Bevezető

Bevezető

Miért is foglalkoztat ez a kérdés? - Avagy egy kis élettörténet.

Már kiskorom óta imádok mozogni, ez visszavezethető szüleimre és nagyszüleimre is, hisz nagymamám atléta volt, édesapám igazolt labdarúgó, édesanyám pedig versenyszerűen evezett. Hálás köszönet nekik ezért, úgy hiszem, örököltem ezt a hajlamot, fogékonyságot a sportok iránt.

A történet ott kezdődik, hogy nem bírtam magammal már az oviban sem (nem voltam hiperaktív, de mozgékony), elvittek öt (5!) évesen tornaedzésre a bátyám iskolájába - ahol ő már másodikos volt.
Rendkívül jó alapot szereztem; mozgáskultúrám és a motorikus képességeim nagyban javultak, fejlődtek a korosztályombeli gyerekekéhez képest. Erős voltam. Ahogy bekerültem az általános iskolába, mindenkit megvertem szkanderban, sőt még magasabb évfolyamú srácokat is. Itthon is sokat gyakoroltunk a családdal. Folytattam a tornát egészen harmadikig, amíg az edzőnk el nem ment, ekkor váltanom kellett.

Az akkori pedagógusok már felfedezték tesiórán, hogy jól futok, így került képbe az atlétika. Ezt egészen 8. osztályos koromig csináltam, közben kosaraztam és fociztam a sulicsapatban, mellette igazolt játékos is voltam egy helyi futballklubban. Mozgalmas idők voltak, de imádtam. Rengeteg érmet és oklevelet szereztem azokban az időkben.

Ezenkívül még van, azt hiszem összesen 30-40 db körül van, mindez amatőr "iskolai" sportolóként.

Aztán hetedikben kipróbáltam a lábtollat mint új sportágat. Nyolcadikban országos diákolimpiai bajnok lettem csapatban, az jó érzés volt. A csapat 3 fős volt, bár nem én voltam a legjobb, ezt be kell látni, de hozzásegítettem magunkat a győzelemhez.

Ne feledkezzünk meg egy fontos dologról, ami talán hiányzik a mai fiatalságból, de lehet, az idősebb korosztályból is. Motiváció. Az élet úgy hozta, hogy szüleim is támogattak és tanáraim is. Nagyszerű testnevelőket fogtam ki, és ekkor jött az elhatározás bennem: ilyen akarok lenni én is!

Testnevelő tanár akarok lenni, át akarom adni azt az örömöt a következő generációnak, amit a sport és a győzelem, vagy épp csak a részvétel adhat. Sajnos gimiben az akkori tanárnőm meghalt egy balesetben, ami mélyen érintett, ő igazi példakép volt, egy erős, magabiztos nő. Ez még jobban megerősített elhatározásomban. Közben elkezdtem a konditermi edzéseket is, hogy kis izmot szerezzek (14 évesen).

Gimnáziumi éveimben még lábtollaztam egy kicsit, aztán maradt a foci és a testnevelés érettségire való felkészítő órák. Jelentkeztem a pécsi és szombathelyi testnevelés szakra, de az élet úgy hozta, hogy meccsen elszakadt a bal bokaszalagom, így nem tudtam felvételizni egyik helyre sem; egy év tipródás itthon... de nem csüggedtem. Elvégeztem egy reklám- és marketing ügyintéző szakot, illetve megcsináltam a középfokú angol nyelvvizsgát. Így már következő évben felvételt is nyertem a Nyugat-magyarországi Egyetemre (2008), ahol most már a mesterképzés utolsó félévét taposom (de már nagyon unom).

Az egyetemen a legjobb 10 hallgató között voltam az évfolyamon, szerencsés helyzetben, hisz a konditermi edzések és a gyerekkori torna jó alapot biztosított, így nem ütköztem nagy akadályokba sem az atlétikaórákon (diszkoszvetés, gerelyhajítás, súlylökés, magasugrás, gátfutás, rúdugrás, kislabdahajítás, úszás, futások, ugrások stb.), sem a szertornaórákon (korlát, talaj, gyűrű, nyújtó, ugrás, kötélmászás, erőfejlesztés stb.).

Közben belekóstoltam a sporttudományokba is, melynek eredménye egy 2. helyezés lett a XXX. OTDK Testnevelési és Sport Szekciójában 2011-ben. Jeles (kiváló) alapdiplomát szereztem és jelentkeztem a mesterképzésre, ami viszont már nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, de ezalatt az 5 év alatt megtanultam a testnevelésórákat új dimenzióba helyezni és változtatni azon, ami ma hazánkban folyik; és ez az, ami miatt ennyien nem kedvelhetik vagy épp utálják a tesiórákat.

(Mellesleg egyre jobban érdekel a mobilkommunikáció, így lehet, ugrik a tanári pálya miatta. Mondhatjátok, na szép példa vagyok... de erről majd később.)

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!