Watch Dogs PC Dedsec kiadás

A Karórakutya nagy dobozban érkezik: a 2014-es év legtöbbet hype-olt játékáról néhány gondolat, és a Dedsec-kiadás bemutatása. – írta: davidrt93, 8 éve

Bevezető

Mai cikkem a Watch Dogsról és annak legnagyobb gyűjtői kiadásáról, a Dedsec Editionről fog szólni. Mielőtt azonban rátérnék a csomag tartalmára, ejtenék pár szót magáról a játékról.

Talán senkinek nem kell bemutatni (ha nem is játszottál vele), a hírekből akkor is tudsz róla mindent. Azért röviden nézzük meg, mit érdemes tudni: a Ubisoft Montreal fejlesztette 2009-től kezdve, egy nyílt világú, TPS-akciójátékot szerettek volna, a helyszín Chicago, időben nagyjából a jelenben vagyunk, a csavar pedig, amire később a marketinget építették, hogy a várost 1 nagy CTos nevű számítógépes hálózat irányítja, ehhez van minden hozzácsatlakozva, mi pedig vígan hozzáférhetünk mindenhez, a jelzőlámpáktól a gázvezetékek nyomásszabályzóin keresztül a térfigyelő kamerákig, sőt az emberek telefonjába és laptopjába is be tudunk törni.

A cég tehát biztosra ment, vették az AC-FarCry-féle bevált receptet: nagy, nyílt világ, szokásos Ubisoft-elemek, és kitalálták ezt a bizonyos hackelős, nagyvárosi, igazságosztós történetet. Egészen jól haladtak a dolgok, kezdődött a szokásos Ubi hype, 2012 E3, lenyűgöző videók, játékmenet stb. A gond csak ott volt, hogy a játékot folyamatosan csúsztatták, közben a marketingosztály sem tétlenkedett, így fejlesztése során három darab E3-at is megjárt a játék, az elvárásokat pedig lassan teljesíthetetlen szintre emelkedett, mindezt azért, hogy a játék ne vesszen a feledés homályába a csúszások miatt.

Nem segített a Watch Dogsnak az sem, hogy közben megjelent a GTAV, a nyílt világú TPS-ekben igen tapasztalt RockStar Games kiadásában. Elindult a GTAV vs. WD-vita, tovább növelve az előrendeléseket és az elvárásokat. Míg végül 2014 májusában megjelent a játék, a visszajelzések pedig vegyesek voltak. Részben a cég hibájából, részben a játékosok miatt.

Igen, mint sejthető volt, a játék nem tudott megfelelni az elvárásoknak, mind látványvilágban, mind játékmechanikailag voltak benne hiányosságok. Egyesek a grafikára panaszkodtak, mondván a játék sem régi, sem jelenlegi konzolokon nem úgy néz ki, ahogy azt promózták. Sőt a PC-s tábor sem volt elégedett, mert a WD maximális grafikai beállításon ugyan megevett keresztbe bármilyen csúcsgépet, a látvány így sem volt hasonlítható az E3-akon bemutatotthoz. Játékmechanikailag pedig kaptunk egy sablon Ubi-játékot néhány egyedi ötlettel, de a hackelés és a modern Chicago lehetőségei alig voltak kihasználva, az autók irányítása pedig megkívánt némi gyakorlást.

Én azonban azt mondom, ez a játék nem teljesen kuka. Ha kicsit visszamegyünk időben, van egy GTAV PS3-X360 konzolra, lassan 8 hónapja (2013. szeptemberi megjelenéssel), ezalatt a PS4-Xone- és PC-tulajok nyílt világú játékok terén ki vannak éheztetve, sőt, nem hiszem, hogy a legtöbb GTAV-tulaj 8 hónapig ellenne GTA-val (vagy legalább ne próbálna ki valami hasonlót szívesen).

A Watch Dogs maga pedig egy kellemes játék, a történet kicsit sablonos, de legalább kerek, és jóval komolyabb hangvételű, mint a GTAV-féle móka-kacagás. A játék világa, ha félretesszük az elvárásokat, akkor egy igen korrekt darab. Érződik, hogy az elemeket más, a cég által fejlesztett játékokból emelték át, de néhány egyedi ötlet is van benne, a hackelgetés az elején inkább érdekes, később taktikai elemként használható, főleg úgy, hogy kocsiból ki sem tudunk lőni.

Jómagam, aki az első naptól kezdve egy sima dobozos kiadás tulajdonosa vagyok, 2-szer is végigjátszottam PC-n, kellemes élmény volt. Kipróbálásra bárkinek szívesen ajánlom!

Most pedig lássuk a Dedsec-kiadást, irány a következő oldal....

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények