Nosztalgia: szocializmus gyerekszemmel

Emlékeim arról, hogyan éltem meg kisgyerekkoromban az akkori világot. – írta: bambano, 4 éve

Nyári szünet

Június első hetében véget ért az iskolai év, pár napra rá tartották a bizonyítványosztást. Meg nyakleves azoknak, akik rászolgáltak. A bizonyítványt tanévzáró ünnepségen osztották, ami két részből állt: az első felében az iskola minden tanulójának összevontan, az udvaron, egyenruhában felsorakozva volt egy kis műsor, mondtak a fontos emberek beszédeket, majd utána felvonultak az osztályokba és ott osztották ki a bizonyítványt. A beszédeknek az esetek zömében nulla értelme volt, de prezentálni kellett a beosztást és a magas polcot azoknak, akiket odaraktak. Az igazgató és a helyettesei elmondták, hogy a nevelési célokból mi hogyan teljesült (mellébeszélés volt az egész), egy-két külsős meghívott szintén beszélt.

Majd az osztálytermekben az osztályfőnök szintén tartott egy beszédet, utána felköszöntötték a szülői munkaközösség nevében is, illetve a pedálgép szülők egyénileg is. Ezután kiosztotta a bizonyítványokat, illetve bizonyos eredményekért jutalomkönyvet és dicséretet is lehetett kapni. Néhányszor kaptam dicséretet, én örültem neki és büszke voltam rá.

Utána kezdődött a nyár.

Akkoriban a nyár az az évszak volt, amikor reggel még kicsit hűvös, napközben kellemesen meleg időjárás volt. Nem volt jellemző a 35-40 fokos meleg. Nyárra elvileg kaptunk házi feladatot, de a többség nem foglalkozott vele. Ebben a kérdésben én is többség voltam :)

A nyár, hogy a dolgozókat tehermentesítsék valamennyire, napközis táborokkal kezdődött, ami gyakorlatilag gyerekmegőrző volt. Semmi különleges nem történt, biztosítottak egy felügyelőtanárt, aki vigyázott a bevitt gyerekekre, meg volt ugyanaz a napközis étkeztetés, mint iskolaidőben. Ez azért volt jó a szülőknek, mert 3-4 héttel kevesebb időre kellett szabadságot kivenniük vagy másfajta gyerekfelügyeletről gondoskodniuk. Nekünk meg mindegy volt, hogy hol futkározunk meg focizunk.

Szerveztek (nemcsak napközis) táborokat is. Ezeket általában valamilyen téma köré szervezték és nem a szokásos helyszíneken tartották. Én két alkalommal voltam ilyen táborban. Egyszer egy rövidebb, 4-5 napos matektáborban voltam Csillebércen, ahol a matematika szakkörben és az év végi versenyen elért jó eredményem miatt országos versenyre mentem. Na ott egy kicsit keményvonalasabban ment a fegyelem. Reggel ébresztő, torna, zászlófelvonás, felügyelő tanárok, szigorúan szervezett programok voltak. Nem volt rossz, de hogy előkatonaságban vegyek részt nyaralás helyett, azért az húzós volt. Azért nem volt rossz.

Nyolcadikos koromban részt vettem a Tudományos-Technikai Úttörő Szemle versenyein. Mint minden lében kanál, nagyszájú diákot, az általános iskolai tanáraim több tárgyból is betoltak, hogy versenyezzek, például matekból és kémiából. Nem értem el kiugró sikereket. Viszont mivel egyben küldték ki az összes tárgy feladatsorát egy könyvben, így megkaptam a fizika-technika feladatsort is, azt saját magam, szórakozásból megcsináltam és beküldtem azt is. Azzal nyertem, meghívtak egy táborba. Két hetet voltunk Zánkán. Király volt. Töredék annyira se volt vonalas az egész, viszont jó programokat szerveztek. Volt szórakoztató program (pancsolás a Balatonban), ismeretterjesztő előadás és gyakorlat is. Gyakorlaton 1-2 egyszerűbb elektronikus áramkört forrasztottunk magunknak, villogót, ilyesmit. Éjjel alvás helyett azzal világítottunk, kilométerekre villogott a hegyoldal.

A nyaraim egy részét nagybátyámnál töltöttem, akinek egy csomó könyve és újságja volt. Sok évre visszamenőleg meg volt minden Füles, Ludas Matyi meg még 1-2 más újság minden száma bekötve. A Fülesben akkoriban volt három képregény, heti dupla oldalas bontásban közölve. Ezeket jó volt visszamenőleg, bekötött évfolyamokból olvasni. Tisztára, mint a letöltött sorozatok, ott se kell kivárni a következő rész adását... Közületek többen is ismerhetik az Albatrosz könyvsorozatot, a szokásos könyvméretnél kisebb alakú, sárga fedélbe kötve adtak ki kalandregényeket, krimiket, ilyesmit. Ott találkoztam Rejtővel, és amikor Don Fülig di St. James-en már a második oldalon úgy röhögtem, hogy szállt a por, bele is szerettem a műfajba. Így ha oda adtak le gyerekmegőrzésre, akkor reggel bevonultam a helyiségbe, ahol a könyveket tárolták, majd ha észrevettem, hogy ebédidő, kijöttem ebédelni, ha nem, akkor onnan vittek haza...

Ha nem nagyszülőnél vagy nagybátyámnál voltam, akkor a faluban csavarogtunk. A falu végén volt egy kis tavacska, ami igazából egy kis folyócska kiszélesedő öble volt. Abban lehetett pecázni. A felsőbb folyásánál egyszer kitakarítottuk a medret, és lezártuk kövekkel, ott is keletkezett egy kis medence, amiben tudtunk fürdeni. Kutyát nem érdekelte, hogy fertőző vagy koszos... Ezt úgy kell elképzelni, hogy az öböl az egy kézilabdapálya mérete volt nagyjából, ez a kis medence meg egy rendesebb lakószoba. A folyócska egy méter széles se nagyon volt és térdig ért.

Ha nem itt randalíroztunk, akkor mindenfelé bicikliztünk haverokkal. Akkoriban nyílt meg az első butik a faluban, mai szemmel nézve: rongyosbót :-). Számunkra azért volt stratégia fontosságú, mert ott már lehetett kapni Bécsből csempészett Donald rágót, aminek gyűjteni lehetett a papírját. A falu egy másik pontján pedig megnyílt az első maszek fagyizó, ahol rettenetes választékban csoki, puncs és vanília fagyit lehetett kapni. De legalább lehetett, illetve volt extra tölcsér is. Egy gombóc ára akkor, amikor először egyedül megvehettem, 50 fillér volt. Egy forintból már megkaptam a szokásos gyerekadagot: két gombócot. Nagyobbacska koromban két forintból négy gombócot vehettem, ami nekem is elég volt. A Donald rágó 2-5 forint körüli összegbe került. Mennyibe is kerül most egy gombóc fagyi?

Donald rágó, forrás: keptelenseg.hu

Nyaranta általában elmentünk nyaralni. Fiatalabb koromban két hétre a Balatonra, kicsit később már Hajdúszoboszlóra jártunk, mikor a hideg víz kezdett nem jó lenni a szüleimnek. A nyaralás nekünk úgy zajlott, hogy az indulás előtti éjszaka anyám pakolt, csomagolt, főzött, sütött, dobozolt, pakolt és csomagolt. Mikor hajnalban felébresztettek, a szoba tele volt bőröndökkel. Előadták a szokásos jelenetet: hogy fér be ennyi pakk a Ladakocsiba... De a faterom végül belegózott mindent, csak a kajás szatyrok kerültek a lábunk alá. Anyám persze nem aludt aznap, hogy majd a kocsiban... Ahha. Alig értünk ki a település vége táblán túlra, természetesen mi, a bátyám meg én, éhesek lettünk. Úgyhogy az út első 50 kilométerén megtörtént a csirkeholokauszt, felzabáltunk egy kisebb baromfiudvart rántva, kenyérrel, ubival, ahogy kell. Utána ittunk, majd eldőltünk aludni. A fater tolta az 1200-es Zsigulinak, ha jól emlékszem, 100 volt akkor a sebességlimit országúton.

Zsigánk volt, még nem Lada, elit autó volt akkoriban (lásd még: ezerkecske :) ). Tankolni kétféle kúton lehetett: vagy ÁFOR vagy Shell kúton. De legalábbis mifelénk ez a kétféle kút volt. Az ÁFOR-ból lett később a Mol. A benzin relatíve olcsó volt, 3-4 forint/liter körül. Az autót 100-120 forint körüli összegből tele lehetett tankolni. Akkoriban a benzinkúton nem volt még a mai értelemben vett shop, benzint és autóalkatrészeket lehetett venni. Kaját, üdítőt, egyebeket nem. Az utakon még lehetett közlekedni, nem volt akkora forgalom, mint manapság. Budapest körül nem volt elkerülő út, az M3-ast 1978-ban kezdték el építeni, az M7-es jelentős része akkora már készen volt.

Az M7-es építésének első szakasza, forrás: keptelenseg.hu

Klíma nem volt, kinyitottuk az elefántfüleket (zsigás szleng, a képen a jobb első ajtón látható háromszög alakú üvegfelület), az fújt be kis levegőt. De nem volt dögmeleg, a Zsiga szélvédője meredekebb volt, mint a mostani autóké, az oldala majdnem teljesen függőleges, kevesebb napfény jutott be.


Forrás: Csikós@totalcar.hu Nagy Zsiguli teszt cikke.

Amikor felértünk az M7-esre, jött a zakatolás, arra mindig felébredtünk. Nagy betonlapokból volt kirakva az út, közöttük dilatációs réssel, amit az idő vasfoga megrágott. Emiatt mindig úgy zakatolt a gumi, mint a vonat azokon a síneken, amiket nem ragasztottak össze. Akkoriban még Siófoktól elég messze véget ért a pálya, sőt, jó ideig a bal pálya rövidebb is volt, úgyhogy az út végét már hagyományos autóúton lehetett megtenni. Nekünk Balatonszemes volt a kedvenc cél, ugyanahhoz a szállásadóhoz (későbbi nevén: Zimmer feri) jártunk sok éven át. Hamar becuccoltunk és mentünk a partra fürdeni.

Számomra a balatoni nyaralás egyszerű volt: reggel lementünk a partra, egy lendülettel be a vízbe. Mikor a szüleim meghozták a kaját, kimentem ebédelni, majd vissza a vízbe. Vacsora körül kihúztak a vízből (rendszerint mérsékelten üvöltöttem ezért...) és mentünk a szállásra. Hazafelé menet kaptunk fagyit, szőke kólát vagy Pepsit, amit sikerült kinyafogni. Ez ment két hétig. Majd az utolsó napon reggel bepakoltunk a kocsiba, elköszöntünk a szállásadó nénitől és úgy mentünk le a partra. Este pedig az utolsó pancsolás után be a kocsiba, vizesen, hajunkban homok, és jöttünk haza. Imádtam.

A nyáron egy jelentős ünnep volt: augusztus 20. Akkor még nem annyira hangsúlyozták az államalapítást, mint az ünnep okát, vélhetőleg a nagy testvér miatt. 20-a akkoriban a fegyveres erők ünnepe volt, amelynek nyomai még ma is látszanak. A nap ünnepélyes zászlófelvonással indult, majd a tisztavatást közvetítették. Utána vízi és légi parádét rendeztek a Duna budapesti szakaszán. A Néphadsereg (akkor még így hívták) és a rendőrség vízi alakulatai tartottak felvonulást, bemutatót a Dunán, a tömeg pedig a partról nézte, a tv pedig élő egyenesben közvetítette az egészet. A vízi felvonulás után jött a légi parádé, először különböző repülők, helikopterek húztak át a Duna fölött, majd a deszantosok ejtőernyős ugrást hajtottak végre a Dunába, ahonnan a rendőrök és a katonák halászták ki őket motorcsónakokkal.

Deszantosok a vízi és légi parádén. Forrás: a 444.hu cikkébe a Fortepanból került.

Látványos volt, mindig néztük. Este tűzijáték, ahogy manapság is. A mostani parádékkal nem tudom összehasonlítani, mert évtizedek óta nem nézem, de az biztos, hogy grandiózus volt. Amikor ejtőernyősök ugrottak, akkor nem kettő ugrott, hanem valószínűleg az egész állomány, mert több hullámban egy óránál is tovább tartott, amíg mindenki kiugrott. Az biztosan látszott, hogy nem spóroltak a látványon.

20-ának a fő jelzése az volt, hogy véget ért a nyár, kezdődhet az iskolakezdési vásárlási hisztéria.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt