MLSZ Fantasy Liga - Klánok, Ligák, Versenyek fórum

üzenetek

hozzászólások


DS39
(nagyúr)

hát indul, de inkább ne tették volna, semmit nem javítottak a rendszeren, sőt még az is rossz lett ami jó volt..
keretösszerakás és mentés után a keret összértéke 0, bár ez csak statisztikai adat, és pontegyenlőségnél jól is jön ez a bug, de pl most Kiskondás pihentetése miatt variálnom kellett a benevezett kereten, mentés után a következő forduló lapon a játékosok posztjai random felcserélődtek, Michelic csatár lett, Kádár kzp, Varga Józsi védő. az aktuális forduló programja nem is olvasható a játékon belül.

nagyon látszi,k hogy csak a reklámok miatt létezik ez a játék, egyébként telibe sz@rja a fejlesztői gárda..
(avagy szakmailag annyira messze vannak a profizmustól, mint a magyar labdarúgás)

[ Szerkesztve ]


ROBERTOH
(őstag)

Ezeket a hibákat meg szokták oldani (bár furcsa, hogy hogy jönnek ilyenek elő, amikor a játékmotoron semmit nem változtattak). Az már jobban zavar, hogy volt tavasszal két játék is, és az egyikben benne voltam a három lehetséges nyertes között, de végeredmény hirdetés egyiknél se volt, így elég hiteltelenek számomra. Rájuk is írtam, erre azt válaszolták, hogy elfelejtették és pótolni fogják, de persze nem lett belőle semmi...

A játékkal kapcsolatban meg: már tegnap szívás volt: három Debreceni játékosomból csak egy játszott, az is csak csere volt... :)

[ Szerkesztve ]


DS39
(nagyúr)

nekem 4 is volt, élen Novakovic-csal, naná hogy nem ő védett :D
így szezon elején és az átigazolási szezon közepén amúgy sem egyszerű betalálni mi lesz az alap kezdő, de akkor se értem hogy a DVSC-nél ennyire fizikálisan gyenge a társaság hogy a teljes kezdőt gyakorlatilag pihentetni kell... már most nem bírják a 3 napos terhelést? ha ez így van még vagy 20 évig sehova nem jut a magyar futball. másrészről Kiskondás is eltaktikázza magát szvsz, a BL ellenfelet látva alapcsapattal is esélytelen a továbbjutás, de a csoportkör végképp, ami igazán pénzt hozna a klubnak, több értelme lenne leadni azokat a meccseket és most hogy elkezdődött koncentrálni a bajnokságra. gondolom jövőhétvégén is cseresor kap majd szerepet, megint bukhatnak 2 pontot, a végén ez visszaüthet. de nem vagyok debreceni, az ő bajuk. :U


ROBERTOH
(őstag)

Lehet hogy azt ígérte a játékosoknak, hogy ha tovább jutnak, akkor hétvégén bulizhatnak. Ebből okulva szerintem a jövőhéten már rendes csapat fog játszani, ezért nem tervezem hogy eladom a Debreceni játékosokat (max ha lesérülnek).


DS39
(nagyúr)

hát ha akarnám se tudnám eladni őket, én hülye még foglalkozom ezzel a szarral, beléptem hogy átigazoljak, de nem tudok, mert kiírja Hiba, nem lehet elmenteni a módosításokat.

ilyen egy selejtet hogy tudnak kiadni a kezükből...

bugok:
- a posztok múltkor felcserélődtek
- nem lehet elmenteni az átigazolást, és a keret összértéke jelenleg is 0-t mutat.
- az óra még mindig téli időszámításban van
- az álomcsapatnál, a múltheti a 31. forduló, a következő meg a 32. lesz
- előző szezonban 4. fordulóig jutottam a kupában, de a 2. forduló volt kiírva.
- volt ugye a transfer bug, amikor rosszul számolta el a játékoscserék árait.
- és még biztos van/volt csak most nem jut eszembe...

ennyi IT lúzert, aki ezt csinálta, üzemelteti. hihetetlen hogy ilyen embereknek van munkájuk, pucolnának inkább WC-t. :( :(((

u.i.: kár hogy nem lehet törölni a profilt (ami jogilag is aggályos szerintem), már megtettem volna.

[ Szerkesztve ]


ROBERTOH
(őstag)

Még hétfőn letudtam az igazolásokat: akkor működött, el is tudtam menteni. A keret összegem is jó. Az álomcsapat (nagyjából) jó, csak a hetet kéne kijavítaniuk. Az órát szerintem már nem is fogják javítani (nemsoká itt az ősz :) )
Van egy Milos Kocics-om, aki végig védett a hétvégén, de ő még mindig nem kapott pontot. Jeleztem nekik, meg azt is, hogy elég érdekesen változtak az árak: volt aki 1,2 millióról 4 millióra drágult (Gera is 1,2-ről 3,5-re), de facebook-on kimagyarázták.
Alapvetően az egész játék jó -lenne, ha végre bugmentesítenék. A tavaly őszi idény végére már minden jól működött, idén tavasszal meg sok bug lett. Valamikor írták, hogy ki akarják bővíteni a játékot: angol, spanyol stb. bajnoksággal; lehet hogy a programozók nagy részét átcsoportosították még tavasszal arra, és csak 1-2 ember foglalkozik most ezzel.
Én kivárok, na meg ismerősökkel közös ligában versenyzünk is, ezért izgalmas a közös eszmecsere ;)


khorvat
(senior tag)

G A M E O V E R !!!


ROBERTOH
(őstag)

Úgy néz ki, sajnos. Pedig jól indult.
Valaki megcsinálhatná rendesen.


khorvat
(senior tag)

Ez az oldal már korábban létezett sokat játszottam itt és nyereményeket is korrekten megkaptam, nem úgy mint az MLSZ-től.
http://fociguru.hu/game.php


ROBERTOH
(őstag)

Ahogy elnézem elég kevesen játszanak vele. Nyeremény nincs, na és az, hogy a játékosok ára nem változik, elég érthetetlen egy focimenedzser játéknál...

üzenetek