Apple TV+ - Hálózat, szolgáltatók fórum

üzenetek

hozzászólások


.LnB
(titán)
Blog

Jó lesz az 6 milliárd USD-nek is.
Angolul a milliárd valóban billion, de attól még nem billió dollár.

milliárt (billion): 10 a kilencediken
billió (trillion): 10 a tizenkettediken

Persze ettől függetlenül sok pénz.

Egyébként a témához:

"az AppleTv és az AppleTv+ nem ugyanaz. Itt volt némi félreértés kommentekben, és rácsodálkozás arra, hogy a filmek pénzesek. Nos, az AppleTv+ az csak a saját gyártású, illetve a platform számára vásárolt tartalmakat jelenti, a többi filmre nincs streaming joga az Apple-nek, azokat csak boltként árulják, illetve kölcsönözni lehet tőlük, pont úgy, ahogy a YouTube vagy az Amazon is csinálja.

És a fentiből az is kiderül, hogy az AppleTV+ teljesen más modellt követ, mint a Disney+ vagy az HBO Max. Itt nem lesz könyvtár, konzerv tartalom a saját cuccok mellé. Ők nulláról fogják felépíteni magukat. Nyilván ez az átlagember számára nem annyira vonzó, mert nem sok mindent tud majd nézni, egy junkie-nak viszont annál inkább, hiszen az AppleTv+ egy hónap alatt elindít annyi sorozatot, mint a Disney+ 2019-ben és 2020-ban összesen – ők ugye inkább a könyvtárukra és a brandjeikre építenek, meg minisorozatokra, azaz hosszú filmekre.

Szóval lehet, hogy a mostani kínálat zsengének tűnik (annak ellenére, hogy egy platform sem indult még ilyen sok saját szériával), de az elkövetkező egy évben nem csak ezen sorozatok második szezonja érkezhet meg, hanem további 15-20 széria (melyek egy részéről itt írtunk), többek között a Time Bandits Taika Watiti-től, az Amazing Stories Steven Spielberg-től és persze a The Foundation, azaz az Alapítvány-sorozat."

sorozatjunkie: [link]

[ Szerkesztve ]


K1nG HuNp
(őstag)

teso ingyen volt, miert kell fakkolni rajta? nemhogy orulnel neki. ingyen adtak hogy belenezz es ha tetszik maradj ha nem akkor pedig menj egy forumra es sirj hogy mekkora idiotak hogy ingyen adtak valamit.. ja varjunk.. :W

[ Szerkesztve ]


Alex91
(félisten)
Blog

Beetetesre :)!


tlala
(addikt)
Blog

OK, akkor kezdem kapiskálni (4 napja van még csak meg a Mac, illetve ismerkedem a Catalina/appleTV cuccal - ami ebben az esetben remélem elfogadható :) ).
Mert a felület nagyon megtévesztő, ha rákattintok az appleTV appra, akkor ez a látvány jön fel, középen a Filmek füllel, semmi TV+, vagy itunes felület.
Akkor az appban csak a "Műsoron" fül a TV+, ugye?

[ Szerkesztve ]


K1nG HuNp
(őstag)

nem, a műsorn fülben benne van egy rakat új film megjelenés is. nincs külön szekció a tv+ tartalomnak. esetleg ha lejjebb görgetsz ott akad egy tv+ sor egy szep nagy logoval, de lehet egy honap mulva mar ott sem lesz, mert teljesen dinamikus a fooldal tartalma

jol lathatoan amcsi userekre van tervezve, akiknek nem gond h fizetni kell, csak had nezzek mar a cuccost, ezert nincs feldarabolva az itunes konyvtar es a tv+ tartalom, igy "seamless"

[ Szerkesztve ]


devil-k
(nagyúr)
Blog

Összekeversz valami haveroddal, nem vagyok a tesód.
Normálisan kérdédeztem valamit, erre te nyomsz ilyen gettó dumát. Vagy te vagy ma az ügyeletes megmondó?


hadam98
(senior tag)

Van külön rész az appban, csatornáknál ott az Apple TV+ csatorna és az egy teljesen külön rész csak a + tartalmaknak.

Amúgy meg érkezett az Apple TV 4K, Android TV-t cserélt le, fényévekkel jobban működik, imádom. Meg is néztem egyből a See sorozat első részét, az a látvány brutális. Ráadásul Sonos One-hoz hozzá tudtam kapcsolni és így azon ment a hang is ami jóval jobb minőség. A sorozat mellesleg nagyon jó így első rész alapján.


tlala
(addikt)
Blog

Havi 1890 Ft előfizetés árán megszerzed a jogot, hogy vehess filmeket. :D


Alex91
(félisten)
Blog

Filmeket elofizetes nelkul is meg tudja venni, vagy kolcsonozni...


tlala
(addikt)
Blog

Köszi a pontosítást. :R


hadam98
(senior tag)

Nem csak azért, hanem mert amúgy is a beépített Android TV katasztrófa, lassú is, kevés rá a normális alkalmazás, meg az egész rendszer rosszul van össze rakva, és mint írtam az Apple TV 4K nagyon sok mindenre jó, tudok rajt játszani is és a legkomolyabb minőségben nézhetem a filmeket.

A See-nek most néztem meg mind3 részét egyhuzamban, nem tudom, hogy bírom ki a következő részéig mert a harmadik rész nagyon jól zárt... Elvileg pénteken jön az új rész ha minden igaz?

Korábbi kérdésre válaszolva egyből be tudtam aktiválni az ingyenes 1 évet gond nélkül.


devil-k
(nagyúr)
Blog

Elég nagy baj ez.
Ilyen szempontból szerintem az Apple TV+ Magyarországon bukásra van ítélve. Nem tudom elképzelni, hogy lesz akkora fizetőképes vásárlási szándék arra, hogy filmeket kölcsönözzenek ki az emberek 900 Ft-ért vagy vegyenek meg 4.000 Ft-ért. Minek?
Nincs azzal gond, ha fizetni kell egy stream szolgáltatásért, ugyanis én saját magam részére a Spotify-t, a Netflixet és az HBO GO-t járatom. De azt már nem tudom elképzelni, hogy ezen belül lennének olyan tartalmak, amit az előfizetésem nem fed le, hanem külön kellene még fizetni érte, nem keveset.
Ez a kölcsönzös - megvásárlós felfogás kevés embert fog megérinteni...


hadam98
(senior tag)

Nem értelek teljesen.
Az Apple TV+ saját sorozatok és filmek vannak, mi ezzel a probléma? 1890 forint a havi díj családi csomag. Nem kell ott filmeket meg ilyeneket venni, csak azt ami nem saját gyártás de azért máshol is fizetned kell ami nincs fent legyen az akár egy Netflix.
Magyarországon is népszerű lesz hiszen fényévekkel jobb mint egy HBO GO már most, ráadásul ár érték arányban is jó.

[ Szerkesztve ]


devil-k
(nagyúr)
Blog

"Nem kell ott filmeket meg ilyeneket venni, csak azt ami nem saját gyártás de azért máshol is fizetned kell ami nincs fent legyen az akár egy Netflix".

Te nem érted.

Pl. Netflix. Van rajta:
- saját gyártású film és sorozat
- nem saját gyártású film és sorozat
Egy havi díj van, nincs semmilyen többlet költség. Megtehetem, hogy a havidíjamért annyi nem saját gyártású filmet*, sorozatot nézek, ami a csövön kifér.

*ráadásul sokkal jobb mozifilmek vannak itt, mint az HBO GO-n.

[ Szerkesztve ]


Alex91
(félisten)
Blog

Filmeket itthon mar regebb ota lehetett toluk venni, vagy kolcsonozni. Az ar is viszonylagos. Egy kolcsonzes mondjuk, ha tobb ember nezi egyszerre, akkor mar olcsobb, mint elmenni a moziba. Es meg neha motpziba is jar az ember... :).
Termeszetesen a streamhez kepest, vagy egyeb megoldasokhoz kepest dragabb.
A TV+ indulasaval valami mast csinalt, mint a tobbi szolgaltato. Szerintem tobben remeltuk, hogy ugyan nem reklamoztak, szo se volt rola, de hatha az lesz - az aron kivul - a nagy dobas, hogy megkapjuk az iTunes tartalmat is, vagy legalabb egy reszet az elofizetessel. Nem igy lett...


devil-k
(nagyúr)
Blog

Egy kolcsonzes mondjuk, ha tobb ember nezi egyszerre, akkor mar olcsobb, mint elmenni a moziba. Es meg neha motpziba is jar az ember..

Rendszeresen járok moziba és nagyon szeretem. Annak ellenére járok, hogy van itthon házimozim, vetítőm stb. A mozinak van egy feelingje. Viszont tetszene az, hogy olyan filmeket nézhetnék meg az Apple TV+ -n, ami épp a moziban fut. Temérszetesen nem ingyen, hanem pl. 1 mozijegy áráért.

Ettől függetlenül életszerűtlen szerintem, hogy azt mondom a haveroknak, hogy most ne menjünk moziba, hanem vegyünk meg valamit az Apple TV+ -n.

Magyarországon sok mindent szeretnek az emberek, de fizetni egy szolgáltatásért... na, azt nem. Tisztelet a kivételnek.

[ Szerkesztve ]


Alex91
(félisten)
Blog

Úgy latom, mar nézhetőek a következő részek..


Alex91
(félisten)
Blog

Ettől függetlenül életszerűtlen szerintem, hogy azt mondom a haveroknak, hogy most ne menjünk moziba, hanem vegyünk meg valamit az Apple TV+ -n.

Ez igen, de ha egy családi mozidelutant szeretnel, ott azért mar jobban elképzelhető. Sőt, ha valamire nagyon rakattan a gyerek, akkor lehet, hogy meg megvenni is megéri... :)


hadam98
(senior tag)

Itt is vannak saját gyártású filmek és sorozatok... Itt is egy havi díj van.
Szerintem sokkal többet ér az ha egy szolgáltatónak van jó saját gyártású sorozata és film mint ilyen Disney filmek lennének rajt. Mint korábban írtam pár hónap és nyomni fogjak ezerrel a tartalmat nem kell ettől felni, ráadásul ár értek arányban szerintem most ez a legjobb meg minőségileg is.

üzenetek