Telefonjaim története: 100% nosztalgia

A minap töltögettem a régi telóimat (éves aksikarbantartás) és olyan nosztalgia fogott el, amilyet ritkán érez az ember. – írta: DarkCube, 2 éve

Bevezető - Avagy az első telefonom

Ezen nosztalgikus hangulat sugallatára összeszedtem, hogy az évek során milyen telefonjaim voltak, melyiket szerettem, és melyiket nem, és főleg, hogy milyen okból. Remélem élvezni fogjátok ezt a kis nosztalgikus utazást, vissza az időben.

Ez a cikk szigorúan a nosztalgia jegyében készült, semmilyen következtetést nem érdemes levonni belőle, a cikkben szereplő élmények, és véleménynyilvánítások kizárólag a szerző érzelmi állapotát tükrözik, az idő adott pillanatában. Komolyan vételét semmilyen korosztálynak nem ajánljuk.

Bevezető

Rettenetesen nagyot változott a világ az elmúlt 30 évben. Kivétel nélkül minden területen. De van egy terület, ami talán az összes többinél gyorsabban fejlődik. Ez pedig a telekommunikáció világa.

Lényegében évről évre egyre komolyabb és komolyabb teljesítményű telefonok jelennek meg, olyan élenjáró technológiai vívmányok kerülnek ezáltal az átlagember kezébe, amik korábban csak nagyon kevesek számára volt elérhető. Egy mai telefonban olyan kamera van, ami képminőség tekintetében a 30 évvel ezelőtt elérhető professzionális kamerák nagy részét is megszégyenítő képeket csinál.

Olyan kijelző van, amiről 20 éve még csak álmodni sem mertünk, olyan processzor (illetve SOC) van bennük, ami 1 wattos energia felvétel mellett nagyobb számítási teljesítményt biztosít, mint egy 10 évvel ezelőtti átlagos PC, és olyan grafikai gyorsítókat vonultat fel, ami vetekszik az eggyel ezelőtti konzolgeneráció tudásával. Hogy az egyéb extrákat, mint a netezés, a navigáció, az ingyen beszélgetés VOIP alapon már ne is említsem. A lehetőségek szinte korlátlanok.

De nem volt ez mindig így.
Ha ma visszanézek az első mobiltelefonomra, nem tudom eldönteni, hogy nevessek rajta, vagy ámuljak a fejlődés mértékén. Az mindenesetre biztos, hogy a változás radikális, mégis be kell valljam, nem a technológiai fejlődés az, ami ezen cikk megírására ihletett, hanem a nosztalgikus életérzés.
Szerintem mindenki emlékszik az első telefonjára. Én még sok barátom első telefonjára is. Bizonyára sokan gondolunk vissza ezekre az időkre kellemes emlékként.

A másik ok, amiért ezen cikk megírása mellett döntöttem, az nem más, mint hogy a sok kis régi "kacat" ma már egy-egy élethelyzetet (életkort) is megtestesít. Némely telefon csak pár "pillanatig" volt a birtokunkban, némelyiket évekig használtuk. Némelyiket szerettük, némelyiket gyűlöltük. Némelyik az atomháborút is kibírta, némelyik már attól a szervizben kötött ki, hogy ránéztünk. Akárhogy is, valamilyen érzelmet mindegyik kis vacak kiváltott belőlünk.

Úgy gondoltam, ideje hát futni egy tiszteletkört ezen régiségek nagyszerű emléke előtt adózva.

Az első

Jómagam gyerek fejjel, a 90-es évek elején találkoztam az első "mobil"telefonnal. Bár a mobil, avagy rádiótelefonok története sokkal régebbre nyúlik vissza - egész az "aktatáskás" korig - nem akarok történelmi áttekintést adni. A lényeg, a családban az első valamelyest mobil, mobiltelefon a szó szoros értelmében egy tégla méretű Benefon volt.
Valami ilyesmi, de egyfelől már nem nagyon emlékszem rá, másfelől ezekről még képet sem egyszerű szerezni:

Emlékszem még, mikor édesapám hazahozta, nem akartam elhinni, hogy ilyen van. A világ legklasszabb cucca volt. Világított, hangokat adott ki, és beszélni lehetett vele. Úgy éreztem magam, mint egy sci-fiben.

De mivel ez nem az én telefonom volt, ugrunk is egy nagyot, jó 6-7 évet az időben. Ez alatt a 6 év alatt egyre több és több telefon jelent meg, és egyre olcsóbbak lettek. Egész addig, míg már az átlag halandó is megengedhette magának, hogy vegyen egy-egy ilyen kütyüt, akár a gyerekének is. Elérkeztünk 1999-be, a Nokia piacra dobja a 3210-est. Sosem felejtem el. Már a középiskolát tapostam, és az iskolában volt már pár gyerkőc, aki kapott egyet aputól, anyutól. Igazából persze mi is megengedhettük volna magunknak, hogy kapjak egyet, de a szüleim úgy ítélték meg, hogy nincs rá szükségem. Elég volt, hogy apukámnak volt, hiszen nekik a vállalkozása miatt kellett.

A 3210-es nem volt drága, de annyira olcsó sem. Ugyanakkor én nagyon szerettem volna egyet, de sosem éreztem úgy, hogy kérnem kéne a szüleimtől egyet. Egész addig, míg egy volt általános iskolás barátom kezében meg nem láttam egy ilyen "szupermenő" szerkezetet.
K. úr - nevezzük csak így - nálam jóval szegényebb környezetben nőtt fel, s mikor megláttam a kezében a telefont, akkor tudatosult bennem, hogy "a fenébe, nekem is kell egy". Irigység?
Ki tudja, minden esetre, mikor életemben először ráeszméltem, hogy a mobil már nem luxustermék, akkor én is nagyon vágyni kezdtem rá.

Mit tehet ilyenkor egy kamasz, szerez pár jó jegyet, 2 hétig nem felesel, majd előáll a nagy kéréssel a szülei felé, hogy vegyenek neki egy mobilt. Azt hittem nehéz harc lesz, mint az idő tájt sok minden, de az ősök meglepően könnyen rábólintottak.

Emlékszem apukámmal elmentünk egy Westel boltba, hoztunk úgy fél tucat katalógust, és elkezdem bújni őket. A legjobbat akartam. Abban az időben a Siemens S35 volt a legmenőbb telefon. Kiemelkedett a tömegből, mert olyat tudott, amit akkor kevés mobil. Ez pedig a WAP volt. És nem volt kiálló antennája, valamint az egyik legkisebb mobil volt a piacon, márpedig abban az időben ez volt a menő.

Ennek a tudásnak azonban ára is volt, és nem mondom, hogy megfizethetetlen volt, de tényleg elég borsos áron szórták őket, így - a realitások talaján maradva - egy másik modellt kellett választanom, s végül ez lett az első mobiltelefonom.

Alcatel One Touch 302. Szürke. Levehető előlap. Egyébiránt lényegében az is tudott mindent, amit az akkori telefonok tudtak, valamint WAP képes volt, ezért a nagy tudás miatta is választottam végül ezt a modellt. A hátránya a rusnya kinézete, a nagyobbacska mérete, és az antennája volt, de az ára – meglehetősen olcsó volt – mindenért kárpótolt.

Néhány nappal később ismét elmentünk egy Westel boltba, és meg is vettük a telefont. Sőt igazából nem is egyet, hanem rögtön kettőt, édesanyám is ekkor kapott először mobilt, csak ő a nem levehető előlapos verziót kapta. No meg persze ő előfizetéssel. Én csak feltöltő kártyás verzióban. Igaz az az előnye megvolt a dolognak, hogy így én választhattam számot, és sikerült egy elég jót kifognom. A szám a mai napig megvan.

A nagy bevásárlás megvolt, hazamentünk, én pedig nekiestem a készülék vaskos használati utasításának, egy órával később pedig elküldtem életem első SMS-ét.
Apukámnak akkor már volt egy nagy becsű készüléke, a 8210-es személyében, arra küldtem azt a bizonyos SMS-t.
Másnap persze el is dicsekedtem a mobilommal a középsuliban, igaz már nem számított nagy újdonságnak, a menő gyerekeknek már jó fél éve, éve volt mobilja, de azért jó érzés volt, hogy végre nekem is van.

A következő félév lényegében arról szólt, hogy mindenkinek lett ilyen vagy olyan mobilja. (Bár volt olyan ismerősöm, akinek csak 2007-ben (!) lett.)
Szép idők voltak.

Még akkor is, ha a kezdeti lelkesedés után kicsit megroggyant a kapcsolatom életem első mobiljával. Hogy őszinte legyek, soha nem tudtam megszeretni (soha többet nem is lett Alcatel-em semmiből), aminek a nagy mérete, a bumfordi alakja volt az oka, és talán az is - mondjuk ki - hogy nem volt egy igazán vagány modell. A telefonok Suzukija volt, nem egy csajozós BMW.

Ennek ellenére a teló 2 évig velem maradt, leérettségizett velem, mi több, az egyetemet is együtt kezdtük meg. Akármennyire is nem szerettem, meg kell hagyni jó kis teló volt. Sosem hagyott cserben, nem fagyott le, és nem merült le soha váratlanul. Egyszer elejtettem egy lépcső tetején, az alján állt meg, annyi darabra esve, ahányra csak lehet (hátlap, akku, teló, előlap, övcsat) mégsem lett semmi baja, még egy karc se, összeraktam és ment.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy annyira bevált a modell, hogy a családi vállalkozás nevére jó tucatnyit vettünk még belőle, az alkalmazottaknak. Még kb. 4-5 évvel később is lehetett variálgatni, osztogatni, tákolgatni őket. Meg az aksikat csereberélni.

Említést érdemlő apró részlet, hogy ezen a telón neteztem először. Igaz nem a sajátomon, hanem anyukámén, mert akkor a WAP még drága volt. De ki kellett próbálnom. Egyszer, mikor nem volt otthon, de a telót otthon hagyta, nem bírtam a kíváncsiságommal, bekapcsoltam a telefonján a WAP-ot. Megnéztem a "híreket" már ha azokat a 3-4 soros kreálmányokat annak lehetett nevezni. Annak ellenére ritka nagy élmény volt, szinte el sem akartam hinni, hogy ez lehetséges. 2-3 percnél többet nem szórakoztam a telóval, mert tudtam, hogy drága, fel is tűnt a szüleimnek, hogy "egy ezressel több lett a számla", de szerencsére egy vállrándítással elintézték. Mázli. :)

Hirdetés

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt