Tokió blog - Japan Railways

A japán vasút szó szerint száguldó történelme, és jelene. Nem csak vonatfanatikusoknak! – írta: mave13, 11 éve

The Railway Museum

Ez most nem egy tömegeknek szóló írás lesz, elsősorban azoknak a figyelmébe ajánlom, akik nyitottak Japán, illetve a vasút irányában. Tudom, elsőre érdekes kombináció, de szerintem a két dolog között szorosabb az összefüggés, mint azt gondolnánk, ugyanis a modern Japán egyik fő motorja, és gazdaságának meghatározója a vasút.

Az ide látogató turista két dologgal biztos, hogy találkozni fog, és zömmel akar is: Japán rendkívül gazdag műemlék kollekciójával, és valamilyen formában az ország elképesztő vasúthálózatával.

Úgy alakult, hogy nemrég ellátogattam az Omiyában (Saitama-prefektúra, Tokyo északi része) található Japan Railway (JR) múzeumba. Ez már nagyon régóta esedékes volt, csak sajnos pont a város másik felében lakom, és Tokyo esetében ez nem egészen olyan, mint mondjuk átugrani Kelenföldről Újpestre. Két óra vonatút oda, majd nagyjából ugyan annyi vissza, tehát egy teljes napot, és pár ezer jent igénylő elfoglaltság.

A múzeumról hallani Tokióban nem nehéz, szinte minden vonaton látható valamilyen hirdetés ezzel kapcsolatban. Megtalálni sem vészes, Omiya egy elég nagy állomás és a város fő vasútvonalához tartozik, lényegében mindegyik Shinkansen járat, ami északra tart áthalad itt. A múzeum egyébként 2007-ben nyílt, tehát viszonylag új, és rengeteg különlegességet halmoztak fel benne a JR-ral, és elődcégivel kapcsolatban. Külön érdekesség, hogy az épület egy volt rendező pályaudvarra épült, tehát, a sínek, amin a szerelvények állnak többségében eredetiek. Egyik oldalról a két Shinkansen vonal, a másikról pedig a normál vasútvonal határolja, és ez még inkább fokozza a hangulatot.


Árlisták, és állomásjegyzékek a járdába gravírozva.

Már a kasszák előtt is lehet látni pár régi szerelvényt, egy gőzmozdony kerekeit, egy villanymozdony futóművét, a bejárat felé vezető járdán pedig a nyolcvanas évektől használt, és időnként frissített díjtáblázatokat tüntették fel.

A belépő nagyjából jelképesnek tekinthető 1000 jen, amiért cserébe fanatikusoknak egész, műkedvelőknek fél napos program jár. Az épület egyébként hatalmas, a múzeum legnagyobb része tető alatt van, így rossz idő esetén is érdemes idelátogatni.


A múzeum főcsarnoka.


Íme, egy gőzmozdony belülről.


Egy kis luxus 1934-ből.


JNR 489 Noto 1972-2012.

Az alsó szinten vannak kiállítva a vonatok és a metrószerelvények, míg a többi emeleten hatalmas modellvasút, szimulátor terem, játszótér, vagy épp működési elveket demonstráló modellek találhatók. A múzeumhoz tartozik saját kisvasút, amolyan japán kiadásban, és egy elég nagy udvar, ahol jó idő esetén piknikezni is lehet. Az egész terület tipikusan japán, le sem lehetne tagadni és a helyiek kicsit különös ízlésének megfelelően lett berendezve. Egyrészt minden, de tényleg minden a vasúttal kapcsolatos (a büfében vasutas menü, mozdony alakú dobozban tálalva, JR logós szalvéta, legalább két szuvenír bolt ipari mennyiségű szeméttel teletömve, stb…), legtöbbször vérprofi kiadásban, néha azonban szánalmasan gagyi megvalósítással. Másrészt, az egész létesítmény úgymond hülyebiztos. Korlát, kerítés, kordon mindenfelé, nincs rá esély, hogy bármiféle sérülés történjen, illetve akármerre néz az ember, mindenhol csak figyelmeztető, és tiltó táblákkal találkozik (belépni tilos, ne nyúlj hozzá, ne lépj rá, ne hozz be kaját, nem működik, vigyázz, mert lépcső, alacsony plafon, csúszós talaj, átrohanó gyerek, stb.). Ez egyrészt a nyugati rendszerben edződött jellem számára rövid időn belül iszonyatosan frusztrálóvá tud válni, másrészt valami elképesztő módon megnehezíti a fotózást, ugyanis olyan képet készíteni, amiben nem látszik egy darab tábla, és egy hülye gyerek sem ugrál, komoly kihívás. A helyieket persze mindez egyáltalán nem zavarja, sőt, furcsa módon a tiltások zömét is figyelmen kívül hagyják, bár a vonatokra azért a legelvadultabb kölykök sem másznak fel, a tapicskolás azért zajlik ezerrel.


A terepasztal egy kis részlete. Ilyen nekem is kell...


Minden ami vasút a csúcstól a játékon át a helyi járatig.


Információs tábla, és a kezelőpultja a hetvenes évekből.

A kisvasút, ami otthon leginkább a gyerekek körében lenne népszerű, itt tömegeket vonz. Kortól függetlenül hosszú sorban állnak az emberek azért, hogy benyomoroghassanak egy Shinkansen kicsinyített másába, és lépésben megtegyék a két állomás közötti 80-100 métert.

A múzeum azt hiszem páratlan a maga kategóriájában, Japán pedig méltán lehet büszke a vasúti hálózatára, és annak történelmére, amiről mi, Európaiak (legalábbis én korábban biztosan) a Shinkansenen kívül szinte semmit sem tudunk.


JR East 485 Noto 1959-től napjainkig közlekedik.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Előzmények

  • Tokyo Game Show 2012

    Ez az, amit egyszer minden játékfanatikusnak látni kell... Kétszer már nem biztos.

  • Tokió blog - Mt. Fuji

    2011. novemberében, amikor láttam élőben a japánok szent hegyét, eldöntöttem, hogy meg fogom mászni.