Debrecen és környéke adok-veszek-beszélgetek - Lokál fórum

üzenetek

hozzászólások


Aryes
(nagyúr)

Ilyet ne mondj :DDD Épp most cseréltem SSD -t amiatt, hogy folyton betelt a C meghajtó, pedig én szinte semmit sem telepítettem rá. Ellenben a legtöbb program juszt is oda telepít valamit, hiába jelölöm ki neki a D-t. :W 80GB volt az enyém, de többször szakadt meg a Windows frissítés, mert elfogyott a tárhely. :U


tsyl
(aktív tag)

Hátha segít valamit ..Én most voltam két hete a máv rendelőbe gyomortükrözésen Dr. Kiss Gyula rendelésén. (semmi közöm a vasúthoz, csak nagyon jó felszerelésük van és 3 hete fizetős ultrahangra is idekértem időpontot) 2 éve szintén nála voltam, akkor fél perc sem volt a vizsgálat, és nagyon kapkodónak, kissé lekezelőnek éreztem. Most sajnos, ahogy jó magad is vagy, nekem is minél gyorsabban kellett a vizsgálat, így írtam emailt a rendelő címére és leírtam a problémám, valamint azt, hogy sürgős lenne, akár fizetős betegként is igénybe venném. Fél napra jött meg a válasz, hogy 3 nap múlva tudnak fogadni. Államilag és nem kell fizetni. A Doktor úr pedig most több mint 2 percen át túrkált a gyomromba, nagyon alaposan megvizsgált. Teljesen emberi volt, kellemesen csalódtam benne. Én úgy tudom 08-10ig gyomortükrözés, 10-től pedig vastagbéltükrözést végez.
Ez utóbbin szintén 2 éve voltam, de akkor a Kenézibe még.
Viszont itt a máv rendelőbe nem tudom bódítanak-e vastagbélnél ...anno az elsőhöz én nem kértem, de úgy soha többet.....nagyon fájt. :((

[ Szerkesztve ]


SOAD19
(addikt)

Köszi a hozzászólásokat!


sirály69
(őstag)

Ilyet mint a körben látszik még nem láttam....Vajon ez mi lehet...?


zeon.hu
(nagyúr)

Zivatar...
A nagy mennyiségű eső húzza le magával a felhőt.

[ Szerkesztve ]


sirály69
(őstag)

:Y


Shokkolo
(addikt)

A legegyszerűbben:
Szakad az eső kicsit északabbra :K


KROK640
(veterán)
Blog

+1
Nekem 480GB-os a rendszer SSD partició, amin 140GB hely van úgy, hogy a játékok más meghajtóra kerülnek, meg gyakorlatilag minden más is. Ez csak a rendszer meg a fontos programok, illetve a különféle swap és temp fileok.
150GB szerintem mindenképp kell a Win 11-nek, főleg, hogy frissítés címén állandóan hízni fog.


bul07
(nagyúr)
Blog

Ti most melyikbe raknátok pár százezer forintot ha lenne FixMÁP, PMÁP, BMÁP ?

Megtakarításos fórumba lehet ez banális kérdés azért nem válaszolnak rá.
Én meg nem tudom mi legyen, nem értek annyira hozzá hogy tudjam a most jegyezhetőek közül melyik lenne a legjobb választás futamidő végééig, és nem venném ki nem mozgatnám csak vészhelyzetben

[ Szerkesztve ]


aldebaran
(őstag)
Blog

Pmáp, only :K


bul07
(nagyúr)
Blog

FixMÁP, 7%
PMÁP, 7.9%
BMÁP 2027/N 8.37%, 2029/N 8.01%
Ha lemegy mondjuk az infláció 4-5%-ra akkor nem jobban fizetne mondjuk FixMÁP három éves átlagot nézve
Mert akkor három évig 7%.

Ez pontosan mit jelent
Állampapír a kamat megállapítás évét megelőző naptári évre vonatkozóan a Központi Statisztikai Hivatal által hivatalosan közzétett éves átlagos fogyasztói árindex-változás százalékos mértéke, mint kamatbázis felett biztosít sorozatonként eltérő kamatprémiumot.

Most ez a szöveg azt jelenti hogy inflációs adat és rá a 2. kamatperiódustól évi 0,5%, majd a 6. kamatperiódustól évi 1%.


SOAD19
(addikt)

A fixMÁP se biztos, hogy rossz lesz. Ugyebár a PMÁP-ok infláció követők.

#161611 bul07
Az idézett szöveg, csak annyit jelent, hogy pl a PMÁP-oknál az előző év végén "megállapított" inflációval fog kamatozni a pénzed (kamatbázis) + egy kis apró (kamat prémium).
Itt egy kis gyorstalpaló videó az állampapírokról: [link]


RAVEN59
(tag)

Sziasztok,érdekel-e valakit Cat 7-es kábel dobon van 288m...féláron estleg,az alatt nem


bobace
(őstag)
Blog

"Ez pontosan mit jelent" : a kamat az előző évi inflációtól függ. Annak mértéke lesz egyszer a kamat, és amellé jön egy kis felár, ez most +0,25% asszem. De vannak korábbi sorozatok is, amik akár 1,5% prémiumot is adtak az infláció felett, csak elkezdték csökkenteni ennek az összegét, mert túl sokat fizet még idén és jövőre. Ha lemegy az infláció, szerintem megint emelni fognak a prémiumon.

Elég lutri, hogy melyik a jó választás. Úgy lehet spekulálni, ahogy te is tetted. Ha 6,5% alatti az infláció, akkor a fixmáp nyer, ha felette van, akkor pmáp.
Egy előnye még van a fixmápnak, 3 havonta csepegteti a lóvét, nem kell várni az éves fordulóra, hogy pénzhez juss. De ha hosszú távra tervezel, akkor mindegy.

BMÁP hozama biztosan ezek alatt lesz már hónapok múlva is, szerintem azt kihagyhatod.


RAVEN59
(tag)

https://www.schrack.hu/shop/halozati-technologia/halozati-technologia-kabelek/rez-fali-kabelek/fali-kabel-s-ftp-cat-7-1000-mhz-30-rezszoevet-arnyekolas-ls0h-es-ls0h-3/s-ftp-kabel-cat-7-4x2xawg23-1-1000mhz-ls0h-dca-30-hsekp423hy.html


SOAD19
(addikt)

PMÁP-nál is időarányosan fizet, ha eladod az adott állampapírt.


bul07
(nagyúr)
Blog

(#161614) bobace

Ahogy nézem az adatokat[link] simán lehet hogy már idén is 5% alatt lesz az infláció
Ha így lenne akkor a fix 7% elég jó lenne még 3évig

Igaz nem nagy összeg, így nem sokat buknék ha nem jönne be és megint elszállna az infláció, de akkor is megtehetem hogy egy év múlva felbontom(ép akkori szabályok szeriont) és átteszem infláció követőbe


aldebaran
(őstag)
Blog

Hát, amíg ez a kormány van, sok jóra nem számítok infláció szinten.
https://444.hu/tag/allamhaztartasi-hiany
A pmáp= infláció + 2%

[ Szerkesztve ]


SOAD19
(addikt)

És választási év van... Biztos lesz valami pénzosztás, szavazatvásárlás gyanánt, és akkor megint kicsit nő majd az infláció. Ráadásul az Uniós pénzek se biztos, hogy jönni fognak. Szumma szummárum én se gondolom, hogy sokat esne tovább az infláció, inkább nőni fog az.

[ Szerkesztve ]


bul07
(nagyúr)
Blog

Nem így a helyes
A pmáp = infláció + 2. kamatperiódustól évi 0,5%, majd a 6. kamatperiódustól évi 1% lesz. [link]
A BMÁP = infláció + 3 éves sorozat esetében jelenleg 1,5%, az 5 éves futamidejű sorozat esetében az első három évben 1,5%, a további években 2,5%. [link]

És nézzük jól gondolom e a dolgokat 3évre
PMÁP 2032/J (2024.02.07)
Most megveszem és 7,90 %, jövő évben fordulókor, akkor ha mondjuk az infláció lesz 6% akkor 6+0.5%= 6.5%, ha utána 4% inflációs 4+0.5%=4.5%
(Majd sokká 6. kamatperiódustól évi +1% lesz.)

BMÁP
3éves 2027/N (2024.02.26)
Most megveszem és 8,37 %, jövő évben fordulókor ,ha mondjuk az infláció lesz 6% akkor 6+1.5%= 7.5%, ha utána 4% inflációs 4+1.5%=5.5%
Van a 5éves 2029/N (2024.01.08)
Most megveszem és 8,37 %, jövő évben fordulókor ,ha mondjuk az infláció lesz 6% akkor 6+1.5%= 7.5%, ha utána 4% inflációs 4+1.5%=5.5%, utána ha mondjuk az infláció lesz 4% akkor 4+2.5%= 6.5%, és az utolsó év ha mondjuk az infláció lesz 3% akkor 3+2.5%= 5.5%

FixMÁP
Most megveszem és 7 %, jövő évben fordulókor ,ha mondjuk az infláció lesz 6% akkor is 7%, ha utána 4% infláció akkor is 7%

Ha jól okoskodtam akkor csak az a kérdés hogy 6% kevesebb le e az infláció, mert ha igen akkor a FixMÁP a nyerő
De javítsatok ki ha nem jó nyomon vagyok

[ Szerkesztve ]

üzenetek