Motiváció

Az egész évekkel ezelőtt kezdődött, amikor még semmiféle PS3-am sem volt, (ezt azóta se értem hogy, de hát valahogy az Internet nélkül is éltek ugye emberek. (Ez a felismerés mindig csak utólag tűnik szörnyűnek.) Tehát felhívott a haverom, hogy ugyan menjek már át hozzá megnézni végre az Uncharted 2-t, merthogy anélkül nem lehet érdemes élni meg ilyesmi.

Én természetesen semmi jótól nem szoktam elzárkózni, főleg addig nem, amíg egy fillérembe sem kerül, szóval vettem a kis cipőmet, meg a kis testvérkémet, és már útra is keltünk a szomszéd utcába. Ahogy oda értünk, egy igazi szentély várt ránk. Úgy képzeljétek el, hogy volt a szoba, és benne a TV és a PS3. Amikor beléptünk, egyből elöntött minket az adrenalin, és egymást taposva próbáltuk megkaparintani tesómmal a kontrollert.

Amikor végre lenyugodtunk, akkor megkezdődtek a jobbnál jobb játékok bemutatásai. Megnéztük az Uncharted 2-t, God of war 3-at, Sport Champions-t ÉS háromszoros dobpergés..... a Heavy Raint. Mindkettőnket egyből beszippantott, egymást váltva haladtunk előre a sztoriban, míg végül este lett és hazajöttünk.

Aztán persze nem bírtunk magunkkal és megnéztük YouTube-on a végét. Akkor eldöntöttem, hogy ha én egyszer az életben PS3-at fogok venni, akkor azt emiatt az egy játék miatt fogom megvenni. Ami kb. egy évvel ezelőtt be is következett, meglett a PS3 SuperSlim 500 GB-os konzolom. Azért szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy a Heavy Rain mellett majdnem minden más PS exclusive játékot is végigtoltam azóta, de akkor is jó leírni, hogy egy játékért vettem az egész gépet (Ezazzz).

Amint meglett a gép, egyből toltam is a játékot, és amikor vége lett és megkaptam a legjobb befejezést, akkor elégedetten álltam fel és léptem tovább a többi játékomra. De valami mégis hiányzott, ami ott motoszkált bennem, és csak egyre jobban szorította a mellkasomat stb. ne részletezzük.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!