Két magasminőségű készülék összehasonlítása

A téma kifejtését két erősítő hallgatási és műszaki adatainak összehasonlításával kezdem.
1995 szeptemberében a Stereophile magazin közölt egy tesztet a Cary 300SEI erősítőről. Robert Hartley ezt írja erről az erősítőről:
“A 300SEI olyan módon kommunikálta a zenét, amit még soha nem tapasztaltam. A hangzásnak volt egy közvetlensége és tapinthatósága, ami lélegzetelállító volt - egy zenei közvetlenség, ami lekötötte a figyelmemet a zenére. Hatalmas hegedűket reprodukált olyan szépséggel, amely páratlan a rendszeremben lévő elektronikához. A legfontosabb területeken jeleskedett: harmonikus helyesség, teljes részletesség, elképesztő átláthatóság, élethű hangrendezés és tapinthatóság, amely a hangszereket és a hangokat a teremben létezővé tette.”

Daniel H. Cheever méréseket végzett az erősítőn.

Az eredményekről ezt írta:
“A válasz, a kimeneti impedancia, a harmonikus torzítás és a keresztmodulációs torzítás voltak a leggyengébb eredmények, amelyeket publikáltam.
Ez az erősítő mérésekben olyan rosszul teljesített, hogy vicc volt... ellentétben azzal, amit jó műszaki teljesítménynek tartunk.
Meg vagyok győződve arról, hogy a 300SEI nem károsítja a jelet olyan módon, mint a push-pull erősítők, és hogy amit a 300SEI jól csinál, az meghaladja a mai hagyományos mérések számszerűsítési képességét.
Meggyőződésemmé vált, hogy a single ended csöves erősítők torzításuk ellenére mesésen szólnak, nem pedig miatta.”

A publikáció folytatja. Ezt az erősítőt összehasonlítja a Bryston 3B-ST –vel.

A Bryston erősítő hangja az ember számára keveset nyújtott azokból, amit 300SEI. A mérések a Bryston erősítőjén azonban sokszorta jobb eredményeket mértek.

Tényszerűen, csak egyet-kettőt általam kiemelve: a Bryston azonos beállításoknál levő harmonikus torzítása 7000-szer jobb mint a csöves erősítőé. Nem írtam el, hétezerszer! Keresztmodulációs torzítás a Bryston 100W-nál 0,002%, szemben a 300SEI 8W-nál mért 2%-nál, ami ötszázszoros különbség! Folytathatnám még a megdöbbentő adatokat! De a lényeg jól kiolvasható ebből a kiválóan dokumentált kísérletből, melyből csak kiemeltem egy-egy részletet. Természetesen más publikációkat is idézhetnék. Sok van. Igen, valóban sok van. Tessék kicsit kutatni a világhálón ebbe az irányba. Az eredmény mindig ez. A csöves készülékeknek többszörösen rosszabbul kellene szólni, ám az eredmény éppen a fordítottja. Ez paradoxon.

Ha be kell áldozni paramétert a hangzásért, az vajon túl nagy ár?

Akkor most mit kezdjünk ezzel? Azt szeretném kiemelni, hogy a fentebb leírt számoknak a valódi meghallgatások során nem sok jelentőségük van. Ezt pedig gyönyörűnek találom.
Norman Crowhearst az 1950-es évek végétől az 1970-es évek közepéig az audiotechnológia legtermékenyebb írója volt. Ő az egyetlen technikai hang ebben az időszakban, aki azért a koncepcióért kampányolt, hogy a szabványos SMPTE IMD vagy THD teszt egyre nagyobb pontossággal történő elvégzése nem javítja a szelektivitást, hogy mely erősítők szólnak jobban. Én is ugyan erre az eredményre jutottam (szerénytelenül). A továbbiakban megpróbálom ennek a hangzásbeli ténynek a műszaki okát megvilágítani. Miszerint mi az oka, hogy a szubjektív meghallgatások során az elektroncső nyer. Valamint, hogy ezt a tapasztalatot miért nem támasztják alá az objektív mérések.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!