardora elkészített egy vezérlést. Illetve találtam egy másikat is, egy STM32F4 mikrokontrolleres fejlesztőkártyára valót.
Kicsit utána nézve a dolgoknak az Arduino mellett voksoltam, annak szimpatikusabbnak tűnt a PC-n futó szoftver része. Neten találni róla elég sok infót, többen építettek már köré saját kormányokat, így nagyon nem mennék bele a részleteibe, akit érdekel, az például itt utána nézhet. Főbb tulajdonságai, amik számomra fontosak voltak: támogat encodert a kormányelfordulás érzékeléséhez; analóg bemenetek potméterekhez, a pedálok szögelfordulásának mérésére; erőmérőcella a fékpedálhoz; digitális bemenetek nyomógombok számára; force feedback.

Az is motivált az építésre, hogy még régebbről volt elfekvőben egy autóból származó kormányszervó motorom, ami már egy jó ideje pihent a szekrényben csak a megfelelő pillanatra várva, hogy végre méltó helyre kerülhessen. A pillanat tehát eljött, hogy jó kis force feedback motor váljék belőle.

Még az építés előtt beszereztem egy Arduinot, valamint az elektromos alkatrészeket és kipróbáltam, hogy működik-e minden funkciója, amelyekre szükségem lesz. A telepítése dióhéjban annyi, hogy Arduinora fel kell tölteni a kódot, PC-re feltelepíteni egy programot, így már a gép felismeri, mint USB-s játékvezérlőt.

A kapcsolás vázlata

Mielőtt belekezdek valaminek a tervezésébe, utánanézek már létező megoldásoknak, és azokat próbálom átlátni minél jobban, ugyanis mindig jobb más megoldásaiból, vagy hibájából tanulni, mint sok befektetett munkával építeni valami hasznavehetetlen dolgot. Megpróbálom összegezni, hogy a kormánynál és a pedáloknál milyen számomra fontos dolgokat tartottam szem előtt.

Először is legyen masszív, nagyon. Néha a játék hevében hajlamos az ember (vagy a birka haverjai) önkívületi állapotban rángatni eme beviteli perifériákat és én nem szerettem volna pár hét után selejtezni az egészet, vagy folyamatosan javítgatni. Az alkatrészek nagy részét, legalábbis a teherviselő elemeket alumíniumból készítettem, erős, viszonylag könnyű megmunkálni és nem korrodálódik.

Egyszerű alkatrészekből álljon. Nem vagyok lakatos, de azért konyítok valamit a fémmegmunkáláshoz, de minél egyszerűbb, annál biztosabb, hogy olyan méretű és formájú lesz, amilyennek azt elképzeltem. Szóval biztosan lehetett volna szebb és jobb, de az egyszerűség volt az elsődleges szempontom, azért is, mert körülbelül havonta egy-egy hétvégén tudtam az alkatrészek megmunkálásával foglalkozni.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt