Xbox 360 "újratöltve"
Jön a nyár, így ismét szeretnék felkészülni a hőségre, na és nem utolsó sorban arra, hogy a konzolom társaságát még sokáig élvezhessem. – írta: orion1025, 10 éve
Alapanyagok
A Thermaltake TMG ND4 blokkom még régről maradt, ezt egy korábbi vízhűtéshez terveztem, de aztán feleslegesnek éreztem annak a konfigurációnak az egész felhajtást, így el lett dobozolva a többi ilyen jellegű holmim közé. Az ominózus blokk akkoriban kapott egy erőteljes, flexes kézrátételes gyógyítást, amit nem bántam meg, mert a mostani felhasználásnál lényegében konyhakész volt, így több tennivalóm nem volt vele.
Eredeti fényében ragyogva, VGA hűtésként:
Majd az átalakítás után...
Radiátorok, ventilátorok:
Pumpa, csatlakozók, csövek:
Laminált lap:
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Játékok a PS1-korszakból
Visszaemlékezés a régi korok nagy konzoljára: horroros, űrsikló-töröttes, ugrálós-verekedős, 640*480-as...
Előzmények
-
Batman: Arkham Origins
2013-ban megjelent a szuperhős játékok Szent Gráljának, az Arkham sorozatnak a harmadik része, melyhez sok reményt fűztem, részben csalódtam, részben pedig elégedett lehettem.
-
Heavy Rain PS3 bemutató (18+)
Első látásra beülnék a moziba egy adag popcornnal, de aztán kiderül, hogy ez mégiscsak egy videójáték!
-
NextGen gamer konfiguráció
Bemutatom a jelenlegi konfigomat, amely építésénél arra törekedtem, hogy egy időtálló gépezet legyen.