üzenetek

hozzászólások


ncc1701
(veterán)

Ott hirdettem volna meg helyben, sz*pjon vele más. Ipari, élet, és balesetveszélyes hulladék.


Qtya123
(őstag)

Sok új termék úgy van a piacon, hogy kvázi bétateszter a felhasználó és majd jönnek a javítások.

Sajnos közlekedés terén is eljutottunk ide és úgy látszik a törvényhozók fejében senki nem tesz rendet, hogy ez nem oké.
Én attól kapok néha szívinfarktust, amikor nagy nyugalomban megyek, erre rámordít a gépezet hirtelen, mert pl egy hosszabb fekete kátránycsíkról azt hiszi, hogy záróvonal és átmentem rajta.


adamssss
(veterán)
Blog

Te ezt vetted vagy kaptad? Mondjuk arra is kíváncsi lennék ha kaptad akkor ki vette? :D


Ear001
(addikt)

Pedig nagyjából minden tesztben van róla szó, hogy az MG-ben meg a BYD-ben is sokkal jobb a hardver, mint a szoftver, azt rögtön redukálni kell, ki kell kapcsolni mindent, egyedül a vészfékezés rásegítést kell meghagyni.

Amúgy minden 2024-es autó kötelezően csipog és karattyol, nem csak a kínaiak.


.Szaki.
(addikt)
Blog

Én ezért nem hiszek abban, amit sokan elkezdtek vizionálni, hogy a jövőben az autókat is majd kvázi webáruházakban fogják megrendelni. Egy üléspróba, sőt még egy tesztvezetés sem tud mindenre választ adni és a kellemetlen dolgok csak hosszabb távon derülnek ki.

Az ember megnézi élőben, eldönti, hogy tényleg olyan szép-e, mint a sajtófotókon, vagy valójában csúnya. Ha szépnek tartja beül, kiderül magára tudja-e megfelelően állítani az ülést, a kormány pozicionálása megfelelő-e, kézre állnak-e a dolgok, jó minőségű-e a beltér. Ha pedig ezeken is átment az autó, akkor érdemes elvinni egy tesztvezetésre.

Na. ... Ha ezek megvannak, még akkor sem 100%, hogy elégedett lesz az autóval, mert nagyon sok minden csak később derül ki. Pl amiket beccyboy leírt, ezek jóeséllyel tényleg hosszútávon derülnek ki, mondjuk 1-2 hét eltelte után, nem pedig egy 10 perces tesztvezetés során.

Ezt az MG-t is tolják úton útfélen, hogy milyen remek és kedvező árú elektromos autó, de valahogy mindig kiderül, hogy elég komoly gondok vannak ezekkel a cuccokkal.


HThomas
(senior tag)
Blog

Amúgy minden 2024-es autó kötelezően csipog és karattyol, nem csak a kínaiak.

Azért ez ebben a formában nem teljesen igaz, vannak gyártók, akik megugorják a lécet és csak akkor csipog az autó, ha valóban szükség van rá.

#45 .Szaki: a webshop akkor lehet jó, ha már tudod mit akarsz venni... kipróbáltad a szomszédét, bérelted, az előző modelévről váltasz, akármi.


Reggie0
(félisten)

Szokasos kinai minoseg es a vegen ismet beigazolodik az osi mondas: olcso husnak hig a leve.


doooo
(veterán)

Valahol pozitív, hogy nem tudnak nagyot gurítani ezekkel.


HThomas
(senior tag)
Blog

Én amúgy egyszer ültem kínai autóban, Chery Tiggo 7, utazgattunk vele 3 napot... általában a kocsi nem volt rossz, viszont annak az volt a heppje, hogy ha előttem vagy mögöttem közel volt valaki és fékeztem, akkor felkapcsolta a vészvillogót. A baj csak az volt, hogy a sűrű városi forgalomban folyton villogott, egy idő után már totál hülyének éreztem magam :) Gondolom valami ráfutásos balesetet megelőző segéd lehetett, de sehogy sem sikerült kikapcsolni.


Napfénysüti
(nagyúr)
Blog

Csak éppen ez egy autónál életveszélyes lehet. :(


CriticalHit
(őstag)

Ostoba általánosítás. A német ID3 jóval gagyibb és sokkal drágább, mint ez a "Szokasos kinai minoseg" aminek "híg a leve". A BYD SEAL pedig simán Tesla minőség, akármennyire kínai is. A kínai Volvo EX30 vagy a szintén kínai Mercedes/Smart#1 is köröket ver a német ID3-ra és az ID4-re.
A BMW i4, a Polestar 2 de a IONIQ 5/6 vagy a KIA EV6 minőség de milyen áron.


ncc1701
(veterán)

Mondjuk a tesla "minőséget" nem nagyon eröltetném. :)


.Szaki.
(addikt)
Blog

Mondjuk azzal, hogy a BYD Seal veri a Teslát még nem mondtál sokat. :) Egyébként ott sem fenékig tejfel minden. Az összeszerelés egy dolog, de egy autó nem csak ennyiből áll. A vezetést támogató rendszerek a BYD-nél sem acélosak még. Ettől függetlenül afelől nincs kétségem, hogy záros határidőn belül javítani fogják ezt a kínaiak, mert a BYD tényleg rendesen tol ebbe pénzt.

Egyébként én ettől az EX30-tól sem dobtam el a hajam, viszont valóban gyönyörűen rámutat arra, hogy amíg valaki például nem tudja, hogy a Volvo EX30, a Dacia Spring, vagy éppen a Smart#1 egy kínai villanyautó, addig hűen dícsőíti, de ha egy nyíltan kínai autóról van szó, amely projektben rengeteg európai mérnök és tervező vett részt (Seal), azt nyugodtan büdösölik Európában, mert "kínai".


Ezekiell
(veterán)

Ültél mostanában Teslaban, vagy csak hallomásból visszahongozod?


ncc1701
(veterán)

Mostanában nem, de láttam videókat plö a cybertruckról. Hagyjuk is szerintem, vicc az egész. Minőség az, amit érzel, amikor beülsz egy maseratiba, vagy egy E mercibe.


Ezekiell
(veterán)

A Cybertruck egy fos, de nézz meg konkrétan bármi mást a modellpalettáról. Ülj bele, meg fogsz lepődni. Ingyen van a tesztvezetés.

Teslat Maseratihoz meg E mercihez hasonlítani meg vicc, az életben nem lesz Maseratid, Teslad meg simán lehet :D


CriticalHit
(őstag)

"A BYD SEAL pedig simán Tesla minőség", amit állítok, nem pedig, hogy " BYD Seal veri a Teslát".
[link]
[link]


arnyekxxx
(veterán)

nagyrészt gáz-szén erőművek adják.

nem


domerator
(veterán)
Blog

Ma átfutottam egy tesztet a KIA EV8 (EV9?) -ről... írja a tesztelő, hogy pampogott a rendszer hogy valami üzenet van, ránézett a kijelzőre, erre megint pampogott a kocsi, hogy miért nem az utat nézi... :W :W :W
Agyhalott mérnökök...


Reggie0
(félisten)

Nem mondtal semmit, csak dobalozol a tipusokkal. A cikkben konkretan levan irva, hogy mekkora fos bughalmaz a byd, ellenben te egy darab peldat nem tudtal hozni a problemakra, csak a kognitiv disszonanciad altal vezerelt frocsogest hoztad.

üzenetek