Ulefone Armor 3W - a túrakirály

A célcsoportnak jól fog jönni, hogy az Ulefone Armor 3W mellőz minden erőltetett, manapság divatos dolgot. – írta: bloggiold, 4 éve

Bevezető, tartozékok

Igazi túlélő telefonra a felhasználók kis százalékának van szüksége. Azonban van egy szűk réteg, akik nem átlag körülmények között használják a mobiljukat. Nekik jól fog jönni, hogy az Ulefone Armor 3W mellőz minden ránk erőltetett, manapság divatos irányzatot.

Az Ulefone 2006-ban alakult shenzheni OEM vállalat, amely 2014-től forgalmaz saját brand alatt mobilkészülékeket. Az Ulefone nem ismeretlen név, hiszen több alkalommal is írtam már a gyártó telefonjairól, legutóbb például az Armor 6E-ről. A cég számára fontos a nemzetközi piac, ezért a fontosabb szakmai kiállításokon - mint amilyen például az idén elmaradt Mobile World Congress - is jelen vannak.

A gyártó termékpalettája jól tükrözi azt, hogy van a mobilos piacon egy kiaknázatlan lehetőség. Ez az úgynevezett “rugged smartphone” kategória, vagyis olyan megerősített kialakítással rendelkező telefonok, amelyek nagyon jól bírják a szélsőséges körülményeket. Igazi strapatelefonra csak a felhasználók kis százalékának van szüksége, ezért a kínálat is szűkös. Az ismert márkák gyakorlatilag parlagon hagyják ezt a kategóriát, így egy jó áron kínált, strapabíró telefonnal teremhet babér a „B” brandet képviselő gyártók számára.

Az Ulefone Armor 3W doboza megegyezik az Armor 6E esetében látottakkal, csak éppen dupla akkora méretű. Nem emlékszem, hogy láttam-e valaha ilyen batár nagy és nehéz telefonos dobozt.

A kiegészítőkkel nem fukarkodtak kínai barátaink, ez követendő példa lehetne minden telefongyártó számára. Kapunk egy 2 amperes töltőfejet, egy szabványos méretű, piros Type-C USB kábelt, egy USB Type C – microUSB adaptert, egy USB Type C – OTG kábel, egy 3,5 mm-es jack átalakítót, egy univerzális tartót, egy tartó szíjat, csavarhúzót a kártyafoglalatok takarólemezének eltávolításához, sok-sok papírt és mindezt még egy jó minőségű üvegfóliával is megfejelik.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények