nVidia GeForce GTX 1060 (GP106) - Videokártyák fórum

üzenetek

hozzászólások


Bjørgersson
(félisten)
Blog

Az NVIDIA a GeForce GTX 1080 és GTX 1070 után menetrendszerűen, a mai nappal pedig hivatalosan is bejelentette a GeForce GTX 1060-as VGA-t. A cég Pascal architektúrára épülő grafikus vezérlőjének érkezése borítékolható volt, a kérdés inkább az volt, hogy mikor történik meg a bejelentés. Ezt az NVIDIA ma megtette, de ez csak formalitás, úgynevezett "paper launch", mivel a GP106 kódjelű GPU-ra épülő GTX 1060 "Founders Edition" és a partnergyártók által készített egyedi felépítésű változatok hivatalos leleplezése (amikor a kártya valóban boltokba kerül és a teszteredmények is publikussá válhatnak) július 19-én lesz.

Amit a mostani közlemény alapján már biztosan tudni lehet, hogy a külsőre a nagyobb testvérekhez hasonlító hűtést felvonultató, de a GTX 1070/1080-nál nagyjából 19 milliméterrel rövidebb nyomtatott áramköri lapra épülő kártyára a TSMC 16 nm-es FinFET gyártástechnológiájával készülő GPU kerül. Ez jelen esetben a GP106 kódjelű lapka lesz, amelyben 10 SMP, vagyis 1280 feldolgozó található 80 darab textúrázó csatorna mellett, mely pontosan a fele annak, mint ami a GTX 1080 GP104-es magja tartalmaz. A ROP egységek száma és a memóriavezérlő sem maradt érintetlenül, nem megerősített információk szerint előbbiből 48 lesz, utóbbi pedig hivatalosan is 192 bitesre szűkül.

Ami az órajeleket illeti, a mag alapórajele 1506 MHz lesz, míg a Boost frekvencia 1708 MHz-nél tetőzik. Az említett 192 bites crossbar memóriabuszon 6 GB GDDR5 memória dolgozik változatlanul effektív 8 GHz-es órajelen, így összességében 192 GB/s memóriabusz-sávszélességből lehet gazdálkodni. A 4,4 TFLOPS számítású teljesítményre képes kártya fogyasztása a gyártó adatai alapján 120 watt, így a PCIe sín tápellátása mellet elegendő volt egyetlen 6 tűs PCIe tápcsatlakozóval tervezni.

A csatlakozók terén a két kártyahelyet elfoglaló referencia VGA hátoldalára három darab DisplayPort 1.4, egy darab HDMI 2.0b, valamint egy dual-link DVI kerül, illetve a pletykáknak megfelelően az SLI csatlakozó a NYÁK-ról hiányzik.

A mai nappal tehát csak a kártyáról készült fotók, illetve a technikai paraméterek váltak elérhetővé, megtekinthetővé. Ebben azonban csak egyetlen, 6 GB GDDR5 memóriával ellátott kártyáról tett említést az NVIDIA, aminek ajánlott végfelhasználói ára a referencia Founders Edition esetén 299 dollár lesz, míg az egyedi megoldások 249 dollárnál kezdődnek majd.

[ Módosította: radi8tor ]


Bjørgersson
(félisten)
Blog

Véleményem szerint az nVidia ezzel a 300$-os kezdőárral sokakat az RX 480 felé fog terelni, hiszen a mezei felhasználó csak annyit lát a dologból, hogy 256 bit + 8 GB memória 249$, 192 + 6 GB memória pedig 300$, s az 1060 pedig elvilekben alig gyorsabb. Aztán persze majd meglátjuk, mi lesz belőle, mennyire lesz versenyképes ilyen árazással. :)


L-e-f-i-e
(senior tag)

A GTX 970-hez képest ez a kártya hova pozicionál? jelenleg 98.000ft vannak a 970-ek, az 1060 megjelenésekor jobb vétel lehet vagy ez inkább a GTX 960 utódja?


Bjørgersson
(félisten)
Blog

Az nVidia állítása szerint a GTX 980-nal lesz egy szinten. Az attól függ. :) Ha az 1060 még lejjebb nyomja a 980 árakat, mondjuk olyan 90000 Ft körülre, akkor én inkább azt venném 1060 helyett, később pedig ugye lehet cserélni, ha az 1060 ára is beáll normálisabb szintre.

[ Szerkesztve ]


Dogengar
(aktív tag)

STC Speed
(őstag)

980 nál a dx12 miatt jobb lesz az 1060 nem?


L-e-f-i-e
(senior tag)

A lényeg, hogy a 970-et most semmiképp nem érdemes venni...meg kell várni a hónap végét és ott dönteni...leárazott 970 / 980 vagy 1060 (bár abból az elején úgyis készlet hiány lesz..). A 970/980 teljesítménye még sokáig elég lesz (FullHD) esetében kb mindenre.


Dogengar
(aktív tag)

Meg ott az Ansel is. :)


Bjørgersson
(félisten)
Blog

Csodálkoznék, ha nem így lenne.

L-e-f-i-e egyetértek. :K


STC Speed
(őstag)

Az micsoda?

Már ősz óta várok a vga cserére(hd7850ről),eddig csak radeonom volt,kiváncsi vagyok az nvidiára :)
Mostmár tényleg kivárom,de a 85 ezres 970 esek árát én viccnek tartom.


Dogengar
(aktív tag)

Röviden freecam Screenshotokat lehet majd csinálni vele. [link]
Van az aprón már nagyon olcsón. :D


Z10N
(veterán)

Dogengar
(aktív tag)

Csak szerintem néz ki nagyon kókányul az a táp megoldás? Miért nem volt jó a PCB-re rakni?


M@rdel
(őstag)

Nekem 3 generáció óta van radeon, én is váltanék! Kíváncsi vagyok a másik oldalra.
Nem nem semmilyen problémám nincs az amd-vel, :N ha a 1060 nagyon drága lesz marad valamelyik Rx.Könnyű nekem nem vagyok fan!

Tesztek mikor lesznek, azt hittem, hogy már ma dúskálunk!

[ Szerkesztve ]


meci77
(tag)

A hivatalos leleplezés július 19. lesz. Addig sajna várni kell.


Razenhell
(tag)

Hát nem tudom... nekem ez a 1060-as téma nem jött be. 11ezer pontot csináltak vele firestrike-ban P scoret.
192 bites... a nyák ugynézki mint egy gt 740esé :D erre költene valaki 110ezret ? :U
szintén gtx 980-at ajánlom, lesz az még olcsóbb is. A másik meg olyasmi történet volt anno hogy majd hbm memoriakat raknak az uj kártyákba, fenéket. ugyanaz a gddr5. Meglehet nézni a fury- fury x jelenlegi teljesétményét játékok alatt, az is ottvan a szeren most. a 1080 elbujhat, amilyen áron van. ;]


Dogengar
(aktív tag)

Tudtommal az a pletyka csak a 1080-ról szólt. Ára meg majd lemegy, nem kötelező első nap megvenni, itthon meg az RX480 is 100K-val kezdett.


Razenhell
(tag)

Lemegy, kb fél év mulva fog lemenni... mire a boltok is eladják a 980/ti készleteket... csak aztan fog lemenni az ár.


Dogengar
(aktív tag)

Akkor addig lehet várni, most úgy is nagyon jó áron mennek a használt maxwellek.


M@rdel
(őstag)

Gondolkodtam abban is, de új ár -10.000 -ért árulják a 970, nem éri meg. Újat meg már nem veszek, inkább várok.

üzenetek