Wonlex GV08 okosóra és GW300 nyomkövető óra

Két órát teszteltem, az első egy klasszikus tudású okosóra, míg a másik célja a nyomkövetés. Ennek segítségével a szülők biztonságban tudhatják a gyerkőcöt aki hordja azt. – írta: FalconKnight, 8 éve

Áttekintés, bevezető

Nemrégiben érkezett hozzám két óra Kínából, mindkettő a Wonlex nevű cégtől származik. Ez egy 2009-ben alakult, feltörekvő kínai márka saját gyárral és mérnökökkel. Kézen hordható okoseszközökre specializálódtak, ezeknek széles spektrumával rendelkeznek árban és tudásban.

Termékeik között vannak divatos okosórák nagy tudással, okos karkötők, illetve gyerekeknek készült nyomkövető órák. Egyetlen termékük lóg ki a sorból, a bankkártya méretű kártyatelefon, ami szerintem elsősorban vészhelyzetek esetén, vésztelefonnak lehet praktikus.

Hozzám most két termékük jutott el tesztelésre. Az egyik a „2015 Best Smart Watch GV08” fantázianévre hallgat, a másik a szerényebb „Wonlex GPS Watch GW300 Triple Positioning” néven fut a weboldalukon. Az első egy okosóra, a másik a gyerekek követésére szolgáló óra. A következő oldalakon ezeket a készülékeket fogom bemutatni, a cikkben így két független bemutató lesz, az órákat különböző céljuk miatt nem célom összehasonlítani, a két órában leginkább csak a gyártó közös, teljesen más piaci szegmenst céloznak meg.

A tesztemben törekszem arra, hogy az minél objektívebb legyen, mind az órák erősségeit, mind az általam tapasztalt gyengéit be fogom mutatni a legjobb tudásom szerint.

Szerk.:
Az okosóráról a fenti kép szerepel a honlapon, de a következő oldalon látszik, hogy én egy kicsit más kinézetűt kaptam (a kameránál különbözik). Honlapjukon több kicsit más kinézetű órát is lehet találni a modell képei között, valószínűleg teljesen azonos a belső, csak többféle dobozba csomagolják.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

  • Zeblaze Crystal okosóra

    Pofás okosóra Kínából: ez is megszenvedte az új tulajt, de legalább helytállt.

  • Logout TV: Már a csukló is okos

    Ma egy régebbi okosórát fogok bemutatni: a Motorola 360-at, de inkább azt, hogy mégis mire jó egy ilyen kütyü.

  • Blitzwolf GV18 okosóra

    Gépi csontozású csirkemell hajszálakkal, meg rajta maradt szőrrel: oké, 11.000-ért mit várok, de ez nem okosóra.