Call of Duty: Black Ops - Cold War összefoglaló segédtopik - Logoszféra fórum

üzenetek

hozzászólások


KaitouP
(veterán)
Blog

A Call of Duty: Black Ops - Cold War topik számára, összefoglaló/tartalomjegyzék céljából nyitott segédtopik.


KaitouP
(veterán)
Blog

I. Rövid összefoglaló a játék egészéről

A Call of Duty: Black Ops Cold War a Treyarch és a Raven Software által közösen fejlesztett, illetve az Activision által 2020. augusztus 26.án bemutatott, majd 2020. november 13.-án kiadott legújabb Call of Duty játék. A Black Ops Cold War a franchise 17. játéka, a Black Ops alszériában pedig a hatodik játék. A program PS4, PS5, Xbox One, Xbox Series X/S, illetve PC platformokra jelent meg.

2019 tavaszán derült ki, hogy a fejlesztési sorban következő Sledgehammer Games ismeretlen okok miatt nagyon rosszul áll a Call of Duty 2020 projekt elkészítésével, így a Treyarch-ot jelölték ki a soron következő, és végül idén meg is jelent játék fejlesztésére. A Raven Software-t jelölték ki társfejlesztő csapatként, hosszú idő után kapott e fejlesztőcsapat szerepet a széria aktuális darabjának fejlesztésében. A játék Campaign módját a Raven Software, míg a Multiplayer és Zombies módokat a Treyarch készítette.

A játék grafikus motorjaként egy felújított IW Engine szolgál, de nem a 2019-es Modern Warfare alatti motor. Ez a felújított motor még 2015-ben készült, és használták a Black Ops III alatt is, majd úgy építették újjá, hogy működjön a jövőbeli platformokkal is. A motorban olyan grafikai funkciók is szerepelnek, mind a real time lightning, global illumination, ray tracing és volumetric fog. Először a széria történetében konzolon (csak PS5 és Xbox Series X/S) is elérhető a ray-tracing, a 120 FPS és az állítható Field of View érték.

A játék a legelső Black Ops játék folytatásának tekinthető, és újra a hidegháború korszakába kalauzol vissza minket, egészen pontosan 1981-be, amikor az akkori amerikai elnök, Ronald Reegan arra kéri meg Russel Adler CIA ügynököt és csapatát, hogy likvidálják a Perseus névre hallgató szovjet ügynököt, és előzzék meg a "szabad világ" elleni támadást.
A játékos a "Bell" becenévre hallgató, választható nemű karaktert alakítja, és visszatérnek olyan ismerős arcok, mint Alex Mason, Frank Woods, és Jason Hudson.

[ Szerkesztve ]


KaitouP
(veterán)
Blog

III. A Multiplayer mód

Nincs Call of Duty játék Multiplayer játékmód nélkül, mitöbb, valójában a központi eleme ez a játékmód minden Call of Duty játéknak, és ez ezúttal sincs másképpen, a fejlesztők idén is nagy figyelmet fordítottak az online többjátékos módra.

A realisztikusabb megközelítésű, kicsit lassabb, taktikusabb Modern Warfare reboot után a Cold War visszatér a kicsit árkádosabb, pörgősebb játékmenethez, természetesen a játék tematikájának lévén mindezt hidegháborús hangulattal teszi. A Cold War számos tekintetben megegyezik a szériát kvázi minden tekintetben megreformáló Modern Warfare reboot játékkal.
Visszatért az optikailag is részletes fegyvertuningolást biztosító Gunsmith opció, újra köszönhetjük az Operator karaktereket is, akik a korábbi, újabb Black Ops játékokkal ellentétben nincsenek felvértezve különleges fegyverekkel vagy eszközökkel, továbbra is szimplán a szimpátiánk dönti el, kivel játszunk.

Maradt a Battle Pass, a cross-play és cross-gen rendszer, a tematikus és limitált ideig játszható Season-ök, mely újra és újra, továbbra is teljesen ingyenes tartalmakat kínál, mint például új Multiplayer és Zombies pályák, új fegyverek, és egyéb tartalmak. A játékba visszatér az első Season-el a 2v2 Gunfight játékmód, de a Cold War bemutat egy teljesen új játékmódot is, ami a VIP Escort névre hallgat.

[ Szerkesztve ]


KaitouP
(veterán)
Blog

II. A Campaign mód

A Black Ops Cold War a Black Ops érában közel ott folytatja a történetet, ahol a legelső Black Ops játék abbahagyja. A játék helyenként a valóságban is megtörtént eseményeket vesz alapul, említ meg.

1981-ben járunk, amikor Russell Adler CIA ügynök, Alex Mason és Frank Woods kiküldetésre indult, hogy elkapják Qasim Javadit és Arash Kavidart az iráni túszválságban betöltött szerepükért. Qasim kihallgatásával megtalálták az útvonalat Arashhoz, aki egy újabb kihallgatás során büszkén árulja el, hogy Perseus volt a felelős a túszválság megszervezéséért.
Az éppen az Amerikai Egyesült Államok elnöki posztját betöltő Ronald Reagan a korábban megszerzett információk révén szerez tudomást Perseusról, és arról, hogy milyen fenyegetést jelent ő mind az Amerikai Egyesült Államokra, mind a szabad világra.

Egy fedett, titkos küldetés keretén belül arra kéri Russell Adlert, Jason Hudsont, Alex Masont, Frank Woodst, Lawrence Simset, Eleazar "Lazar" Azoulayt, az MI6 ügynök Helen Parkot, és a játékos által irányított, Bell becenevű karaktert, hogy kapják el Perseust, és mentsék meg a világot a fenyegetéstől.

A rövid, de rendkívül akciódús történetben olyan helyeken járunk majd mint például Kelet-Berlin, Vietnám, Törökszág, és a szovjet KGB főhadiszállás, és összesen háromfajta végkifejletet érhetünk el a játékban döntéseinktől függően.

[ Szerkesztve ]


KaitouP
(veterán)
Blog

IV. A Zombies mód

Ha Black Ops játék van, akkor bizony van Zombies mód is. Ez ezúttal is igaz, egy vadiúj Zombies mód debütált a Cold War megjelenésével. Nem csak vaktában lövöldözhetünk zombikra, a játékmód ezúttal is kapott történetet, konkrétan az Aether Story, Dark Aether folytatásaként kell tekintsünk a történetre, melybe a Die Maschine pályán vethetjük bele magunkat kezdésként.

A Treyarch féle Zombies történetében először választhatunk a Multiplayer játékmódban, illetve a játék sztorijában is kiemelten szereplő hőseink közül, játszhatunk akár Russel Adler, Lawrence Sims, és Frank Woods bőrébe bújva is. Kreálhatunk saját loadout-ot amit már az első kör előtt kiválasztva, pisztoly és kés helyett is használhatunk, van weapon rarity rendszer, és akár bizonyos körönként helikopteres kimenekítést is kérhetünk, ezzel ténylegesen befejezve az adott játékot. Visszatértek Perk-a-Cola automaták, melyekből stílusosan a '80-as évekre való tekintettel üveg helyett dobozból szürcsölhetjük a különböző buffokat adó italokat, és bemutatkozik egy új automata is Elemental Pop néven.

A játékban a legtitkosabb CIA szervezet, a Requiem tagjaként veszünk részt, melyeknek vezetője az eredeti Black Ops játékból visszatért Grigori Weaver. A csoport feladata elhárítani a másvilági veszélyt az "Omegán és azon túl."

Ha kicsit ráununk a Zombies módra de még mindig zombikat lövöldöznénk inkább, választhatjuk a szintén visszatérőnek számító Dead Ops Arcade játékmódot.

[ Szerkesztve ]


KaitouP
(veterán)
Blog

VI. A Cross-Play és annak működése

A Modern Warfare-ben előzőleg újonnan debütált funkció visszatért a Black Ops Cold War-ban is. Infinity Ward játéka után a Treyarch is szeretné egyesíteni az összes létező platform játékosait, melyekre megjelenik a játék. (PS4, PS5, XONE, XSX, XSS, PC)

A cross-play a következő módon fog működik:

Input alapú matchmakingről van szó, tehát a használt vezérlési módot érzékeli, és ez alapján (legyen az kontroller, vagy egér + billentyűzet) keres játékosokat a rendszer. Ha kontrolleresek vagyunk, akkor olyan játékosokkal kerülünk egy csapatba, akik szintén kontrollerrel játszanak, akár PC -n is. Ha egérrel és billentyűzettel indulunk csatába, független attól, hogy milyen platformon játszunk, szintén olyan játékosokat keres a játék, akik ugyan azt a vezérlési módot választották, mint mi. Ezzel előzik meg, hogy a kontrolleresekkel szemben a PC -sek előnybe kerüljenek.
(Sajnos a PC-s teljesítménybeli különbözet továbbra is fennáll.)

Fontos megjegyezni azt, hogy konzolokon a játék NATÍVAN támogatja az egeret és billentyűzetet, valamint azt, hogy a cross-play KIKAPCSOLHATÓ funkció.

Az esetben viszont, ha mi kontrolleresek vagyunk, és a csapatunkba hívunk egy olyan játékost, aki PC-s és egér + billentyűzet kombót használ, és így keresünk játékot, akkor vegyes lobby-ba kerülünk.


KaitouP
(veterán)
Blog

VII. A Battle Pass rendszer

A több játékban is népszerű, az online multiplayer játékok esetén kvázi "elvárt" jutalmazási rendszer, a Battle Pass újra tiszteletét teszi, ezúttal a Call of Duty franchise új játékában, a Black Ops Cold War-ban.

A következőket kell tudni a Battle Pass rendszerről:

- Minden olyan tartalom, ami hatással lehet a játék egyensúlyára (például fegyverek), bárki számára elérhetőek lesznek, teljesen ingyenesen.

- Egy ingyenes és egy prémium Battle Pass ágat találhatunk a játékban. A legfőbb különbség, hogy bár az ingyenes Battle Pass-ért nem kell fizetni, a jutalom ritkább. Míg a valódi pénzért megvásárolható, Call of Duty Points-ból kiváltható prémium Battle Pass mind a 100 szinten jutalmat ad, addig az ingyenes nem, csak elvétve.

- A Battle Pass és az in-game store csak olyan kozmetikai elemeket fog tartalmazni, melynek nincs hatása a játékmenetre.

- A Battle Pass rendszerben CoD Points -okat is szerezhetünk, melyeket korábban csak valós pénzért lehetett megvásárolni. Ha az adott Season aktuális, prémium Battle Pass jutalmait mind a 100 szinten meg tudjuk szerezni, akkor összegyűlhet annyi pontunk, amiből meg tudjuk venni a következő szezon prémium Battle Pass-ét.

- A Battle Pass rendszer NEM lesz induláskor elérhető, ennek oka az, hogy a fejlesztők szeretnék hogy MINDENKINEK nagyszerű "day one" élményt nyújtsanak, és hogy mindenkinek esélye legyen arra, hogy megszerezze a rá váró jutalmakat. A Battle Pass rendszer az első Season-el, 2020. december 16.-án debütál.

[ Szerkesztve ]


KaitouP
(veterán)
Blog

V. Cold War integráció a Call of Duty: Warzone-ban

Miután 2020. tavaszán megjelent a széria második, először ingyenes Battle Royale játékmódja, a különállónak nevezett ugyanakkor mégis a Modern Warfare szub-játékmódjaként kezelt és működő Call of Duty: Warzone, a fejlesztők úgy nyilatkoztak a hamar népszerűvé váló programról, hogy egy összekötő kapocsként szeretnék ha működjön az aktuális Call of Duty főjátékok között.

A gyakorlatban ez úgy nyilvánult meg már a kezdetekkor, hogy a Warzone - szub-játékmódként - a Modern Warfare játékmotorját, és tartalmait (fegyverek, Operator-ok, helyszín, a játék csekély cselekményszála) használta. A Cold War illetve a december 16.-án debütáló első szezon megjelenésével az eddig a Modern Warfare világához szoros szálakkal kötődő Warzone kiegészül a Cold War tartalmaival, értjük ezalatt a játék karaktereit, fegyvereit, és bizony a történetét is bizonyos szinten.

Két, időrendben egymástól bőven távol álló világ találkozik, két külön éra karakterei, fegyverei feszülhetnek egymásnak. Hogy időrendben ez egyáltalán milyen logika mentén értelmezhető, azt engedjük el, értelmet kár is keresni emögött, ugyanakkor a tartalomkiegészítés adhat egy kis frissességet a royale mód kedvelőinek. Azonban a Cold War integráció nem ennyiben merül ki, a legizgalmasabb rész pontosan az, ami a Modern Warfare kampányát köti össze a Warzone játékmódal. Ez nem más, mint a történet folytatása, ehhez pedig egy korábban említett régi új pályát is kapunk.

Aki játszott a Black Ops 4 Blackout játékmódjával, annak a Rebirth Island, illetve az Alcatraz név ismerősnek csenghet - a legelső Call of Duty féle battle royale móka térképe újra tiszteletét teszi, ezúttal Warzone-ban. A Verdansk-hoz méretben jóval kisebb pálya jelenléte egyben folytatást is jelent a Cold War Campaign eseményeit illetően.

A hozzáadott történet adalék szerint 1948-ban a szigeten titkos labort építettek a szovjetek, ahol az első Black Ops-ban már ismert német Nova 6 ideggáz tökéletesítését végezték, a náci Friedrich Steiner közreműködésével.
A CIA ennek véget vet 1968-ban Jason Hudson és Grigori Weaver vezetésével megtámadják a szigetet. Alex Mason is megjelent a komplexumban, amit mi magunk is átélhettünk az első Black Ops "Rebirth" névre hallgató küldetésében. Ekkor Mason kivégzi Steinert, Adler pedig egyik szemére megvakítja a Cold War első szezonjának új karakterét, Vikhor „Stitch” Kuzmint - aki a történet szerint a sziget védelméért felelt. A szovjetek bezárják a labort, Stitchet pedig kényszermunkatáborba küldte Lev Kravchenko.

Stitch bosszút fogad, melynek 1984-ben jön el az ideje. Megtámadja a CIA titkos bázisát, visszatér a szigetre, és újraindítja a Nova 6 ideggáz gyártását. A CIA emberei csapdába kerülnek, és olyan sok Nova 6 gázzal kerülnek szembe, mely komoly fenyegetést jelent a világra nézve.

A Treyarch a főbb történéseket illetően igyekszik történelmileg hű maradni. Rebirth Island ugyanis valóban létezik, az Aral-tó közepén, Üzbegisztán és Kazahsztán határán található meg. A szovjetek valóban tevékenykedtek itt, 1948-ban létesítettek titkos labort, ahol biológiai fegyvereket fejlesztettek, majd 1954-ben katonai támaszponttá bővítették ki. 1991 novemberéig üzemelt a létesítmény, majd pár hét alatt evakuálták a komplett személyzetet, és villámgyorsan bezárták a létesítményt.

A Cold War első szezonjának és Rebirth Island történetének összefoglalását egy látványos cinematic trailerben is megtekinthetitek: [link]

[ Szerkesztve ]


KaitouP
(veterán)
Blog

IX. A Season Pass rendszer megszűnése, ingyenes megjelenés utáni tartalmak

2019. május 30. -án egy, a széria szempontjából rendkívül fontos nyilatkozatot tett közzé az Infinity Ward, melynek fordítását alább olvashatjátok (az eredetit pedig ITT):

"[...] Megszüntetjük a tradicionális Season Pass rendszert, ezáltal még több ingyenes pályát, tartalmat, és eseményt juttathatunk el a játékosokhoz. Ez csak a kezdet - ennél sokkal több minden jön még."

A játék részét hosszú-hosszú évek, nagyjából a Black Ops című rész óta képezi a Season Pass (szezonbérlet), mely mindig további, megjelenés utáni fizetős tartalmakhoz adott hozzáférést. A játékos megvette ezt a bérletet, majd élvezhette a 4-5 csomagban érkező újabb Multiplayer és Zombie mód pályákat, melyeket a kiadó nagyjából a következő rész megjelenéséig, tehát a megjelenéstől számított 1 éven belül ki is adott. Mivel ezt az Activision alig pár ezer forint híján majdnem egy teljes árú játék árán árulta, érthető módon sokan nem kedvelték ezt a tartalomszolgáltatást.

A 2019-es Modern Warfare egyik legnépszerűbb döntése volt ez, ami a Cold War esetén is folytatódik. Minden jelentős új tartalom, pályák, fegyverek mindenkinek teljesen ingyenesek. Pénzért vásárolni csak és kizárólag olyan tartalmat lehet továbbra is, amik nem juttatják a játékost előnyhöz, tehát csak kozmetikai eszközök.

[ Szerkesztve ]


KaitouP
(veterán)
Blog

XVII. Csalók jelentésének módja

A következő lépéseket kell megtenned ahhoz, hogy jelentsd az általad csalónak vélt játékost:

1. Nyomj Y (Xbox) vagy △ (PlayStation) gombot a Social menü megnyitásához, vagy klikkelj a Social fülre ha PC-n játszol.
2. Választ a Recent Players opciót.
3. Vidd a kurzort/kijelölést a játékosra akit jelenteni szeretnél, klikkelj rá (PC), vagy nyomj A (Xbox) vagy X (PlayStation) gombot.
4. Válaszd a Report Player opciót.
5. Válaszd ki a jelentés indokát.

Megjegyzés: Ha a játékos akit jelentenél a barátlistádon van, előbb törölnöd kell a barátlistádról.

Kérünk titeket, hogy amennyiben egy játékos részéről szabálytalanságot véltek felfedezni, és úgy vélitek, hogy csalhat, a topikban való indokolatlan őrjöngés helyett jelentsétek in-game a játékost. Ezzel segítitek a játék online funkcióinak üzemeltetőit az ilyen játékosok büntetésében.

[ Szerkesztve ]


KaitouP
(veterán)
Blog

XVI. Bug report és felhasználói visszajelzés

Amennyiben hibát vagy egyéb visszajelzést szeretnél tenni a játék fejlesztői felé, azt megteheted erre a linkre kattintva: [link]

[ Szerkesztve ]


KaitouP
(veterán)
Blog

X. A fegyverek, tactical és lethal eszközök, Field Upgrade-ek listája

Lőfegyverek:

Assault Rifles
• XM4
• AK-47
• Krig 6
• QBZ-83
• FFAR-1
• Groza (Season 1)
• FARA 83 (Season 2)

SMG
MP5
• Milano 821
• AK-47u
• KSP 45
• Bullfrog
• MAC-10 (Season 1)
• LC10 (Season 2)

Tactical Rifles
• Type 63
• M16
• AUG
• DMR 14

LMG
• Stoner 63
• RPD
• M60

Sniper Rifles
• Pelington 703
• LW3 – Tundra
• M82

Shotguns
• Hauer 77
• Gallo
• SA12
• Streetsweeper (Season 1)

Pistols
• M1911
• Magnum
• Diamatti

Launchers
• RPG-7
• Cigma 2

Melee
• Knife
• Sledgehammer (Season 1)
• Wakizashi (Season 1)

Special
• M79 Grenade Launcher

Tactical eszközök:
• C4
• Frag Grenade
• Molotov
• Semtex

Lethal eszközök:
• Stun Grenade
• Stimshot
• Smoke Grenade
• Flash Bang
• Decoy

Field Upgrade-ek:

• Proximity Mine: Eldobható akna, ami röviddel azután felrobban, amit valaki megközelíti. Guggolással, lefekvéssel kivédhető. Bármilyen járművet elpusztít ami elmegy felette.

• Field Mic: Vevőszerkezet, ami egy adott átmérőben megjeleníti a körülötte mozgó ellenfeleket a mini térképen.

• Trophy System: Elpusztítja 10 méteren belül a felé dobott robbanó eszközöket és rakétákat.

• SAM Turret: Légvédelmi eszköz, ami megkísérli lelőni az ellenfél légi támogatásait.

• Assault Pack: Lőszeres láda, ami bónusz pontot ad az ellenfelek lelövésekor. (A lőszer használata során.)

• Jammer: Egy elektromos mezőt gerjeszt, ami egy bizonyos átmérőben zavarja az ellenfél mini mapjét, illetve hatástalanítja az ellenfél eszközeit is.

• Gas Mine: Gyilkos gázzal töltött akna, ami akkor aktiválódik ha az ellenfél a közelébe kerül. Az ellenfél folyamatosan sérül, és dezorientálttá válik.


KaitouP
(veterán)
Blog

XI. Perkek, Wildcardok, és működésük

Perk 1 kategória:

• Engineer: Falon keresztül láthatóak az ellenfél eszközei és scorestreakjei. Az ellenfél scorestreakjei láthatóak a minimapen. A lehívott care-package tartalma egyszer újrapörgethető.

• Paranoia: Figyelmeztető hang hallatszik ha az ellenfél rád céloz. A látótered pulzál ha az ellenfél a kívül esik a látókörödön.

• Flak Jacket: Kevesebb sebzést szenvedünk el az ellenfél robbanóeszközeitől és a Molotov okozta tűztől.

• Tactical Mask: Maximális ellenállást biztosít a villanó és bénító gránát ellen. Teljes immunitás a gázgránáttal szemben.

• Forward Intel: Kb. 60%-al nagyobb területet mutat a minimap. Jelzi, hogy melyik irányból spawnol az ellenfél.

Perk 2 kategória:

• Assassin: Azok az ellenfél játékosok akik megjelennek a minimapen amikor lőnek vagy egy Spy Plane felfedi őket pont helyett egy célkereszt formájában jelennek meg, ha Killstreaken vannak. Extra pont jár az ő lelövésükért.

• Gear Head: A Field Upgrade-ek cooldown idejét csökkenti le. Kettő darab Field Upgrade tárolható. (azonos típusból)

• Scavenger: Elesett játékosoktól vehetünk fel lőszert.

• Quartermaster: 25 másodpercenként újratöltődik a használt lethal és tactical eszközünk.

• Tracker: Láthatjuk az ellenfelek lábnyomait. Ha egy ellenfélre célzunk, társaink is látják őt a saját minimapjükön.

Perk 3 kategória:

• Gung-Ho: Sprintelés közben lőhetünk fegyverünkkel és használhatunk lethal és tactical eszközöket. Gyorsabban váltunk fegyvert. Kisebb sebzést szenvedünk el eséskor. Becsúszás közben pontosabb tüzelés.

• Ghost: Spy Plane-ek által felfedhetetlenek vagyunk mozgás, bomba élesítés és hatástalanítás, illetve scorestreak vezérlés közben.

• Cold Blooded: AI által vezérelt scorestreakek nem céloznak ránk. Játékos által vezérelt scorestreakek nem emelnek ki minket az ellenfél játékos számára. Thermal optikákon nem látszunk kiemelve. Játékosok járművekben nem látják a nevünket a karakterünk felett.

• Ninja: Halkabb sprintelés. Nem látszunk Field Mic által minimapen sprintelés közben. Csak szükség esetén beszél karakterünk.

• Spy-craft: Meghackelhetjük az ellenfél Field Upgrade-jeit. Immunitás Counter Spy Plane, Jammer, Tracker és Paranoia ellen. Nem élesíti se a Proximity se a Gas Mine-t. Robbanó csapdává alakítja a Care Package-t.

Wildcard-ok:

• Danger Close: Extra lethal és tactical eszköz használata, és maximális tölténnyel való spawnolás.

• Law Breaker: Bármilyen fegyvert bármelyik slotba felszerelhetünk, és ez érvényes a perkekre is.

• Gunfighter: 3 további kiegészítő slotot használhatunk az elsődleges fegyverünkhöz.

• Perk Greed: 3 extra perket használhatunk.

[ Szerkesztve ]


KaitouP
(veterán)
Blog

XII. A pályák listája (Multiplayer & Zombies)

A játék megjelenésekor elérhető pályák:

Armada
Cartel
Chechmate
Crossroads
Garrison
Miami
Moscow
Sattelite
Nuketown '84
Alpine (Fireteam mode)
Ruka (Fireteam mode)
Die Maschine (Zombies)
Dead Ops Arcade 3 (Zombies)

Season 1 új pályái:

The Pines
Raid
Nuketown '84 Holiday
Express
Game Show (2v2)
KGB (2v2)
ICBM (2v2)
U-Bahn (2v2)
Sanatorium (Fireteam)
Firebase Z (Zombies)

Season 2 új pályái:

Apocalypse
Golova (Multi-Team)
Mansion (2v2, 3v3)

Season 3 új pályái:

Yamantau
Diesel
Standoff
Duga (Multi-Team)

Season 4 új pályái:

Amsterdam (2v2, 3v3)
Collateral
Hijacked
Rush (Season közben)
Mauer der Toten (Zombies, Season közben)

Season 5 új pályái:

• ???

[ Szerkesztve ]


KaitouP
(veterán)
Blog

XV. A játék PC-s gépigénye


KaitouP
(veterán)
Blog

XIV. A játék különböző előzetesei, és egyéb videók

Know Your History | Official Call of Duty®: Black Ops Cold War Trailer
𝙿𝚎𝚛𝚜𝚎𝚞𝚜 𝙱𝚛𝚒𝚎𝚏𝚒𝚗𝚐 𝙲𝚒𝚗𝚎𝚖𝚊𝚝𝚒𝚌 - 𝙾𝚏𝚏𝚒𝚌𝚒𝚊𝚕 𝙲𝚊𝚕𝚕 𝚘𝚏 𝙳𝚞𝚝𝚢®: 𝙱𝚕𝚊𝚌𝚔 𝙾𝚙𝚜 𝙲𝚘𝚕𝚍 𝚆𝚊𝚛
Call of Duty®: Black Ops Cold War - Reveal Trailer
Call of Duty®: Black Ops Cold War - Multiplayer Reveal Trailer
'Nowhere Left to Run' Teaser - Call of Duty®: Black Ops Cold War
Call of Duty®: Black Ops Cold War - Zombies First Look
Call of Duty®: Black Ops Cold War - Zombies Reveal Trailer
Call of Duty®: Black Ops Cold War - Die Maschine Intro Cinematic
Call of Duty®: Black Ops Cold War - Official PC Trailer
Call of Duty®: Black Ops Cold War - Available Now
Call of Duty®: Black Ops Cold War - Nuketown '84
Call of Duty®: Black Ops Cold War & Warzone™ - Season One Cinematic
Call of Duty®: Black Ops Cold War & Warzone™ - Season One Trailer
Call of Duty®: Black Ops Cold War and Warzone™ - Season One Battle Pass Trailer
Call of Duty®: Black Ops Cold War & Warzone™ - Season One Deep Dive
Call of Duty®: Black Ops Cold War & Warzone™ Reloaded Trailer
Gunfight Game Show | Season One | Call of Duty®: Black Ops Cold War
Firebase Z Trailer | Season One | Call of Duty®: Black Ops Cold War
Season Two Cinematic Trailer | Call of Duty®: Black Ops Cold War & Warzone™
Season Two Gameplay Trailer | Call of Duty®: Black Ops Cold War & Warzone™
OUTBREAK Trailer | Season Two | Call of Duty®: Black Ops Cold War
Season Two Battle Pass Trailer | Call of Duty®: Black Ops Cold War & Warzone™
Season Three Cinematic Trailer | Call of Duty®: Black Ops Cold War & Warzone™
Season Three Battle Pass Trailer | Call of Duty®: Black Ops Cold War & Warzone™
Season Three Gameplay Trailer | Call of Duty®: Black Ops Cold War & Warzone™
The Story So Far | Season Three | Call of Duty®: Black Ops Cold War & Warzone™
Season Four Gameplay Trailer | Call of Duty®: Black Ops Cold War & Warzone™
Season Four Cinematic | Call of Duty®: Black Ops Cold War & Warzone™
Season Four Battle Pass Trailer | Call of Duty®: Black Ops Cold War & Warzone™
Mauer Der Toten Trailer | Season Four | Call of Duty®: Black Ops Cold War - Zombies
Inside "Mauer der Toten" + More | Season Four Reloaded

[ Szerkesztve ]


KaitouP
(veterán)
Blog

XIII. A különböző megvásárolható változatok listája

• Standard/Digital Standard Edition (PS4, Xbox One, PS5, Xbox Series X/S, PC)

• Cross-Gen/Digital Cross-Gen Edition (PS4 + PS5, vagy Xbox One + Xbox Series X/S (tartalmazza mindkét legutóbbi konzolgenerációra a játékot, így újgenerációs gép megszerzése esetén nem kell mégegyszer megvenni a játékot)

• Ultimate Edition (PS4, Xbox One, PS5, Xbox Series X/S, PC) (digitális in-game bónuszokkal)

[ Szerkesztve ]


KaitouP
(veterán)
Blog

VIII. A fejlődési rendszer működése (egyedi és MW & Warzone összevont rendszer)

A Call of Duty: Black Ops - Cold Warban először úgynevezett Military Rank szinteken kell végigverekednünk magunkat. Ez egy egyszeri lépcsőzés 55 szinten keresztül. Ennek teljesítése jelenti az első Prestige etap teljesítését. Ezeken a szinteken szerezhetőek az alapértelmezett fegyverek, és egyéb harci eszközök. Ezek a Military Rank szintek teljesítésével meg is maradnak, nem kell egy újabb ciklust követően újra megszerezni őket, mint ahogyan azt tapasztaltuk a korábbi Call of Duty játékokban.

Ezt követően, az első Season megjelenésével elindult a Seasonal Prestige rendszer, mely már magába foglalja a Modern Warfare, a Warzone játékokat is. A három játék egy kalap alá kerül, avagy egy közös fejlődési rendszert kapott. A dolog előnye, hogy bármelyik játékkal is játszunk a három program közül, a fejlődés a szezonális és battle pass rendszerben közös, tehát amit adott játékban megszerzünk, az bármelyik játékban rendelkezésünkre áll*.

A szezonos rendszerben való haladásért a különböző jutalmak járnak, minden 50. szint után:

• Level 50: New Prestige, Emblem, Prestige Key, Weapon Blueprint, Battle Pass Tier Skip
• Level 100: New Prestige, Emblem, Prestige Key, Battle Pass Tier Skip
• Level 150: New Prestige, Emblem, Prestige Key, Battle Pass Tier Skip
• Level 200: New Prestige, Emblem, Prestige Key, Battle Pass Tier Skip, Prestige Master Calling Card, all Season Challenges unlocked
• Level 250-1,000: New Prestige Key every 50 levels

* amennyiben az adott megszerzett item használható a másik játékban is

[ Szerkesztve ]

üzenetek