Autóvásárlás Németországban

Akit csak konkrétan a behozatalhoz szükséges dolgok érdekelnek, azoknak a végén részletezve van minden! – írta: bbubby00, 4 hónapja

2. oldal, verdanézés, kinti papírozás

Kiszállunk, körbenézünk, tapogatjuk, felnyitjuk, kinyitjuk, becsukjuk, beindítjuk, leállítjuk majd ezek tetszőleges és végtelenített kombóját képzeljétek magatok elé. Megvan, gondoltam magamban, ezt elvisszük, mert nagyon szép állapotban van.

Indulunk a ház bejárata fele, anyujának egy új Focus, apunak új X5. Beljebb állt egy X6 csak úgy, egy AMG merdzsó találkozókra járni, egy megpiszkált Passat boltbajárósnak, valami nagy Dodge a tengerpartra (mint később kiderült, azért, mert nem tudnak rá kerékbilincset rakni és elvontatni sem), egy Fiat Coupe Turbo és ugye munkásnak a GT. Sok volt az autó, egynek vesznie kell, mondták a szülők. Kitöltöttük az általam hozott kétnyelvű adásvételi szerződés minden példányát (Itt figyeljetek, hogy a törzskönyvben szereplő utolsó ember ugyanaz-e, mint aki az adásvételin az eladó, mert ha nem, akkor ITTHON sz*rakodhatnak), közben pedig helyi sörökkel kínáltak.

Majd jött a legnehezebb pillanat, a pénz. Ugye 3450 helyi valuta volt a kikiáltási ára, de én meg magyar vagyok, valamit muszáj lecsípnem belőle. Hosszas tanakodás, alkudozás után meglett a vége, majd a pénzt vagy 3x leszámoltuk. 3300 euró, nem is volt nálam több, így az összeset odaadtam. Megkaptam minden dokumentációt az autóhoz, 2 kulcs, kézfogás, mindenki örül! Kedves volt az eladó, elvitt minket ezután a tengerpartra, megmutatta a helyi Kók-bícset. Mennyivel másabb, mint itthon. Szépség, tisztaság, nyugalom (attól függetlenül, hogy milliónyi ember volt). Megtudtuk, ide bizony 50 km hosszan Afrikából hozzák a homokot, ezt kapd ki.

Végezetül átgurult velünk a következő városba, ahol a szállást foglaltuk, felkísért, megnézte, hogy jó helyre jöttünk-e, ilyenek, majd elköszönt, mert másnap ő dolgozik. Közben leszervezte, hogy ne kelljen gyalogolni, vagy tömegközlekedni, így anyujának a barátnője elvisz minket A-ból B-be. Reggel korán indult a napunk, ugye át kéne íratni a nevemre a kocsit, plusz kéne rá egy rendszám is, hogy haza tudjuk lábon hozni. Kelés után összepakolunk, kifizetjük a szállást és nekiindulunk a helyi okmányirodának, amit nevezzünk nevén: Straßenverkehrsamt. Minden szép és jó, odaérünk, keressünk olyan embereket, akik tudnak angolul, velük előrébb jutunk.

Noskéremszépen, ezen a szent helyen elintéznek mindent! Tehát a rendszám-készítéstől a névre írásig. Egy nagy épület szétosztva, hogy mindenki végezhesse a dolgát. Elsőnek is egy idősebb bácsival (neki a lánya segített a fordításban) találtuk szembe magunkat, aki elkészítette nekünk a papírozás első felét, miszerint kell egy biztosítás és egy rendszámkérelem. Itt ugye kifizetjük a dolgokat, megjegyzem, kell magyar bankod SWIFT KÓDJA és egy IBAN számlaszám, ami a neveden van. Öröm-boldogság, mehetünk a következő részre, ahol megkapjuk a rendszám sorszámát, átírják a nevünkre a forgalmit és törzskönyvet. Mindent rendben találtak, DE! itt jön a csavar, új rendelet alapján nem adhatnak ki nekünk rendszámot, amíg egy német állampolgár be nem biztosít minket. Ez ugyanis azért kell, ha bármi balesetet okozunk, legyen kin behajtani. Erre a kikötésre sehol és semmilyen internetes portálon nem tértek ki. Jó, hát akkor telefonálás ezerrel, ROBERT SEGÍÍCCSS. Persze neki munkaidő van, írom az SMS-t, fészen, hívom. Semmi reakció.

Jó, hát akkor keressünk valakit, aki a két szép szememért, esetleg pár koszos juróért aláírja és megadja az adatait. Gondoltam én.. kis naív… Beslattyogtunk egy autókereskedésbe, utolsó reményként, láttunk pár nálunk is keleteurópaibb arcot, hátha. Heuréka, a srác tud egy srácot, Ahmed uncsitesóját, aki elenyésző 100 juróért cserében aláírja a formanyomtatványt. Kicsit ledermedtem, nem volt belekalkulálva a kirándulásomba. Sebaj, valahogy kell nekem szereznem valakit. Erre fel a semmiből csörög Robert, a megmentő. Persze, hogyne, küldjük a papírokat, kitölti, scanneli majd visszajuttatja. Yusufnak megköszöntük önzetlen segítségét, majd visszamentünk az ügyintézőhöz széles vigyorral az arcunkon. Külön ujjongásba kezdtek nekünk a helyiek, ez a két marha magyar csak megoldja a gordiuszi csomót. Ezek után sikeresen megkaptuk az új forgalmit, törzskönyvet, majd visszaballagtunk a cetlinkkel az öreg présgépeshez, aki egy perc alatt legyártott nekünk két frissen sült rendszámot.

Nincs más hátra, mint előre, már csak vissza kell térni a kocsival, hogy megkapjuk az érvényesítő matricát, ígyhát hívtuk a néniTaxinkat, akit az eladó ígért nekünk, hogy elvisz az ÚJ kocsimhoz. Elég kínos volt, mert szinte egy kukkot sem beszélt a hölgyemény a szeretett anyanyelvén kívül, de minket ez sem tántorított el. Megérkeztünk a verdához, csinált rólunk egy képet, majd csomag elrak, autóba be, tető lehajt, usgyi vissza az érvényesítő szelvényért, amit meg is kaptunk szerencsére.

Közben kaptunk egy SMS-t a régi tulajtól, amiben örül, hogy megismerhetett minket és tiszteli a bátorságunkat, hogy belevágtunk az egészbe, jó utat kívánt, és kérte, hogyha hazaértünk, üzenjünk neki! Ezután telilőttük a verdát nyállal, vettünk fürdőgatyát, napszemüveget, naptejet és bézbózsapkát. Következő lépés: irány a part. Szerencsénkre felhő egy szál sem, 33 fok árnyékban, a víz saccra (és internetet segítségül hívva) 23 fokos, mikor fürdenénk meg a Balti-tengerben, ha nem most.

Teljesen más világ. Csak nekünk földi halandóknak szinte megfizethetetlen.

Családdal egy hét alatt biztosan elvertük volna a kocsi árát. Ezután jött, amit várunk is meg nem is. Indulás haza. Egyrészt vártuk, mert végre lehet nyomni az autónak, élvezhetjük, ahogy a szél beletép a hajunkba, másrészt őszintén… Nem a német Autobahnra lett tervezve ez a kis japán ékszerdoboz. Nincs mese, otthon várnak minket, elég a fürdőzésből, tömjük tele a hasunkat valami főtt étellel és induljunk neki. Kb. 10 km megtétele után, szemmel láthatóan emelkedett a hűtővíz hőfok is. Na, mondom ez az, ezért volt ez a gyönyörű példány ilyen olcsó, mert sz*r. Megállunk egy pihenőben, motortér fel, semmi oka nem lenne a mutatónak. Kicsit hátrébb megyek hát, az a pimasz rendszám nem kitakarja az egész hűtőt?

De komolyan, fullba úgy, hogy kb. 2 db 1x5 cm résen juthatott be friss levegő. Papper und Mammer szeletelik édesdeden a szalonnát meg kenyeret a padon, én, mint éhező külföldi odalopódzom, majd mutogatva próbálok kuncsorogni egy csavarhúzót. Szerencsémre gyerekkoromban sokat Activityztünk, így minden flottul ment, ajándékba meg is kaptam a szerszámot, YESS. Rendszám lekap, szélvédő mögé bedob és mehetünk tovább. Jelzem, innentől csak szélvédőt kellett mosnom és tankolni kellett a kocsiba egész Békéscsabáig. Útközben rájöttünk, hogy nem kockáztatunk, Prágában megalszunk, meg persze iszunk egy jó hideg csapolt helyi sert. Még útközben megálltunk, hogy foglaljunk szállást pár órával és kilométerrel későbbre. Határon átérve, a cseheknél ismét jól megtankoltuk a csodát, hisz a környéken itt mérik a legjobb árban és persze vettünk egy pályamatricát is. Közeledett eléggé az éjszaka, látjuk is már Prága fényeit végre. A szállás a belvárosban van, még sokan mozgolódnak, jó lesz ez. Recepcióhoz érve kedvesen fogadtak, de közölték, hogy sajnos kiadták a szobánkat időközben, de fel tudnak ezért az összegért ajánlani egy lakosztályt a 7. emeleten, jó lesz?

Fintorogva, de elfogadtuk. Jött a parkolós fiú a kulcsért és a mélygarázsba levitte a gépet. Mi a szobába érvén elsőnek a kilátáson ámultunk el, majd a szobát körbemérvén sem csalódtunk. Gyors fürdés, aztán irány inni egy korsó csapolt jéghideg nedűt. Árak konszolidáltak, Pestnél mindenképp olcsóbbnak mondanám, de az emberek… Hát az valami szörnyű. Minden sarkon a feketék vagy drogot vagy qrvát akartak nekünk eladni. Inkább hazatértünk a szállásra, nehogy vese nélkül keljünk egy kuka mellett. Reggel frissen (NEEEEM) felkelvén lementünk, telizabáltuk magunkat, majd szétnéztünk a városban, ami könnyedséggel kimondható számomra: SZÉP. Nem akartunk sokáig időzni, hisz már szerda van, kéne hazafele menni. Délben sikerült is kocsiba ülni.

Szlovákiáról sok érdekes dolgot nem tudok elmondani, kell autópálya matrica és bumm. Gyorsan átértünk rajta. Majd csodálatos országunk határa következett. Mit ne mondjak, gyönyörű és tükörsima aszfaltjaink vannak. Vagy nem, de az biztos. Siralomház az autópálya és minden. Szerintem, az autó nem kapott annyi kátyút egész életében, mint magyar honban. Ja pár infó: 180.000 km az órában, 2015.07-2018.07 hóig mentek vele 900 km-t. Én 2 nap alatt 1400-at, hát na. Budapestig nem akarom taglalni a dolgokat, ismeritek már a leszorítósdi, villogósdi embereket, nem kell bemutatnom. Útközben már leszerveztem egy rendszámtartót, amit vonószemre lehet rögzíteni, csak nem járhatok életem végéig a szélvédő mögé rakott hatósági jelzéssel. Pesten megaludtunk ismét, kocsit bedobtam őrzött parkolóba, majd másnap ébredés után hazamentünk szeretett viharsarki városomba, sikerrel, balesetmentesen.

Hirdetés

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!