Verdun - multis hentelés az alsóházból

A nagy háború első szakaszát felölelő csapat alapú lövöldéjét köszönthetjük a porondon, leválthatja a CS-t egy időre? – írta: ilosz, 10 éve

Az indie stúdiók kreatívan mostanában olyan témákat dolgoznak fel, amiket mindeddig a nagy kiadók kihagytak, vagy esetleg el akarták kaszálni őket. Az első világháborúból nem készült eddig online lövölde, ezt merem vállalni. A cég honlapján a mottójukként ez áll: „a felhasználók szemszögéből nézik a játékot, nem a már meglévő szabályok alapján”, de általánosságban elmondható ez a mentalitás minden indie szereplőre, mert ők is mégiscsak főként játékosok.

A Verdunt, ahogy megláttam rögtön valami fenomenális Battlefield-szerű játék ötlött az eszembe, gondolni sem mertem, hogy végül egy relatíve gyors játékmenetű, tipikus FPS lövöldét kapok. Nem rossz szándékból mondom ezt, mert mindennek megvannak a szépségei, csak megjegyzem, nehogy netalántán vakon szaladjunk a falnak, aztán jó erősen betörjön a kicsi fejünk.


Precízen célozz és tűz!

A Verdun nem hoz váratlan fordulatot az FPS színterén, így mással kell kecsegtetnie a mezei userek felé. Okosan teszi ezt a tökéletesen megteremtett hangulattal. Már a menüben is átérzi a játékos a produktum háborús hangulatát, mert lágy muzsika vagy jelentés szűrődik ki a jól megtervezett menüben lévő asztalon található rádióból. A menün kapunk megosztási gombokat (FB, Twitter), meg a szokásosnak mondható funkciókat a felső sávban.

A figyelmesebbek bepillantanak a grafikai beállítások közé, itt babrálnak a megfelelő paraméterekkel, hogy ki-ki elérje az elérni kívánt FPS szintet. Hozzáteszem, a játék széles fokon skálázható, szóval a gyengébb gépekkel rendelkezők is belevághatnak a háború rettegéseibe. Összességben a grafikáról elmondható, hogy korrekt, nem agyon cicomázott, de átjön a háborús érzés. A „vetélytársához” képest mindenképpen szebb, de tényleg nem nagy kunszt a mai csili-vili darabokhoz képest.

Amint nekivágunk a kalandnak, két mód röppen elő, Team Deathmatch és Rifel Challenge. Az elsőben, mint a neve is mutatja, csapatokba vergődünk és meg kell semmisíteni a másik teamet, közben állásokat foglalunk el, így segítve az előrenyomulást és a megnyíló spawn zónák „tengerét”.

A Rifel módban magányos farkasként egy közepes méretű pályán, szétszórt spawn pontokból rohamozzuk a többi vándort. Az kap több xp-t, aki magasabb helyen áll a ranglétrán. Ez a rendszer mindkettő módban aktív, csak a csapatos részben az egyének által szerzett xp kerül szorzásra, így adva egy overall xp-t, amit mindenki megkap a csapatban.

Mindkettő szórakoztató, ám egy közös pont van a kettő között: hihetetlen gyors a játékmenet.


Ez a pályaválasztó képernyő, a kis sisakok jelzik, ha van valaki a csatatéren.

Próbálkozol előretörni a nyílt mezőn? Rossz ötlet, felettébb rossz. A játékban nélkülözhetetlen az aknák által kivájt árkok használata, mint búvóhely, mert valljuk be, az első világháború frontjai nem a növényzeti diverzitásukról híresek. Elég sok pálya található a játékban, de még nem értük el azt a szintet, hogy mindegyik be legyen népesítve valamennyire.

Ezek viszonylag hasonlóak, különbségnek tekinthető, hogy míg valamennyi tartalmaz kiásott árokrendszert, addig mások nyílt terepet nyújtanak a kezünkbe. A multiról elmondhatom a látottak alapján, hogy vannak a nagyon jók és a nagyon rosszak.

A listák élvonalán általában egy-két név szerepel folyamatosan és vannak olyanok, akik meg sem mozdulnak hátulról, csak vegetálnak. Szerintem ez is utal arra, hogy a játék kicsit felemás képet mutat a pénztárnál, mert ahogy említettem én is kicsit másra számítottam.

A fejlődési rendszer jó multi játék lévén jelen van. Az elején kapunk egy egyszerű „Fusil Berthier” puskát, erre pakolhatunk később távcsövet például. Jobb lőfegyverek szintlépéssel érhetők el és a meglévő puskát is ily módon lehet fejlődésre bírni.

A szintlépések közötti terek alacsonynak nevezhetőek, ám a teleszkóp meg az ilyen finomságokért vért kell izzadni, szóval el kell tölteni jó néhány órát ezek megszerzéséhez, legalábbis egy közepesen tapasztalt FPS játékosnak mindenképp, akit jómagamban tisztelhetünk.

A játékban, a jómagunk által birtokolton kívül 4 lőfegyvert találunk, közös tulajdonságuk, hogy mindegyik puska, mivel széles körben ezek terjedtek el azokban az ütközetekben. Gondolom a fejlesztők terveznek más fegyverek implementációját is.


Tankok és halott tehenek mindenhol.

A korhűség egyetlen negatívumát a pályákon levő megannyi eszköz kiaknázatlansága jelenti. Néhány pálya hemzseg a tankoktól, melyeket sajnálatos módon egyik módban sem tudunk még használni. Pedig igazán mókásak lehetnének az ezekkel vívott csaták. Néhányan hevesen rázzák a fejüket, mert az avatott szemek tudják, hogy ezek körülbelül 10-15 km/h-s sebességre képesek a hatalmas acéltesteikkel. Hogy ez kinek jelentene örömet, az már nézőpont kérdése.

Bugokat is felfedeztem, de csak néhányat. Alkalmanként szimplán áthatol az emberen a golyó és nem sérül az ellenség. Másik a karakterek furcsa mozgása. Tudom, nem lehet minden játéknak Battlefield-szintű, de kérem, nyúlánkembereket azért 2014-ben nem szeretnénk látni semmilyen játékban.

Persze a játék erősen early access státuszban van, a fejlesztők is többször ecsetelték, meg a PR csapat is kihangsúlyozta ezt, amikor átnyújtották a tesztpéldány kódját. Betudom annak, meglátjuk, hogyan alakul a fejlesztés.

Jobb a CS-nél? A témát tekintve új, kiforrottságát tekintve ebben a formában még hagy kívánnivalót maga után. Jelen állás szerint Június 30-ig potom 9€-ért osztogatják a kasszánál, ennyiért még annak is megéri, aki nem szerelmes a műfajba, de egyébként szereti a nagy háborúk atmoszféráját.

Steam Store Page: http://store.steampowered.com/app/242860/
Köszönet a fejlesztőknek a tesztpéldányért!

Azóta történt

Előzmények

  • Age Of Mythology - feltámadás

    A istenek haragja feltámadt hamvaiból, s főnixként szárnyalva ragyogja be újra az RTS-ek egét. Megéri megvenni?

  • Watch Dogs PS4 - A tökéletes trükk

    Nem rossz, de elmaradt nem csak a hype által generált, hanem az alapvető open world játék iránti elvárásoktól is.

  • TITANFALL

    Óriás robotok, falon közlekedő pilóták, jetpack és tucatnyi hi-tech fegyver a Respawn Entertainment játékában.