Audacity - hangszerkesztés - OS, alkalmazások fórum

üzenetek

hozzászólások


BonFire
(veterán)

Üdvözlök mindenkit!

BEMUTATKOZÁS
Mivel a fórumon a különböző topicokban újra meg újra egyre gyakrabban visszatérő kérdések merülnek fel a hangszerkesztéssel kapcsolatban, és a témában az átlagember – tapasztalataim szerint – nem túlságosan jártas, úgy gondolom, ideje lenne egy olyan topicot nyitni, amelyben az Audacity nevű, ingyenes, nyílt forrású, számtalan kiegészítővel bővíthető, és szinte minden amatőr vagy hétköznapi audiómunkálatra megfelelő program használatáról beszélgetnénk. A topicban természetesen gyakorlati kérdések is felmerülnek, ezekre próbáljuk a választ közösen találni.

Mivel az Audacity használata nem túl egyszerű, igyekszem a kezdőknek a lehető legtöbb felvilágosítást adni. Mivel Magyarországon én készítettem el az első hivatalos magyar nyelvű Audacity videósorozatot, amely kereskedelmi forgalomba került, továbbá az Informatika a Látássérültekért Alapítványnak is egy mindent átfogó vakos tananyagot írtam, úgy gondolom, eléggé elmélyedtem a program használatában ahhoz, hogy tanácsokkal szolgáljak, mind kezdők, mind haladók számára.

SEGÉDANYAGOK
Az Audacityről hobbiból néhány tutorialt is készítettem, ezeke megtekinthetőek a YouTube-on a következő lejátszási listában: Audacity tippek. A jövőben további videotippeket is készítek, amennyiben lesz rájuk igény.

Az Audacity letöltése
Lame MP3 kodek letöltése
FFmpeg kodek letöltése

Remélem, a jövőben itt sort kerítünk minden hangszerkesztési problémára, és népszerűsíthetjük az Audacity-t.

Mindenkinek jó hangvágást kíván: BonFire


Perodio00
(újonc)

Üdv!

Az lenne a kérdésem, hogy az Audacity-ben lehetséges valahogy megoldani azt,hogy egy zajszűrési beállítást
minden hangsávra alapértelmezetten rárakna, amit én felveszek a programmal?

(Pl. Rögzítek egy x idejű hangfelvételt,majd egy zajszűrési beállítást végzek rajta, oké mondjuk nekem csak ennyi kellett szépen elmentem stb. Másnap ugyanazzal a mikrofonnal akarok mégegyszer hangfelvételt rögzíteni, miután kész, ugyanazt a zajszűrési beállítást amit az előző nap készítettem, alapértelmezetten rárakja a felvételre.)

Remélem érthető voltam,előre is köszönöm a válaszodat!

[ Szerkesztve ]


BonFire
(veterán)

Nem tudom, mennyire lesz hatásos, de mivel a zajszűrőben nincs preset mentési lehetőség, ezért az effektlánc szerkesztéséhez kell folyamodni. File>Edit Chains...

Add gombbal létrehozod az új effektláncot. Adsz neki egy tetszőleges nevet.
• Az Insert gombbal kiválasztod az effektet, jelen esetben a zajszűrőt. Az Edit parameters-szel belépsz az effektbe és elvégzed a beállításokat.
• Az OK-val elfogadod. Létrejött az új effektlánc mentés. Azt nem tudom, tartja-e a beállításokat, mert még nem próbáltam.


Perodio00
(újonc)

Nagyon nagyon Köszönöm!
Bevált,megkaptam azt az információt amire szükségem volt.Működik!
Mégegyszer Köszönöm!

További Sok Szerencsét Kívánok!


BonFire
(veterán)

Jók ezek a kérdések, legalább ötletet adnak, hogy miből kell tutorialt csinálni. Ebből is készítettem egyet, be is került a YouTube Audacity lejátszási listámba

Audacity tippek - Effektláncok szerkesztése és alkalmazása


weman
(csendes tag)

Köszönöm szépen a segítséget.

Azt szeretném még megkérdezni BonFire, hogy esetleg valamiféle hangutómunkát érdemes-e végrehajtani a kapott AC3 fájlal?


BonFire
(veterán)

Ízlés és vallás kérdése. Én személy szerint nem használok házimozi rendszert, és nagyon zavar a nagy dinamika a hangban. Nem szeretem, amikor a párbeszédek motyognak, az ágyúk meg úgy dörögnek, hogy megsüketülök, és folyton fel-le kell kapkodni a hangerőt. Ezért én meg szoktam gyúrni kissé a hangot, hogy emészthetőbb legyen. Be lehet vetni kompresszort, bár én inkább csak limitert használok, azért, hogy a lehető leghangosabbra vezérelhessem. Bevetek egy limitert, amivel a nagyon kilógó dinamikai kiugrásokat lenyisszantom. Utána az egész mix hangosabbra vezérelhető normalizálással.

Persze ezt a film rendezője szentségtörésnek tartaná, mert ezzel csorbul a mű eredeti dinamikája, de énnekem így felel meg. A kompresszor ügyes használatával egyébként sok – egyébként elsikkadó – részletet ki lehet emelni. Csak a kompresszor használata nagy gyakorlatot kíván.

Ui.: Az Audacity beépített Hard Limiterét nem javasolt használni, mert erősen torzít limitálás helyett. Helyette a DVS Leveling Amp limiterét javaslom.


darvinya
(titán)
Blog

Szia

Van AC3(6cs.) hanganyag ami halk.
Erre raktam erősítés torzítás mentesig.

Mentem AC3-ba, de kiírja, hogy monoba menti.

Miként menti 6 csatornásként?

[ Szerkesztve ]


BonFire
(veterán)

Szia!

A beállításokba lépj bele (CTRL+P), majd az Import/Export tab alatt az alapértelmezett "Mindig sztereó vagy monó keverést csináljon" helyett az "Egyéni mix 5.1 készítése" opciót válaszd ki. Ezek után az Export parancs kiadása után fel fog jönni egy többcsatornás panel.

Itt van egy elég szájbarágós videó (tőlem) a folyamatról.

[ Szerkesztve ]


darvinya
(titán)
Blog

Köszönöm. :R

Megfejtettem hsz írás után 5 percre.
Már csak a Chanel sorszámokat kell megfejtenem, hogy mi melyik.
pl: front L/R/C és side L/R/LFE, azaz melyik sorszámban.


BonFire
(veterán)

1 - front L
2 - front R
3 - center
4 - sub
5 - rear L
6 - rear R

A videóban egyébként ezt is elmondom.


darvinya
(titán)
Blog

Köszönöm.

Videónál nekem nem írja ki melyik csatorna, Média infó progi meg így írta front: L C R side: L R LFE.

Lehet én voltam mkv topikban figyelmetlen.

[ Szerkesztve ]


BonFire
(veterán)

Ez az 5.1-es hang szabványkiosztása. Minden fájlban így van. Fő helyen mindig a bal van. Tehát ezzel kezdi a kiosztást. Az alap sztereó ugye:

1 - L
2 - R

Ez egészült ki 2.1-gyel egy centerrel, később a 4.0 egy subbal. Ezért van a

3 - center
4 - sub

Aztán jöttek be a hátsó hangsugárzók a képletbe. Itt szintén a ballal kezdik a számolást, ezért az

5 - rear L
6 - rear R

Ennél több csatorna már nem AC3, és egész egzotikus kiosztása lehet, aminek jobban utána kéne járni. Remélem, egy darabig még elég lesz a hat köznapi feladatokra.


darvinya
(titán)
Blog

Tehát mikor kibontja a 6 csatorna sorrendje ez, mert ilyenkor csak az alap file nevét adja csatornáknak.

A 6-nál több csatornát, azt hiszen DTS tudja.


darvinya
(titán)
Blog

Próbáltam kihámozni mi az a LFE, de az angolom kevés.

Kicsit tudnál ebben segíteni? [link]


BonFire
(veterán)

Az LFE a mélyfrekvenciás effektsáv, ami a hangcsatorna kiosztásban a negyedik helyen szokott állni, és „magyarul” nemes egyszerűséggel csak „sub”-nak hívjuk. Ez a dübörgés. Ezt a Dolby a hagyományos L/R sávból állítja elő és egy olyan külön csatornára küldi, amire egy szubláda van akasztva. Ha nincs szubláda a hangfalrendszerünkben, ezt a csatornát minden további nélkül ki lehet iktatni. Sokan amúgy nem is hallják ezeket a majdnem infrahangokat. Amikor leomlik a fal, vagy dübörögnek a lovak, ágyúk stb, akkor tud hozzáadni a hangképhez némi gyomorrázó tartalmat. Egyébként nem sok jelentősége van.


darvinya
(titán)
Blog

Köszönöm, így már tiszta.


stagey20
(újonc)

Sziasztok, egy kis segítséget szeretnék kérni illetve érdeklődni, hogy lehetséges-e, Audacityben, az hogy berakok egy effektet és mondjuk egy mikrofonnal beszélek rá. Majd valós időben vissza halljam az effektezett hangomat. Köszönöm, előre is!


darvinya
(titán)
Blog

Ne rakd off -ba mert témába vág.

Amúgy nem.

Ez egy hang szerkesztő nem hangkészítő.
Ilyen célra javaslom Reason -t.


BonFire
(veterán)

Valós idejű effektezéshez már kell. Olyan audió munkaállomás (DAW), amely erre képes. Ezek többnyire professzionális programok profi munkára, tehát az sem olyan egyszerű feladat, hogy egy effekt megszólaljon valós időben. Ilyen programok a teljesség igénye nélkül a Cakewalk Sonar, Cubase, Logic, Pro Tools stb.

+ a valós idejű megszólaláshoz szükség van még egy "low latency" hangkártyára is, ami nem éppen olcsó játék.


darvinya
(titán)
Blog

Reason -szal én már készítettem egy AC93-as alaplapi kártyámmal.
Igaz nem egy mezei program.


stagey20
(újonc)

Köszönöm szépen.


Madn!ght
(addikt)
Blog

Sziasztok!

Segítségre lenne szükségem. Adott egy rossz minőségű hanganyag, ami telefonnal került rögzítésre. Az alapzajokat szeretném csökkenteni, a felvett beszélgetés minőségét pedig javítani.

Tudtok erre valami jó effekt/beállítási lehetőséget?

Köszi előre is!

üdv: mad


BonFire
(veterán)

A „rossz” jelző önmagában semmit nem mond. Az a kérdés, miben nyilvánul meg a „rosszaság”? Zajszűrés végezhető, de valamilyen formában hasznos hangok is el fognak veszni a műveletnél. VIDEÓ

Ekvalizerrel a zavaró frekvenciákat szűk kúppal kell kivágni a hanganyagból.

Amennyiben a hang túlvezérelt, torz, abban az esetben kuka.


Madn!ght
(addikt)
Blog

Sajnos nagyon rossz minőségű a hanganyag, viszont a zajszűrő segített valamennyit.
Még abban kérnék egy kis útmutatást, hogy a -0,7 dB alatti és a 0,7 dB feletti "kiugrásokat" mivel tudnám lejjebb szorítani?


BonFire
(veterán)

A hangos részek levágásához limiter kell, ha a halk részeket is erősíteni szeretnénk, akkor kompresszor kell. A kompresszor használata eléggé összetett, próbálgatni kell. A kompresszorok közül az SC4 elég jól használható.

#7: Az Audacity beépített Hard Limiterét nem javasolt használni, mert erősen torzít limitálás helyett. Helyette a DVS Leveling Amp limiterét javaslom.

[ Szerkesztve ]


Madn!ght
(addikt)
Blog

Jah, a hard limitert tapasztaltam, hogy eléggé szétcseszi a minőséget. :K


flash-
(veterán)
Blog

nekem adott egy Rock zenekar melyben a basszusgitár hangja nem hallatszik annyira amennyire én szeretném.

kérdés:lehet e úgy audacity-vel remasterelni megoldani hogy feljebb vegyem a basszusgitár hangját?
ha igen hogy kell megoldani?


darvinya
(titán)
Blog

Kész, sztereó csatornából nem, mert az EQ is az egészet kezeli.

Ezt csak csatornánként lehet kivitelezni és keverni rendesen.


BonFire
(veterán)

Kész felvételen reménytelen. Nem is tudom, hogy gondoljátok mégis? Ha le szeretnéd szedni hallás után, akkor jobb, ha keresel egy tabulatúrát, kottát, vagy bass covert a YouTube-on. Az a legjárhatóbb út.


darvinya
(titán)
Blog

Szerintem valami csodát várnak egy programtól, ami visszafejti hangszerenként(sávonként).
Vagy lehet a filmekből/sorozatokból veszik a film trükk miatt.


BonFire
(veterán)

Igen, ez kábé annyira reális, mint a helyszínelőkben a szuperzoom-zártláncú áruházi kamera. ;]


darvinya
(titán)
Blog

Azért a szuper zoom van, csak iszonyúúú drága.
Maga kamera 1Gpixel-es nagy látószögű lencsével.
Rögzítés pedig nyers jel, amiből később tisztább az utólagos digitális zoom..
Igaz emiatt max. 1 hetet tárolnak.
Mo. még nem igazán van közhelyen.

On:

Tudsz sávon belül szakaszokat gyorsítani/lassítani, azaz nyújtani/zsugorítani?


BonFire
(veterán)

Gondolom, ha kijelölök egy-egy részt, azon tetszés szerint gyorsíthatok vagy lassíthatok. Nem erre gondoltál?


darvinya
(titán)
Blog

Igen.


weman
(csendes tag)

Sziasztok.

Olyan jellegű problémám lenne, hogy szeretnék egy 24.000 fps-os videó alá beilleszteni egy VHS kaziról digitalizált szinkronhangot, de sajnos a két hang hossza között van vagy 21 perc eltérés.
Annak ellenére, hogy a vhs hangot utólag nyújtottam 25-ről 24 fps-re.
Abban viszont nem vagyok biztos, hogy a VHS hang valóban 25 fps-os lenne, ez csak tipp volt a részemről, gondoltam, hogy nálunk anno a PAL video volt elterjedve ami ugye 25 fps-os.
A filmben nincsenek plusz jelenetek, vagy hasonló dolgok ami miatt létrejöhet ez a nagy eltérés.

Tudnátok nekem ebben segíteni, hogy mi ilyenkor a teendő?


darvinya
(titán)
Blog

Ez az eltérés mihez képest ±?
24-es hanghoz, vagy vhs hanghoz?


weman
(csendes tag)

A 24 fps-os hanghoz képest rövidebb az általam használni kívánt VHS-hang.
A film időtartama: 01:51:53. Az általam már megnyújtott hang időtartama: 01:29:09


darvinya
(titán)
Blog

Nem lehet, hogy vhs-nél kimaradt jelenetek vannak, vagy nincs annyi a végén?


weman
(csendes tag)

Nincsenek kimaradt jelenetek, vége főcím is meg van végig ennek ellenére a vhs hang rövidebb.
A vhs hang nyújtását én a "MeGui 2507" programmal végeztem. Ahogy előbb is mondtam 25-ről 24 fps-re és ennek ellenére a kapott hang még mindig rövid.
Lehet a program végzett rossz munkát. darvinya esetleg tudsz más programot ajánlani erre a műveletre?


darvinya
(titán)
Blog

Mondjuk ezzel a programmal, amiben vagy topikban.
Importáld be mind2 hangsávot.
A VHS-t addig nyújtsd amíg nem lesz akkora mint a másik.


BonFire
(veterán)

Audacityvel kicsomagolod az eredeti hangot. A VHS hangsávot alatta lévő sávba húzod, majd elkezded nyújtani. Ne a képkockákkal törődj, hanem az időtartammal! Készülj fel rá, hogy lehet, hogy sokszor kell próbálkoznod, mire sikerül eltalálnod a megfelelő hosszt, vagy vagdosnod kell. Kiszámolod, hogy a rövid sávnak hány másodpercnek kellene lennie. Majd ezt az értéket a Change Tempo alsó ablakába beírod. És meg fogja nyújtani olyan hosszúra, amilyenre kell.

Előbb ellenőrizd a zenén, hogy nem a sebességen kell-e először változtatni, mert ez a 20% nekem kissé gyanús. Ha a zenék több félhangnyi eltéréssel vannak egymástól, akkor először a Change Speeddel kell összhangba hozni, majd a Change Tempóval a végén finomítani.


weman
(csendes tag)

Köszönöm a segítséget!

Utána néztem a filmnek és darvinya-nak lett igaza, mivel a filmből készült vágatlan verzió is, és valószínű nekem azt sikerült beszereznem, a szinkron pedig nagy valószínűséggel a vágotthoz készült :(

A sebesség az jónak tűnik, a film elején összhangba hoztam a két hangsávon a zenét.
Audacity-ben még nem csináltam efféle melót, inkább csak kisebb vagdalódzásokat, ezért még valószínű jövök még segítséget kérni, ez ügyben :)


darvinya
(titán)
Blog

Én nemrég futtottam ilyen hibába, pedig azok mind2 digitális volt.
De az egyiknél több részlet volt benne (persze elszórva), mint a másikban.
Emiatt 30 perc különbség jött ki.


BonFire
(veterán)

Gyere csak! Itt várunk. Mire megcsinálsz egy százrészes sorozat-szinkront, egész jól fogod kezelni az Audacity-t. :))


darvinya
(titán)
Blog

Lehet elemzést készíteni, hogy az adott hanganyag mekkora frekvencia tartomány van és frekvenciák hány dB-esek?

Ez alapján javítani az adott hanganyagot.

Köszönöm


darvinya
(titán)
Blog

Lehet benne digitális aláírást hozzá rakni mp3-hoz? pl: iTunes


BonFire
(veterán)

Igen, az Analysis fül alatt a Plot Spectrum a frekvencia analizátor. A kijelölt részt analizálja. Új rész kijelölése esetén a Replot gombot kell megnyomni.

MP3 mentéskor ki lehet tölteni a metaadatokat, de nem tudom, neked erre van-e szükséged?


darvinya
(titán)
Blog

Kösz.

Nem egészen, ez egy digitális aláírás/hitelesítés.
Ott ekkor valami krixkrax jelenik meg nem a beazonosított cím(pl: mint előadó) mellett.


BonFire
(veterán)

Ilyen lehetőségről nem tudok. Lehet, hogy ahhoz más szoftver kell.

üzenetek