Vagyok annyi idős, hogy emlékezzem az USB-szabvány előtti korszakra, amikor az ember a legtöbb perifériáját a jó öreg soros porton keresztül csatlakoztatta, és imádkozott, hogy a Windows felismerje az új nyomtatót. Akkoriban a plug ’n play elterjedése is nagy dolog volt de aztán jött valami tényleg korszakalkotó: az USB.

Az új csatlakozóval és az ezzel párhuzamos szoftverfejlesztésekkel szépen rövidültek a perifériák telepítési idői, de az USB-ben nem ez volt az igazi újdonság, hanem az öt voltos tápfeszültség, ami a csatlakozóba volt integrálva. Ez elég teljesítményt adott ahhoz, hogy meghajtson mondjuk egy jó force feedbackes joysticket, vagy hogy az adatkapcsolat mellett a mobil akkuját is töltse a számítógép.

Most tekerjük a kazettát a jelenre: ma az USB-szabvány már annyira elterjedt, hogy szinte minden ezt a formátumot használja, aminek öt voltos táp is elég. Az okostelefonok töltőin már csak egy USB-aljzat van, mert semmi értelme két zsinórt adni: az adatkábel kifogástalanul tölt, ha az adapterbe dugjuk.

Nem ilyen ragyogó az USB-szabvány diadalmenete a cserélhető akkumulátorok területén. A legtöbb AA, AAA és még ki tudja, hányféle akkunak mind megvan a maga töltője, ami jobbára két-háromféle akkut fogad. Innen két lehetősége van az átlag halandónak: vagy hegyre-halomra vásárolja a töltőket, vagy lényeges szemponttá válik az erőforrás típusa egy új kütyü választásánál.

Erre a problémára kínál megoldást a Proda USB-eleme. Ebben a készülékben egy Ni-Mh akkuval van egybeépítve a töltőegység, az egészre pedig egy szabvány AA elem külsejét húzták rá. A kapacitása 1450 mAh, 1,2 V feszültséget ad le.

Ez nem is rossz, ha számba vesszük, hogy ez a kapacitás abba az apró térfogatba van belezsúfolva az USB-csati mellett, de alighanem emiatt van, hogy a gyártó csak ötszáz újratöltést garantál. (Ezt általában úgy értik, hogy ennyi töltés alatt csökken a gyári kapacitás nyolcvan százalékára az akku kapacitása. Szóval semmi pánik, ötszáz töltés után még közel sem lesz kuka az eszközünk.)

Ami a külsejét illeti, egy teljesen átlagos ceruzaelemet látunk egészen addig, amíg le nem pattintjuk a kupakját; ekkor bújik elő az USB-csatlakozó. A kupakot egyébként rögzítették az elemhez, így azt szerencsére nem tudjuk elhagyni. Ha csatlakoztatjuk, akkor piros fény tájékoztat bennünket a töltésről, ami kékre vált, ha az elem feltöltötte magát.

A használatáról nem sokat tudok írni, mert tökéletesen úgy viselkedik, mint bármelyik másik tölthető ceruzaelem: egy darabig működik vele a kütyüd, aztán meg nem. A fejlámpám reggelire eszi az AA elemeket, ráadásul egyből négyet. Az USB-elemeket sem kímélte, de ez a négyes szett a gyárilag kiírt kapacitásának megfelelően állta a sarat. Este aztán rádugtam őket az USB-re, piros fény, kék fény, kész. Vissza a fejlámpába.

Értékelem ezt az egyszerűséget, és sokaknak biztosan megéri, hogy nem kell külön töltőre költeni, pláne szöszmötölni vele. Utazásnál szintén sokkal egyszerűbb, ha két ceruzaelemet kell bepakolni két ceruzaelem és egy töltő helyett. Összesítsünk:

Pro:

– Bárhol feltöltöd, csak USB aljzat kell hozzá

– Nem kell külön töltőt venned

Kontra:

– Viszonylag rövid az élettartama

– A megszokottnál egy kicsit hosszabb töltési idő (kb. plusz egy óra)

Összefoglalva: ha legalább háromféle újratölthető energiaforrást használsz különböző kütyükben, és mindegyikhez van töltőd, akkor az USB ceruzaelemet, lehet, hogy nem Neked találták ki. Ha viszont csak az érdekel, hogy működjön a fényképezőgéped, értékeled az egyszerűséget és utálsz szöszmötölni a töltőkkel, akkor megér egy próbát.