Kinek miért az a nick-je, ami? - PROHARDVER! interaktív fórum

üzenetek

hozzászólások


szarvasbogár
(aktív tag)

Szeretem a nagy kövér bogarakat ráadásul ez hazai:) mákosgubát akartam de az foglalt volt:D


#16939776
(nagyúr)
Blog

Amikor még menőek voltak az internetkávézók, meg a lan-os lövöldözések, kellett valami hosszú név.
Amit sokáig tart elolvasni és kicsit jellemez is.
Duracellmumus-t találtam ki, másoknak is tetszett, így maradt meg rajtam.
A kitartást, lerázhatatlanságot jelöli, véletlen hogy 13 karakter hosszú lett.

Amikor regisztráltam ide, nem lehetett csak 12 karakter hosszú Nick nevet megadni, kénytelen voltam rövidíteni... pillanatokon belül jön hozzá a megfelelő arckép is.

[ Szerkesztve ]


adika4444
(addikt)
Blog

Az én nickem egyszerű, de még is nagyszerű.
Ádámnak hívnak, de ez a nickemből is kiderül.
Amikor pici voltam, akkor az első szó amit kimondtam "Ádi" volt, ezt követően a családban főként az idősebbek Ádikának kezdtek hívni, ami rámragadt. Innen az adika. A 4444 pedig onnan, hogy a négyes a kedvenc számom, és ebből mindjárt 4 darab, a 4444. Azóta így hívnak mindenütt, suliban is...
Innen jöt az adika4444.
Ja és hogy miért kisbetűs? Nem a Pál utcai fiúk miatt. Hanem azért, mert amikor megtanultam gépen írni, mindent, de mindent kisbetűvel írtam le, utána meg megmaradt, hogy kisbetűs nickkel regeljek mindenhová.


somogyib
(őstag)
Blog

Hát nekem egyszerű: vezetéknév + keresztnév első betűje.

Olyan topic nincs, hogy kinek mi a jelszava? :D


Bjørgersson
(félisten)
Blog

Nyiss egyet. :D


somogyib
(őstag)
Blog

Inkább nem. Nem lenne túl felkapott :)


VoidXs
(nagyúr)
Blog

Innen eredeztetem a nickem, a J2ME-s mobilokon kedvenc játékomból, a Galaxy on Fire 2-ből. Ez volt benne a legjobb űrhajó.

Az s jelenléte egyszerű, second-öt jelent. Merthogy ez a másik regisztrációm. Az előző nem sikerült, VoidXH (mint HUN rövidítése) néven regisztráltam, de nem jött meg az aktiváló email. Akárcsak az évekkel ezelőtti, talán tőlem származó VoidX regisztrációnál sem. Ha az tényleg az enyém (szerintem az), akkor ez a harmadik regisztrációm, és a neve hibás.

[ Szerkesztve ]


Intruder2k5
(MODERÁTOR)
Blog

Pedig én elmondom, nekem 12 csillag. :)


moleculez
(veterán)
Blog

15-16 eves koromban szerettem bele az elektronikus zenébe, és Moleculez volt az aktuális kedvenc dj-m/producerem. Ma is kedvelem a sajátos, elvont hangzását, de ma már nem ez lenne a nevem. (annyira rajta voltam, hogy majdnem tetkó készült belőle)


Sanyi.mTs
(addikt)
Blog

logout-on volt egy cikk, ami leírt a nick váltás menetét, kinek, mit kell írni, stb.
nem tudjátok melyik az?


Jorus
(nagyúr)
Blog

Tudtommal erre nincs lehetőség, de ha írsz Kalandornak az a biztos.


Sanyi.mTs
(addikt)
Blog

thx. a menete ez volt emlékeim szerint: írt valamelyik modinak, h ezt szeretné, a régit törölték, és az újat beregisztrálta a régi mail címére


Jorus
(nagyúr)
Blog

De az rémlik, hogy akkor bukta az addigi rangját is.


f(x)=exp(x)
(őstag)
Blog

Nem valami érdekes sztori, de azért leírom.
LAN party volt egy helyen, elmentem. Alapból egy haverom nevével kezdtem el játszani, aminek az volt a neve, hogy szopogASD. A szopogot levettem, az ASD-t meghagytam.


Argos
(őstag)
Blog

Ha, már erre tévedtem leírom én is a nick-em történetét.

Az Argos-t egy kedves hölgyeménytől "kaptam" sok-sok éve. Nagy Fantasy-faló lévén, a regényciklus megolvasása után, valamilyen módon, kifejezetten jól tudtam azonosulni a főhőskolompos Khazai Argos karakterével. :K
Így lett Argos akkoriban a választott nick-em, majd mindenhol.
Sajnálatos módon ide a PH!-ra már korábban regelt valami hülyegyerek ezzel a névvel, viszont elfelejtette a jelszavát és az e-mail cím is halott volt akkorra.. :W
Evégre, hatalmas kreativitásról tanúbizonyságot téve, az új reghez hozzácsaptam a születési évem.
(Mit nem adnék érte, ha egyszer itt is lehetne nevet váltani.. :B )

Utóbbi években már ritkán használom, túl sokszor futottam bele a már foglalt-ba. Így egy újabb lelményes csavarral lett Sogra. Azóta néhanap rám ír egy-egy portugál anyanyelvű egyén, széles mosollyal gratulálva az ötletes névválasztásomhoz, amin elsőre meglepődtem, majd miután magyarázatot kaptam jót röhögtem..
Tudniillik a sogra portugál nyelven annyit tesz: anyós... :DDD


#41133696
(félisten)
Blog

Stanley GoodSpeed volt a neve az egyik főszereplőnek az akkori kedvenc filmemben, a Sziklában (The Rock 1996).

2001 körül akartam egy jól csengő nevet, és ez lett, aztán sok olyan hely volt ahová magammal vittem, ahová meg nem tudtam, ott meg rövidítettem, és kiegészítettem :D

[ Szerkesztve ]


fuze
(őstag)

Az enyém egy latin névből kreált mozaikszó. Még tizenévesként találtam ki. Kimondani nem lehet, leírva jól néz ki szerintem :) Kérdés, hogy a 7-est le tudnám -e szedetni valamikor. Magam sem értem miért volt jó nekem odaírni :) Lehet 2007-ben még menő volt :D

[ Szerkesztve ]


eventus
(veterán)
Blog

Tisztelgés egy csodás program előtt ;] Aki ismeri, tudja...


MattM
(tag)
Blog

Amikor még az fiókomat csináltam, nem ragadt rám semmilyen becenév, úgyhogy ez a régi "játékos nevem" használtam. Mivel Máté a keresztnevem ebből jött a Matt a vezetéknevem pedig szintén M-mel kezdődik és afféle FreddyD copyként összeraktam a kettőt :D

üzenetek