Készülődés

Mindig is érdekeltek az egzotikus, érdekes helyek, bár az én izélésem kicsit eltér a nagy többségétől. Amikor egzotikus helyek jönnek szóba, nekem nem India és a Fülöp-szigetek jutnak eszembe, hanem Fehéroroszország vagy épp Abházia, ahová nehéz bejutni, nem túl sok a turista és nem minden harmadik ismerősöm onnan csekkol be nyaranta. Európában (legalábbis azon részén, amire mi gondolunk – kvázi EU) elég sok helyen jártam, bár még volna bőven néznivaló, most valami mást akartam látni.

Egyetemen, egyik órán szóba került Transznisztria, mert egy csoporttársam tévedésből a tiraszpoli parlament épületéről vágott be képet a bemutatójába – a chișinăui helyett. Tanárom kijavította, majd mesélt pár érdekességet az "országról". Így tudtam meg, hogy hosszabb ideig volt a világ azon részén helyszíni tudósító, amikor egy magyarországi lapnak dolgozott épp, így óra után után még feltettem neki pár kérdést a témáról. Ekkor határoztam el, hogy meg akarom látogatni ezt az országot. Én először Simon Reeve, öt részes dokumentumfilm sorozatában, Places That Don't Exist, hallottam a területről, ami nagyon felkeltette az érdeklődésemet, hisz itt van, egy karnyújtásra tőlünk.

Az ország történelméről (nagyon) röviden: a Dnyeszteren túli területet 1924-ben csatolták a Moldáv SZSZK-hoz, amelynek része maradt egészen 1990-ig. Ekkor a Szovjetunió felbomlásakor kikiáltották a függetlenségüket. Hivatalosan egyetlen ország sem ismerte el, Moldova továbbra is saját területe részének tekintette és megpróbálta kontroll alatt tartani az akkor formálódó, független moldovai hadsereg és rendőrség segítségével. Ez egy közel kétéves fegyveres konfliktushoz vezetett, amely több mint 600 (más források szerint 1000-1200) áldozatot követelt. A konfliktust 1992-ben zárták le, Transznisztria megőrizte függetlenségét, köszönhetően a területén állomásozó és a harcokban őt támogató 14. Szovjet Hadseregnek, Lebegy tábornok vezetése alatt. Aki esetleg jobban el akar merülni a témában, annak ajánlom Transznisztriai háború, PMR Wikipédia vagy a Wikitravel szócikkeket.

Kezdődött az információgyűjtés, úti beszámolók olvasása, valamint – a legfontosabb – egy útitárs keresése. Ennél a pontnál tudtam, hogy bajban leszek, hiszen nem sokak vágya egy orosz befolyás alatt levő, szakadár állam meglátogatása, amiről sok vegyes történetet olvasni: letartóztatásokról, kínzásokról és kitoloncolásokról. Ráadásul státusából adódóan (szakadár állam, amelyet egyetlen ország sem ismer el) semmilyen nemzetközi jog nem véd, Moldova nem gyakorol ellenőrzést a terület fölött.
Gyerekkori jó barátomnak meséltem a tervemről, hogy hova is szeretnék utazni, miért érdekes, hol van ez a kvázi ország – érdekelte a téma, majd rövidesen jött a válasz: menjünk, nézzük meg.

Ezután már a konkrét szervezés következett: szállás foglalása Moldovában, pontos útiterv kidolgozása. Elmentem a tanáromhoz egy beszélgetésre; mesélt részletesebben arról, hogy is lehet bejutni, mire kell számítani, olyan információkhoz jutottam, amire nem kaptam választ az interneten. Kiderült, hogy Magyarország moldovai nagykövete személyes jó ismerőse. Megadta a telefonszámát, hogy ha bajba kerülnénk, majd hívjam őt és hivatkozzak rá. Ezenkívül megkért, hogy vigyek el neki egy könyvet, ha már arra vetődök úgyis.

Az utazás előkészítése során elég egyértelműnek tűnt, hogy legjobb választás eljutni Chișinăuig az az autó, onnan meg majd... attól függően, hogy mit tanácsolnak a helyiek, miket tapasztalunk, vagy busszal (matruska, ahogy ők mondják), vagy autóval folytatjuk az utunkat.
Indulásunk dátumát március 29-re, keddre tűztük ki, húsvét harmadnapjára. Ahogy egyre közelebb kerültünk az induláshoz, mind több információt sikerült gyűjteni; úgy Moldováról, mint a Dnyeszter Menti Köztársaságról. Amit csak lehetett, tudni akartam az épp aktuális helyzetről, ezért serényen olvastam a netes fórumokat (Tripadvisor) és világjárók blogjait.
Mivel elég kis országról van szó, valamint az ott eltölthető idő is limitált, úgy döntöttünk, Moldovát is bejárjuk amennyire tudjuk, megnézzük Őrhehelyet (Orhei), ahol még Hunyadi János idején is magyar helyőrség állomásozott, Cricova borvidéket és esetlegesen Gagauz autonóm régiót (ahol a török eredetű kisebbség él).

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!