DIGI internet - Hálózat, szolgáltatók fórum

üzenetek

hozzászólások


4Grider
(nagyúr)

Minden adatsim működik telefonban/tabletben is.
Viszont simán előfordulhat (főleg a Digihez hasonló új és kicsi szolgáltatók esetén) hogy az adott eszköz nem tudja automatikusan beállítani a sim-hez magát, így kézi beállítás lehet szükséges a használathoz.


pn4hvq
(senior tag)

Valaki van Dunaújváros Béke városrészből?
Múlt héten hétfőn 19:30 előtt megszűnt a net. Tv rendben volt, de a telefon minden kimenő hívásra foglaltat jelzett. Másnap, kedden reggel felhívtam őket, mert még mindig nem működött. Felvettek egy hibajegyet, megnézték, hogy a zte eszközömet nem érik el, majd délelőtt jött az sms, hogy a hibát elhárították. Aznap délután 16-tól fél órán keresztül minden oké volt, majd ugyanúgy megszűnt a net és a telefon, zte nem látszik. A router logjában láttam, hogy kedden napközben random időközönként bontotta a kapcsolatot, timeout, majd x idő múlva csatlakozott. Aznap megint felhívtam őket, hibajegy és fél óra múlva meg is csinálták. Szerda délelőtt hívtak, hogy, látják a logot, nincs szakadás (így is volt az én routerem szerint is), és mondták, hogy központi probléma okozta. Minden rendben volt vasárnap 17 óráig, amikor ugyanúgy nincs net, nincs telefon állapot lett. Megint hívtam őket, ismét megcsinálták fél óra alatt, azóta jó. DE a letöltés "siralmas" 130-180Mbit/s, a feltöltés hozza a 300-at (mindegy, hogy milyen weboldalon, vagy applikációval, vagy t*rrenten nézem). IP-t ugyanazokból a tartományokból kapok, mint eddig.
Nem egyedi probléma, mert a szomszédban is, alattunk 2 emelettel is, két lépcsőházzal odébb is ugyanekkor ugyanígy hibás volt.
Szóval: elsősorban a környéken, vagy máshol hasonló hibajelenséget tapasztalt valaki?


pn4hvq
(senior tag)

Hmm, sebességteszt kapcsán előrelépés: a pc újraindítása után megjavult :F .
Ott lett gyanus, hogy a telefonon a pc restart előtt is jött 912/300-al wifin keresztül, vagyis a kapcsolat a routertől a Digi felé jól működött.
Előtte driver update nem volt, router reconnect nem segített. Ehh, X akta...

[ Szerkesztve ]


scream
(veterán)

Hali,

régóta UPC (mostmár Voda) előfizetőként kacsingatok Digi felé - mivel a kinézett albérletben jelenleg nincsen kiépítve a Telekom-on felül más szolgáltató (az is csak korlátozott keretek között).

Az volna a kérdésem, hogy van-e valakinek tapasztalata Digi-s helyszíni szemrevételezéssel, Digi-s doboz társasházba való kötésével és utána új előfizetés bekötésével?

Az a helyzet, hogy a kinézett albérlet melletti társasházakban elérhető a Digi legtöbb szolgáltatása: Kábeltelevízió, Nagysebességű internet, Vezetékes telefon, viszont az albérlet házában sajnos nincsen bent. Felhívtam a Digi ügyfélszolgálatot, ahol igen segítőkészek voltak, elmondták, hogy hogyan szokott menni ilyenkor, ha a szomszédos épületekben elérhető a szolgáltatásuk, ahogy letettem hívott is az újonnan felvett jegy miatt a technikus, aki érdeklődött az épület paramétereiről. Kérdésemre, hogy mennyi időbe telik a doboz telepítése az pozitív szemle (tehát, hogy kiépíthető a Digi-s doboz) után azt a választ adta, hogy 1-1.5 hónap. Ez mennyire reális?

Illetve ezt folytatva, feltételezem új szerződést csak akkor tudok arra a címre kötni, ha már ki lett építve a doboz - csak azért kérdezem, hogy ne kelljen 2x kijönniük (nekem meg még tovább várni), hanem egyszerre a dobozt és a net lakásba való bekötést is le lehessen tudni - esetleg ilyenre van-e lehetőség? Olvastam összefoglalóban, hogy új szerződés esetén 30-90 napot ígérnek, ami elég cudarul hangzik, ez mennyire reális mostanság? (A ticketre kapott reakciós idő után elég megdöbbentően hosszúnak tűnik, mivel ott jóformán egyből hívott a technikus, ahogy az ügyfélszolgálatot letettem).

Csak internet lenne és saját routerrel. Itt, ha bridge módba rakattam (és ha kell, akkor kivetettem NAT mögül - ez mostanában mennyire jellemző, hogy oda raknak be alapból?), akkor utána tudom rendesen használni a saját router-t (persze a PPPoE-t beállítva rajta) ahogy eddig is vagy lesz valamilyen korlátozásom? :F


pinnacle
(nagyúr)

Nálunk 1,5 év után lett a dobozból optika. Persze lehet ez a maximum.

Akinél van már DIGI optika, nézze meg legyen szíves, hogy milyen típusú. G.657.B3-al akár 10mm átmérőjű kör is mehet. Ha ilyen jól hajlítható hoznak, akkor lehet inkább beviszem a TV-ig, és oda kérem az ONT-ot, igaz 14 sarok van addig, de lehet nem probléma.

[ Szerkesztve ]


scream
(veterán)

Mármint, ez mit jelent? Hogy a dobozt bevitték, de utána még 1.5 év volt, mire be tudtad köttetni magadhoz? :F

Társasház vagy családi ház (erre külön rákérdezett a technikus, mert mondott valamit, hogy 4 lakásos társasházhoz kötelező a bedobozolásuk vagy valami ilyesmi)

Ez azért lényeges, mert ennek függvénye, hogy aláírjuk-e majd a bérleti szerződést (tehát akkor gondoltam, ha bent van a doboz) - mert úgy gondoltam, hogy ha bent van már a házban a dobozuk, akkor nem probléma beköttetni az új előfizetést a lakásba.


cof
(veterán)

Nálam G657A1 feliratos. [link] Első kép, fehér kábel zöld csatlakozó, 15 méteres.


pinnacle
(nagyúr)

Igen, 10 emeletes társasház. Itt idáig is volt DIGI. Lehet ha most kötötték be először, akkor gyorsabb lesz.

Köszi CoF! Akkor lehet inkább kint hagyom az ajtónál. Csak a további fúrást akartam elkerülni, mert múltkor is nagyon szenvedtek.


hupisom1
(tag)

Esetleg van itt valaki a fórumon aki digi-t köt -be , vagy ismerőse van , megrendelt netet kellene bekötni ( Pécel ) lehetőleg gyorsan :D Fiamnak hiába mondom hogy majd jönnek ( 11hós ) :D kell neki a napi mese :D
Ha esetleg van valaki vagy tudtok valakit jelezzétek , persze nyilván nem puszira kérem :)


Varszegig
(veterán)

Merre vagytok Pécelen? Sok helyen már nincs szabad hely a dobozban a sok ikerház miatt. Nálatok biztosan van?


hupisom1
(tag)

Wesselényi utca , sima családi házas övezet , azt mondták nincs probléma .


Varszegig
(veterán)

Akkor jó. Az új részeken van gond, ahol az elmúlt években sima telkekre 2-4 lakásos ikrek épültek, és persze a hálózat nem erre lett tervezve. Kelő utcában pl. már csak örökölni lehet a digit. Sajnos nem ismerek senkit aki segíthetne gyorsítani.


hupisom1
(tag)

Köszi azért :)


nzozz
(aktív tag)

Sziasztok!
Tegnap átkötötték az FTTB 1000 -est FTTH -ra, de hogy ne kelljen átkábelezni a lakást, az volt az elképzelés, hogy a Fiberhome modem marad az előszobában és azzal az UTP -vel lesz összekapcsolva a routerrel (Asus RT-AC1300G plus), ami eddig is használva volt (csak eddig egy különálló RJ45 aljzatba volt bedugva az a kábel, most meg egy Fiberhome HG6544C -be). Korábban ezzel a setuppal mértem mondjuk legalább 300 Mbps körül a speedtest.net -tel. Amióta behozták ezt FTTH -t, lett belőle egy konstans 94 Mbps lefelé is, lefelé is. Aztán kipróbáltam más LAN porttal is, másik kábellel, meg router nélkül közvetlen is, laptopról mérve, aztán megint variáltam, hogy a Fiberhome melyik LAN portját vagy épp melyik kábelt használom, volt 600/300, aztán megint beakadt 94/94 -re, aztán 300/300 Mbps is. Először leírtam részletesen ezt a több órás szenvedést, de annyira elcseszett szituáció volt, hogy inkább kihagyom...
Nem vagyok túlzottan járatos ezekben a hálózati témákban. Mit kéne kérjek a szolgáltatótól? Hozzanak egy működőképes modemet (nekem legalábbis nagyon úgy tűnik, hogy azzal nem stimmel valami) vagy be lehet ezt állítani, hogy működjön (én szinte nem találtam beállítási lehetőséget abba a modembe belépve)? Kapcsolják is át bridge módba? Az úgy jobb lehet? Ezzel az Asus RT-AC1300G plus routerrel illetve úgy egyáltalán ezzel az FTTH Digi 1000 előfizetéssel milyen sebességre lehet számítani?

Köszönöm!


4Grider
(nagyúr)

Az FTTH Digi 1000-rel nagy átlagban 940/320 Mbps mérhető. Természetesen megfelelő eszközökkel és kábelen.
Amikor 94/94-et mérsz, akkor tuti van valahol egy 100-as aktív elem/port, amin keresztül megy a jel. A szolgáltatói eszközök jó részén csak egy-egy gigabites port van, a többi csak 100-as szokott lenni. Ha tehát normális sebességet akarsz, akkor használd a gigás portot.


Domestos
(tag)

nzozz:
Amikor gigás porton időnként 94-et mérsz, akkor gyanakodni kell hibás kábelre. Meglepően sokszor szokott az lenni a gond.

[ Szerkesztve ]


nzozz
(aktív tag)

Köszönöm a válaszokat!

(#85096) Domestos: de egyből három hibás kábel? Az egyik egy régi CAT5 UTP, de eddig stabilan működött. A másikat egy CAT6 S/FTP, amivel egyszer tervem volt, meg lett véve, de csak ki lett próbálva és a szekrényben várta a sorát, tulajdonképp most lett róla leszedve a kábelkötegelő. A harmadik meg egy CAT6 UTP, az használt, de nem túl sokat. Ha 100%, hogy ez a baja, veszek újat, azon nem múlik.

(#85095) 4Grider: na mondjuk ezt se tudtam. De cserébe se használti utasítást nem találok ehhez a készülékhez, se jelölést nem látok a csatlakozók körül. Viszont most 280/300 Mbps körülre van "beragadva". Az meg 100 -asnak sok, 1000 -esnek meg kevés, nem? Egy fél napja beállt ennyire, nem változik, nem hiszem, hogy az aktuális hálózati terhelés miatt lenne pont ennyi.


rothfb
(veterán)

Ide is belinkkelem.
link


beach head
(senior tag)

Sziasztok! A digi behozta az optikát HG6544C-vel. A szerelő srác az eszköz egyes lan portját összekötötte a saját routerem wan portjával és bridge módot kért.
A routerem nem lett átállítva sem AccesPoint, sem repeater módba, tehát ugyanúgy router üzemmódban funkcionál mint korábban előtte, amikor csak lan kábelen jött a net. Gondolom ez így ok? És ha megjön a gigabites routerem, azt is simán router módba kell beállítanom, a felh. névvel és jelszóval amit szerződésben kaptam?


CirrMee
(addikt)

Mérés: FF vagy applikáció, lehetőleg Digi ponthoz mérve.
94/94: elég jellemző 100 -as kábel értékek. Ilyenkor gépházban vagy vezérlőpultban less rá a hálózati kártya aktuális kapcsolati sebességére. Amennyiben nem az ezrest látod, kezdheted is macerálni a kábeleket.

280/300 Mbps körülre van "beragadva"

i5 760 azt kitekeri FTTH esetén.
Kábelhiba, retard víruskergető, CFos forgalom"szabályzó" vackok szokták jellemzően okozni.

üzenetek