XFX RX480 GTR 8GB bemutató

Szeretnél egy megbízható, átlagos fogyasztású, fejlett technológiával bíró, DX12-ben élen járó kártyát jó áron? – írta: Hunork, 7 éve

Hőmérséklet - Zajszint, Konklúzió

Hőmérsékletek / Zajszintek

Mivel komplett laborral nem rendelkezem, így csak a Windows Phone saját alkalmazását használtam a Lumia 650 telefonomon, mely a Decibel Meter névvel büszkélkedik. A méréseket a ház közvetlen közelében és a számítógépasztal előtt ülve végeztem, majd átlagoltam.

Az adatok alapján annyi biztos, hogy az XFX GTR megoldása sokkal hűvösebb és halkabb, mint az Asus R9 390 Strix gyártmánya. Korábbi cikkemben írtam is, hogy a Metro LL Redux esetében az R9 simán felment 90 fok fölé, valamint a Crysis 3 esetében is a 90 fokos határt nyaldosta, míg most azt kell mondanom, hogy egyszer érte el a 81 fokos hőmérséklet határt, ami már csak azért is jelentős, mert mindezt úgy tette meg, hogy a ventilátorok maximum 55%-os rpm fordulaton üzemeltek. Általánosságban elmondható, hogy bekapcsolt Freesync és beállított FPS érték mellett, mely jellemzően 75, a GPU átlagos hőmérséklete 60-75 fok között van, persze az adott játék grafikus motorjától függően.

Említettem, hogy az XFX mérnökei esküdnek, nem lesz többé indukciós zaj, ciripelés. Ez igaz is, bár a 3dmark Firestrike és Timespy tesztnél hallottam valami gyenge, vékony, magas hangot betöltéskor. De többet nem, így nem is foglalkoznék eme kérdéssel. Az is lehet, hogy a tápegységből jött, hiszen módosított Aurum belsős, ami azért sokat sejtet, de ki tudja, nem volt időm rájönni. Ez a táblázat amúgy később lesz érdekes, ha végre átköltözök a másik házikóba. De ez még várat magára. Mindenesetre az Aeneas ház nagyon jól teljesített eddig, és jelen teszt alatt is!

Az alábbi két kép teljes terhelés alatti szenzor eredményeket mutatja. Látszik, hogy a GPU keményen odatette magát, 1340 MHz a core clock.

Konklúzió

Amit le kell szögezni, meg kell állapítani, hogy a fentiek alapján az RX 480 nem azért készült, hogy minden áron földbe döngölje és leváltsa az R9 390 / Fury szériát! Jobb az R9 390-nél, ez látható, de nem egy generációs ugrásról beszélünk. Ami fő előnye az RX szériának: az újabb utasítások a GPU-ban, 1338 MHz Core clock (XFX GTR!), memória sebesség 8000 MHz, a jobb hűtés (ez persze gyártótól függ...), kevesebb fogyasztás, erősebb DX12 kihasználás, és ha nem is 50 százalékosan, de a gyorsabb játékfuttatás. Tehát azért az AMD mérnökei nem lazsáltak. Számomra olybá tűnik, hogy a mérnök srácok most egyesítettek mindent az R9 csúcskártyáiból, és az azóta megálmodott újításokból, az egészet hűvösebbé, kisebbé varázsolták, mindezt úgy, hogy a végtermék még gazdaságosabban is működik, tehát fogyasztása közelít a nagy rivális kártyáihoz. A nagy dobás még várat magára, de biztos vagyok benne, hogy ebben az évben mindenre fény derül.

Mégis akkor: megérte váltani? Mivel nem egy, hanem több okom volt rá, így azt mondom: nekem igen. Kevesebb helyet foglal el a számítógép házban, nem melegszik annyira a kártya, kevesebbet fogyaszt, és nem utolsósorban egy új technológiát képvisel, mely remélhetőleg két évre megoldja a megjelenítéssel kapcsolatos igényeimet.

Persze, ez a "megérte váltani" kérdés ismét csak szubjektív. Akinek nincsenek olyan igényei, hogy kisebbítse a videokártyáját, és nem zavarja a hangosabb működés, nagyobb fogyasztás, annak egy R9 390 / X még sokáig jó társ lehet, és biztosra veszem, hogy sokan így is gondolják. (a Fury tulajok meg a méretek miatt biztos nem izgulnak) De azért közben valószínűleg szép csendben a Vega érkezését várják...

Személyes véleményem még az XFX RX 480 GTR mellett az, hogy a külleme letisztult, minden számítógépházban jól mutat, a ventilátorok cserélhetőek változatos színek szerint, a hűtése tökéletes mind GPU, mind VRM szinten, és szerintem nem kell vele matatni, elegendőek a gyári beállítások. Az Aida64 szerint játék- vagy tesztprogram futtatása közben az órajel nem változik, folyamatosan 1338-1340 MHz, ami nem kis szó manapság egy VGA elemzésekor, tehát ingadozás terhelés alatt nincs!

Akkor kinek is lehet ajánlani? Mindazoknak, akik szeretnének egy megbízható, átlagos fogyasztású, fejlett technológiával bíró, DX12-ben élen járó videokártyát, azonban nincs erre a kiadásra 100 ezer, vagy ennél is több forintjuk. Ha meg valaki netalán rendelkezik Freesync monitorral, akkor azt is mondhatnám, hogy kötelező darab az XFX GTR példánya.

Amit talán nem lehet elégszer hangsúlyozni: az Nvidia teljesen más helyzetből indult, jobban felismerte az üzleti lehetőségeket, nagyobb tőkét tudott fejlesztésekbe invesztálni, valamint hatalmas szellemi és technológiai tudás birtokába került egyik napról a másikra, mikor felvásárolta a 3dfx-et.

Az ATI története cifrább, egy cikket is megérne, de a lényeg, hogy a három kínai bevándorló a semmiből teremtett vállalatot, majd olvadt be az AMD óriásba 2010-ben, és közben azt se felejtsük el, hogy a konzolok belsejében milyen GPU is dobog... Én türelmes vagyok, bízok az AMD szakembereiben, és már most látni, immár vagy egy-másfél éve, hogy a szoftveres területre is nagyon ráhajoltak!

Fentiek tükrében én csak ajánlani tudom az XFX RX 480 GTR videokártyát! Ha beszerezhető 90 ezer forint alatt, akkor szerintem egy hosszabb távra is életképes megoldást kapunk megjelenítés terén. Mostanában - sajnos - egyre több áruház már 90 ezer felett árusítja, így aki türelmes, várhat a valutaárfolyamok egy-két napos ingadozására.

Mivel többször is utaltam rá, hogy a Freesync milyen változásokat hozott pluszban az RX 480 mellé, ezért akit érdekel, az erről szóló rövid bemutatóm elolvasható itt.

A külön megvásárolható XFX HSF ventilátorok több színben, ára 6-7 ezer forint körül van

Lassan a végére érünk, így fontos információnak számít, hogy az első oldal képei "kölcsönzött" képek az Internetről, remélem, megértitek, hogy az új videokártyát nem óhajtottam darabjaira szedni.
Köszönöm mindenkinek, aki elolvasta jelen írásomat, és ha valakinek van építő jellegű gondolata, az kérem, ossza meg velünk hozzászólás formájában!

És hogy ne múljon el további teszt nélkül az év eleje, örömmel jelentem be, hogy készül (lassan, de biztosan) egy újabb írásom, mely három Be Quiet! terméket fog felölelni, közülük is leginkább a BQ Silent Base 800 számítógépházat.

És akkor íme az új LG 23MP68VQ-P monitorral a mostani gépezet bekapcsolás után

Hivatalos oldal: XFX
XFX RX480 teszt: Angol teszt

Mindenkinek kellemes fórumozást, a bitek legyenek Veletek!

Hunork

Azóta történt

Előzmények

  • ASUS R9 390 STRIX 8GB teszt

    Avagy az erő velünk van? Ár/fogyasztás/teljesítmény kéz a kézben járnak? Élménybeszámoló az AMD háza tájáról.