DIGI műholdas TV - Hálózat, szolgáltatók fórum

üzenetek

hozzászólások


Locutus
(veterán)

Elnézést de most ki fogok kelni magamból, mert rohattul felbaszták az agyamat.

A múlt héten kijöttek ugye digitv-t szerelni. Az ingyenes bekötésből lett 8000 Ft, úgy, hogy mint kiderült még csak a konzolt sem cserélték ki, hanem a digi által hozzá adott lett feltéve.

EGÉSZEN PONTOSAN SEMMI ANYAGKÖLTSÉGÜK NEM VOLT AZ EGÉSZEN.

2 napja éjjel a szél természetesen lefújta a lavórt, legalábbis elmozdította az irányból.

Ma kijöttek délután, 10 perc után eltűntek újabb 2500 Ft-os kiszállási díjjal.

Kérdezem őket, hogy mégis mivan.
Hát elmozditotta a szél, most meghúztuk jobban a bilincset, dehát az egy szar.
És akkor mondom ezzel el van intézve? Mostantól hetente 2500ft-ért megigazitják nekem ha fújt a szél? És mégis mi a rákra fizettem ki a múlt héten 8000 ft-ot?
Hát az a beszerelési díj volt, meg a társbeltéri.
Nade koleganőjük szerint a társbeltériért a digi számlázza a 6000ft-ot!
Igen az úgy is van, nekünk a beüzemelése került ennyibe (!) mert kellett fejelosztó (???) meg scart csatlakozó is, a második beltéri miatt.

Namost csak én érzem úgy, hogy átvernek mint palánkon a szart?

A 0Ft-os bekötés díj reklámhoz képest 10500Ft-nál tartok, és még csak jobb konzol sincs fent, mint amit a digitv ad!!! :W


kano
(nagyúr)

Na ez az amiről beszélek, a magyar gerinctelenség. Undorító a helyzet és szerintem átvágtak rendesen. Az elsőnél én nem fizettem volna nekik egy vasat sem. Ha jól emlékszem akkoriban a 2 beltérit ingyenesen hozták ki és csak a 6k-t kellett volna utólag, csekken befizetni(tényleg nekem már vagy 3 hete nem küldik a csekket).
A SCART és a fejelosztó(??) került 8k-ba?? Az igen!! Hama aranyozott komponens kábele kerül 62xxFt-ba nem egy sz*r scart mert lefogadom, hogy nem aranyozottat kaptál.
Szerintem joban jársz, ha veszel egy talpas 40cm-es normális tartót és felfúrod. De igyekezz valamihez viszonyítani mielőtt leszeded az antennát mert csak így a vakvilágba igen nehéz megtalálni azt a 10x10cm-es négyzetet a fejjel ahol van valami képed.
Na ezért utálom Magyarországot!!!


Kiskutya
(veterán)

na ezert szeretem en ezt a forumot mert mire kijonnek en mar felkeszult leszek 1ftot sem vagyok hajlando pluszba fizetni max ha tenyleg az erosebb fali tartot rakjak fel talan akkor amugy milyen fej elosztot kaptal amiert fizetni kellett mert itt meg senkitol nem hallottam hogy fizetett volna azert?

[Szerkesztve]


Locutus
(veterán)

Most megint elég jó szél van, a jelszintem 77%, a minőség meg 88-91% között mozog.

Ez normális? Vagy jobb tartóval teljesen stabil lehetne?


gvass
(tag)

Nekem sima tartozék tartóval, a 120 km/h szélnél 80%-os volt jelszint, igaz a minőség néha lement 95%-ig is...
Nem a tartótól függ, hanem hogyan szerelik fel!

Ne haragudj Téged nagyon átvertek, gondolom számlát sem kaptál...
Keress valakit (lehet nem Digis is), aki tényleg ért hozzá, csinálja meg neked, mert ilyet, hogy kimozdult, nekem nem volna pofám mondani a saját munkámra...
Elbujdokolnék sűrű bocsánatkérés közepette!
Nézd meg a sat.hu digis szerelő fórumát, ott azon vitáznak hogyan kell beállítani (érzésre vagy műszerrel) a fejet. NO COMMENT (és ez még a java).

Természetesen tisztelet a kívételnek!
Nálam is egy ilyen kívétel srác volt...(még a 1500 FT borravalót is úgy kellett rátukmálni)


Locutus
(veterán)

Felhívtam a faszit most a mobilján ''kissé ideges hangnemben''.

Ugyanis ugye a jelszinten minden széllökésre 50% alá esik.

Miután érezte a hangomon, hogy mostmár asztalburogatás lesz, erősen szabadkozva felajánlotta, hogy ingyen bérmentve kijön, és rendberakja a dolgot. Szerinte nem a tartó konzollal van a baj, hanem a tükör túl kicsi, és rossz. Ő persze tudna hozni 6-ért 1 év garral valami magyart, vagy 10 ért 3 év garral is. És azt ingyen felszereli. Persze a mostani tartóra.

De nem, nem a tartó a rossz. Hiába erősködtem neki, hogy a tartó a szar ha lengeti a szél, ő meg van győződve róla, hogy a tükör a hibás.

Ha belemegyek, akkor pénteken 6k-ért itt a nagyobb tükör, és garanciát vállal rá, hogy utána jó lesz. Munkadíj, és kiszállási díj most nem lesz. Ha irásba adja a garanciát, akkor belemenjek?

Ha nem? Akkor visszavitetem vele az egész gramancot, mert amennyibe ez lassan kerül nekem, a UPC kábeltv is jobban megéri anyagilag.


Kiskutya
(veterán)

itt sok embernek mukodik rendesen a gyari tukorrel szerintem nem azzal lesz a baj!


Rival
(aktív tag)
Blog

Izé... bocsánat Uraim... eme felfokozott hangulat közepette tanácsot kérnék szépen... :B
''A szél megette a vajlingomat'' jeligére... Korábbi hozzászólásom: [link]
Csak nem szeretnék megint valami hulladékot... mi Romániában fizettünk elő, és ott egy ócska tányért adtak gyenge anyagból... ráadásul meg lett véve a beltérivel együtt kb. 20ezerért, ami nem is lenne baj, csak fenti hozzászólásom nyomán ugye most kell egy másik teknő, de nagyon nem vágom, hogy melyik a jó. Addig rendben, hogy legyen benne anyag, de milyen anyag? :) Na meg az sem mindegy, hogy magát a tányért tartó szerkezet milyen, az enyémnek ez volt a másik gyenge pontja a silány anyagon kívül...

...tavaly télen kifordította egy nagyobb szél inverzbe, mint valami esernyőt... :)


Rick4
(félisten)

én egy hete szóltam a szerelő csókának, hogy akkor valamikor számjon már rám időt. ma jött is 9re (9:50 pontosabban) a koaxkábelt behúztam neki mindenhova, mikor hozza be a saját kábelét, mondom neki, azt nem kell, mert már behúztam, ne vergődjenek vele. mire ő nagyon korrekten, akkor jó, ezt már nem is kell kifizetni...megmutattam a helyet, hova szereljék, odatartja a gyári tartót, pont nem fért el a tükör, odatett egy másikat, megnézte ez jó. közben meséli a történetet, sajnos a diginél nincs sem fej, sem tükör, úgyhogy azt nekem kell megvennem, de sebaj, az legalább az enyém lesz. mire én krdem, ez mennyi píz: ás, 500at megvettem, így csak 3800 a fej meg a tükör. Szal annyi dolga volt, hogy felfúrta a tartót, rászerelte a tükröt, összekötötte a kábeleket, konnektorba a digis beltéri, és kész. mondja nekem: 6000 helyett csak korrekten 2ezerért üzemeli be a második beltérit. Miért, azt nem a diginek kell fizetni? ja de oda is kell 6K-t, de az nem ez...szal 2K kiszállás, minden szirszar, 10800 ft lett az inygenes szerelés vége. kértem számlát, hogy legyen bizonyítékom, utánajárok, és majd szépen elbeszélgetünk. Természetesen a digis szerződés mellékletei, mint ászf, szerelési árak, stbstb, az általam megvásárolt fel és tükör garipapírja sehol. még szerencse, hogy a számlán szerepel. na ez az érdekes, meg közben meséli a jóember, hogy a digi (amit bizonyos szempontok szerint én választottam) egy fos, és ő mindenkinek az upc-t javasolja...ehh...hánynom kellett tőle..


kano
(nagyúr)

Szia!
Nekem a gyári tükörrel és a GLOBO 0,2dB-es fejével is nagyszerű volt. Nincs a gyári tükörrel semmi gond.
Egyébként a 77% jelerőséggel sincs semmi probléma és a 9x % jelminőséggel sem csak, ha nem stabil az nagyon gáz.
A nagyobb tükör tényleg nem rossz de akkor már érdemes volna venni egy alu tükröt és egy másik fejet is. Erre ténylegesen akkor érdemes költened, ha megvan rá a fölös pénzed. Ebből az előző 8k-ból már ez majdnem kijött volna(Wolfsat 90cm-es német alu tükör 6xxx).
SZERINTEM
Ha van még kedved most rákölteni:
- vegyél egy normális talpas 40cm-es tartó(3k);
- vegyél egy twin fejet 0,2dB-set(4-6k);
Ha nincs kedved már rákölteni:
- egy korrekt tartót akkor is kellene venned és amikor kijön mond meg neki, hogy ezt tegye fel és a beállítás után faraljon le. Ha Humax II-d van akkor a 85% jelerősséget, ha elérik a beállításnál akkor az antenna jól van beállítva. A jelminőség 90% fölött legyen (természetesen minnél magasabb annál jobb). Arra figyelj, hogy a fejet forgassa el a tartóban a már sokszor leírt irányba, mértékben.
Ha ez meglesz akkor nem lesz semmi gondod. Nyáron, ha lesz rá pénzed akkor vegyél még egy twin fejet és ennyi - esetleg egy antennát ha még akarsz.
AZ ALAPFELSZERELÉSSEL TÖKÉLETES LEHET A VÉTEL!


Locutus
(veterán)

Köszi.

A korrekt tartóról van valami kép esetleg?
Kéznél van egy szerszámműhely, van zártszelvény, hegesztő, miegymás... csinálnék. Ami atomtámadás ellen is véd.

Egyelőre ebbe bonyolódnék csak bele, aztán a továbbiakat meglátom. Ha átteszem jobb tartóra a mostani cuccot, akkor hogyan állítom be a megfelelő irányba? (hyundai beltérim van)


Rick4
(félisten)

valaki kapott a digis szerződéséhez mellékletet? ászf, árak, szerelés árai, stbstb...


Rick4
(félisten)

ezt tették fel nekem, egynek jó:
[kép]

bár a szerelő fejébe állítottam volna egy vízmértéket szivesen, mert szemmel láthatóan messze van a vízszintestől...a csavarokat is én vettem, mielőtt valami 100as szeggel jön... :W


Locutus
(veterán)

Ez a tartó rendben van, de az a bilincs, meg ami a lavór hátulján van, az mind jó és stabil a digitv szerkezetén?


Yossarian222
(csendes tag)

Szia,
Ha Humax II-d van akkor a 85% jelerősséget, ha elérik a beállításnál akkor az antenna jól van beállítva. A jelminőség 90% fölött legyen (természetesen minnél magasabb annál jobb). Arra figyelj, hogy a fejet forgassa el a tartóban a már sokszor leírt irányba, mértékben.
Ha ez meglesz akkor nem lesz semmi gondod. Nyáron, ha lesz rá pénzed akkor vegyél még egy twin fejet és ennyi - esetleg egy antennát ha még akarsz.
AZ ALAPFELSZERELÉSSEL TÖKÉLETES LEHET A VÉTEL!

'Humax II' beltérim van és mind a jelerősség mind pedig a jelminőség 75% - 75%. Akkor nálam ezek az értékek nem megfelelőek? Szerinted próbálkozzam beállítani-finomhangolni (nálam minden az eredeti Digi-s cucc)? Most még azért nem foglalkoztam ezzel mert mire hazaérek már sötétedik és mostanában elég hideg is van, nincs kedvem kint fagyoskodni. Fújt nálunk is jan.19-én a szél, de nem tapasztaltam elmozdulást-törést sem az antennánál sem a tartónál; pedig a ház sarkán van az antenna felszerelve és eléggé huzatos ez az udvarrész nálunk - még ''szélcsendes'' időben is mindig van egy kis szélmozgás. Éppen ezért én azt javaslom, hogy ahol meg lehet oldani ott legalább 10 mm-es átmérőjű tiplivel és 80-100 mm-es csavarokkal kell felfogatni a tartót. Nálunk így szerelték fel és remélem én nem fogok később sem beszámolni arról hogy a tartó nem bírta a ''gyűrődést''. Igaz én a jan.19-i vihar előtt átnéztem a komplett fefogató szerkezetet és még húztam is minden csavaron amennyit lehetett - ''érzéssel''. 2 éves hűséggel szerződtem, nekem a szerelés valóban 0 Ft-ba került. A 20 méter koax kábelért kellett csak fizetnem, de azt ''plusszba'' vettem.
Úgyhogy én eddig elégedett vagyok mindennel! Most várom a csekket a 23600 Ft-ról, és amint befizettem indítom a rendelést a társbeltérire 6000 Ft-ért.

Üdv.. Yossarian222


Yossarian222
(csendes tag)

valaki kapott a digis szerződéséhez mellékletet? ászf, árak, szerelés árai, stbstb...

Most, hogy kérdezed mégegyszer megnéztem hogy én mit kaptam :
-DIGI berendezés adásvételi / előfizető szerződést
-Műholdvevő beltéri egység (típusa : Humax Digi+) jótállási jegyet szabályosan kitöltve (dátum + aláírás)

Mellékletet külön nem adtak, de én nem is kerestem eddig ezeket.
A szerződés 2. lapjának alján viszont az alábbiak olvashatók
MELLÉKLETEK - JEGYZÉKE : (lásd ÁSZF)
1. számú melléklet : Programcsomagok, csatornaleosztás (lásd ÁSZF)
2. számú melléklet : Kedvezmények (lásd ÁSZF)
3. számú melléklet : Díjak (lásd ÁSZF)
4. számú melléklet : Ügyfélszolgálatok (lásd ÁSZF)
5. számú melléklet : Műholdas műsorszórás műszaki paraméterei (lásd ÁSZF)

A lap alján, az 5. számú magyarázatnál pedig ez olvasható : 3-5 nap áramtalan állapot esetén a műholdról érkező jel sugárzása biztonsági okokból kifolyólag megszűnik. Annak érdekében, hogy a Szolgáltatás újraindítása megtörténjen, az Előfizetőnek be kell jelentenie a 06-40-180-180-as számra, hogy a készülék áramtalan állapotban volt 3-5 napig.

Üdv.: Yossarian222


Rival
(aktív tag)
Blog

Látom, a te tányérod is ugyanaz a sz@r, mint az enyém... :) Ezek szerint itt is ugyanazt adják, mint Romániában, csak rá van írva, hogy Digi. Íme néhány kép a szél martalékáról:

[kép]
- Vizszintes, és függőleges anomáliák -


[kép]
[kép]
- Olcsó hús, híg lé -

Csak hogy mire lehet készülni két év múlva... :)
Szóval ki tud ajánlani egy korrekt, szélálló tükröt?


[Szerkesztve]


Yossarian222
(csendes tag)

bár a szerelő fejébe állítottam volna egy vízmértéket szivesen, mert szemmel láthatóan messze van a vízszintestől...

Szerintem ezért ne mérgelődj! Pláne ha ''csak ennyi'' a probléma a cuccal! :D
Nekem is ferdén tették fel egy kicsit a tartót, mert én a ''képzeletbeli'' függőlegeshez viszonyítva néhány mm eltérést észlelek. Persze lehet, hogy a szemem nem jó, vagy a ház ''görbe''! ;)
A képen én úgy látom, hogy a fejtartó van nálad úgy kialakítva hogy az tartja egyben a tányért is. Jól látom?
S a fejtartó van átfúrva és így van megoldva a [tányér-fej]-egység felfogatása a masszívnak tűnő falitartóhoz? Mert ez esetben nem a falikar lehet a szerkezet felfogatásának gyenge pontja, hanem az a 2 lyuk a [fej-tányér]-tartó ''négyszög-szelvényen'' és benne a 2 csavar! Vagy mégsem? A falitartód így első ránézésre elég masszívnak tűnik!

Persze lehet, hogy a fotón nem látható pont az ami egyértelműen láthatóvá teszi hogy mi is a valóságban a helyzet! Vagy csak én kötözködöm? Elnézést kérek! Nem ez a szándékom!!!:W :W

Üdv.: Yossarian222

[Szerkesztve]

[Szerkesztve]

[Szerkesztve]


Yossarian222
(csendes tag)

Rival,

Megdöbbentőek a képeid! :Y
Nálatok ilyen erős a szél, hogy így ''kitépi magát'' a tányér? Vagy tényleg ilyen gyenge a Digi-s tányér!? Nem lehetséges az, hogy ''csak'' néhány tányér anyaghibás? Vagy mind ilyen gyenge anyagból van? Mert akkor a 2 évet lehet, hogy nem fogja bírni!
Tényleg mit is várunk mi, a vevők azért a 3600 Ft-ért; csodát? Egy masszívabb [fej+tányér-felfogató+falitartó]-egység vajon mennyibe kerülhet?

Üdv.: Yossarian222

[Szerkesztve]

[Szerkesztve]

[Szerkesztve]


kano
(nagyúr)

Emberek! Itt mindenkinek 1 bilincsel erősítették fel a tányért a tartóra? Nekem először a Digi-s antenna volt fent a GLOBO fejjel de KETTŐ bilinccsel volt rögzítve a tányér a tartóhoz. Hogy lehet 1 bilinccsel valamit stabilan rögzíteni? Ha ez tényleg így volt megcsinálva a szerelők által (bocsi de angolt tanulok és a kedvencem a passzív :DD ) akkor ez nagyon gáz így.
Nekem is ilyen tartó van felszerelve vagy 10-12cm-es csavarokkal és a hurrikán sem tudta elmozdítani. Ha tudsz heggeszteni ilyet és lefesteni Hamme***-tal akkor nem kell venned. Arra figyelj, hogy az antennát oldal irányban forgatni kell rajta így egy cső legyen a föggőleges része.
A 75-75% szerintem kevés még a gyári szettel is. Én a helyedben megpróbálnám beállítani/finomhangolni. Először is nézd meg, hogy a fej el van-e forgatva a tartóban. Lazítsd meg az antennát de csak egy kicsit és először vizszinetesen centinként próbáld meg a legjobban beállítani. A legmagasabb értékek elérése után húzd meg és próbálkozz a fej pozícióját is beállítani(előre, hátra a fejtartóban és a forgatás szögét is próbálgathatod). Nem kell tőle félni csak az antennát ne lazítsd meg teljesen mert, ha egyszer alállítódik akkor nehéz megtalálni a kb. 10x10cm-es kis négyzetet amiben van jel.
Nem idegeskedés, hanem kitartás emberek!!!!
Ez egy ilyen ország sajna, ha nem csinálod meg magadnak normálisan akkor az annyit is ér.

üzenetek