Xiaomi 4X kijelzőcsere

Sose ejtsünk telefont a csempére, főleg, ha nincs rajta tok. Ha mégis így járnánk, akkor kell egy új kijelző... – írta: Adamis, 5 éve

Előkészületek és első lépések

A bevezetőben leírt hiba azonban viszonylag könnyen orvosolható, mivel kis kínai barátainknak köszönhetően mindenhez (is) lehet kapni pótalkatrészt. Lehet, hogy nem lesz gyári minőségű a kézhez kapott termék, de már utángyártottakból is ki lehet fogni elsőrangú darabokat. Mivel a címben szereplő telefonnak egyéb baja is volt a kijelzőjével (GPS-használat miatti sárgulás a kijelző két szélén egy-egy csíkban), idő kérdése volt a csere, de a töréssel megpecsételődött a sorsa.

A beszerzett alkatrész elérhető itt: AliExpress

Az ismerősöm már huzamosabb ideje használta törötten a telefont, viszont mivel az üvegszilánkok vágják az ember ujját, ezért home-made technikával megvédte magát eme behatástól (leragasztotta celluxszal az egész kijelzőt, amint látszik is). Nem szép, de legalább csúnya és nem vág. Mint minden ilyen hadművelet előtt, úgy most is segítségül hívtam a Youtube-ot, ahol rengeteg videót találunk arról, hogyan is lehet szétszedni egy ilyen telefont. A legtöbb videóban csak a kijelzőt cserélik (vagyis a legfelső réteget az érintőpanellal), de sikerült olyan darabot beszerezni jutányos áron, amely kerettel együtt érkezett meg valamivel több, mint 4000 forintért. Kis kínai barátaink gondoskodóak voltak, ugyanis mellékeltek egy üvegfóliát a csomagba, valamint egy-két segédeszközt, illetve kétoldalú ragasztót, amire szükségünk is lehet egy-két alkalommal.

Először is nincs más dolgunk, mint alaposan szemügyre venni a telefont és gondosan megszabadítani mindentől, ami akadályozhat bennünket abban, hogy sikeres legyen a szétszerelés. Ez jelen esetben kimerül abban, hogy kiszedjük a sim-tálcát, mivel ha nem tesszük, beletörhet a keretbe.

Amennyiben ez megvan, óvatosan a pengetőszerű szerszámmal a kijelző körül az alsó keretet fel kell feszítenünk, hogy aztán majd ezt lefejtve megkapjuk a belső részt, ahol tovább dolgozhatunk.

Első dolgunk az legyen a levétel után, hogy az ujjlenyomat-olvasó kábelét finoman lefejtjük, hogy a hátlapot félre tudjuk tenni addig, amíg a belsővel dolgozunk!

A fenti képen látható, hogy mint minden telefonban, itt is csavarok fogják le az alaplapot a belső kerethez, amely több részből tevődik össze. Először is van alul és felül egy fém, illetve műanyag fedőburkolat, amelyet csavarok eltávolításával és enyhe felfeszítéssel lehet eltávolítani az alaplapról.
Ilyenkor soha nem győzöm hangsúlyozni, hogy nagyon finoman kell bánni ezzel a résszel, mert ha egy kicsit is megcsúszik a kezünk, apró részeket törhetünk le a nyákról, ami azonnali meghibásodáshoz vezet, és nem lesz más a telefonból, mint papírnehezék.

Érdemes figyelni arra, hogy minden csavart kicsavaroztunk-e a helyéről, mert ha véletlenül mégis maradt volna bent egy, az erősebb behatás miatt szintén hibába csúszhatunk. Ha azonban megvan mind, akkor következhetnek az alaplapra csatlakoztatott kábelek.
Kétféle kapcsolódást láthatunk: vannak azok, amelyek egyszerűen rá vannak pattintva a helyükre, illetve vannak olyanok, amelyek foglalatának egyik részét finoman felhajtva engedik el a szalagkábelt. Az alsó képen pirossal kereteztem azokat, amelyre figyelnünk kell!

Ha ez megvan, akkor finoman próbáljuk meg kipattintani a helyéről, vigyázva arra, nehogy beleakadjon valamelyik kábel, mert akkor nehezebb dolgunk lesz, ha erőltetjük, akkor pedig szalagszakadás. A fenti képen a jack-foglalat és a piros keretes kábel mellett van egy áthúzott kör a nyákon, amely mellett van egy műanyag leszorító pöcök, aminél enyhén meg kell feszíteni a nyákot és innentől kezdve könnyebb dolgunk lesz.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Előzmények