PH! rFactor F1 TEAM - Klánok, Ligák, Versenyek fórum

üzenetek

hozzászólások


Szabesz
(őstag)

Meglátjuk majd mi alakul a közeljövőben, most eléggé pörögnek a dolgok :) De nem tartom kizártnak, sőt, a vágyakozás megvan :D Idő az neccesebb állatfaj. Áldozni rá? Az is egy érdekes kérdés. De erősen szem előtt tartom a dolgot :)


proof88
(addikt)
Blog

Voltam múlt hétvégén, nagyon jó volt, szervezésügyileg is pörgős volt, látszik hogy nem ma kezdték.
Viszont edzenem kell. Időmérőn 16-ból 9. lettem, azt mondom kezdésnek jó az, sosem voltam ezen a pályán. Viszont ebben a kategóriában túl sokan neveztünk, 2 részre szedték a mezőnyt emiatt, szóval volt A verseny az első 10-nek, és B verseny a többinek ebben a kategóriában. Így én az A verseny 9. helyéről azaz utolsó előtti helyről indultam.
Elég enyhe idő volt, már szabadedzéseken éreztem hogy el fogok fáradni, hát futamon eléggé el is fáradtam, volt egy kanyar ahol alig bírtam rendesen befordítani a kormányt, a fáradtság meg lassúságot eredményez, mert volt hogy inkább kanyar közben is ráfékeztem csak hogy jobban elforduljon a gép, mert nem bírtam már tekerni a kormányt. Egyébként rajt után egyből utolsó helyre kerültem, mert én egyedül féktávon megpörögtem. Optimista voltam és a kelleténél erősebben fékeztem, pedig még nem voltak eléggé melegek a gumik. Utána kissé felszabadultan a mezőny után eredtem, és jól láthatóan körökön keresztül közeledtem az előttem lévőre, aki előtt szintén 2-3 mp-es űr volt szóval őt sem zavarta senki. De aztán egyre jobban fáradtam, leginkább abban a bizonyos balos visszafordítóban szenvedtem. Főleg hogy a nap utolsó előtt versenye volt a miénk, tehát addigra volt legmelegebb az idő és nagyon fel volt már gumizva az ív. Nagyon brutálisan be lehet támadni azt a kanyart, késő fékezéssel, kanyarodás közben stabilan, de kell hozzá az erő. Volt egy pont ahol már nagyon elfáradtam. Onnantól kezdve már nem közeledtem a gyerekre. Pedig figyeltem arra egész nap hogy egyek-igyak. De fizikailag egyelőre ennyi. Alig vártam hogy jöjjön a kockás zászló.
Azóta azon gondolkodok miket lehetne edzeni. A hosszú hétvégére gokartozást terveztem, de megszívtam, hála az időjárásnak a kültéri aszfaltos gokart pályák nem nagyon vannak nyitva. Tegnap elmentem stadionokhoz gokart sportarénába, toltam 5 menetet, de az nem aszfalt, eléggé csúszik és nem adja vissza egyáltalán azt a terhelést mint az aszfaltos pálya.
A G27-en meg egyszerűen nem tudok akkora FFB-t állítani hogy eléggé terheljen, annyira nem erős, pedig még gokartos modot is szedtem az Assetto Corsa-hoz. :D
Arra gondoltam hogy veszek decathlonban csukló környékére rakható súlyt (bokasúly), 1-1 vagy 2-2 kilósakat rakok a csuklóimra és úgy szimulátorozok. Bár az sem ugyanaz, de azért valamennyire segít, és olcsóbb mint mondjuk hetente többször gokartozni menni az edzettség fenntartása érdekében (ami ugye időjárás függvénye is, hogy tudsz-e menni kültéren vagy sem).
Összességében nagyon jó volt, a nap folyamán összesen 7 futam volt (6 kategória), szóval olyan feeling mint amikor kimegy az ember a Ringre, csak itt saját verseny is van. :)
Most azt nézem hol tudok szerezni bordavédőt, mert még úgyis jól összeütődtem a gokartban, hogy senkivel nem volt test-test elleni csatám.

szerk.: illetve hosszúujjú bringás kesztyű is volt rajtam, és néhány kör után azt vettem észre, hiába szorítom a kormányt, elcsúszik rajta a kezem, nem tudtam rendesen fogni. Ilyet sem éreztem még soha, legalábbis emlékeim szerint. Lehet mégsem volt jó döntés ez a kesztyű erre a dologra. Tegnap ujjatlan bringás kesztyűvel is próbálkoztam, rájöttem az a jó, kevésbé izzad meg a tenyerem, és ha hűvös van akkor csak az elején para hogy lefagy az ujjad vége, később az is jó lesz mikor a vérkeringés jobban felpörög.

[ Szerkesztve ]


proof88
(addikt)
Blog

Most már menet közben is lehet állítani a kerékösszetartást :D

Egyenesekben a kormány hátrahúzásával 0 fok környékére vagy pont 0-ra állítja, így elvileg jobban vissza tud hűlni az egyenesben a gumi, valamint talán kicsit nagyobb lesz a végsebesség. Kanyar előtt visszatolja a kormányt, így visszaáll az összetartás az eredeti állásba, azaz a kormányzott kerekek ismét kicsit középre tartanak (asszem max 1 fok szokott lenni, de lehet sokat mondtam).


proof88
(addikt)
Blog

A linkelt cikk bár a hivatalos oldaról származik, hibás. Jól mondja hogy toe-in, meg toe-out, de a kerékdőlést magyarázza ami a camber, de valójában nem a kerékdőlés változik, hanem az összetartás, ahogy a Scarbs is vázolja a képen.


proof88
(addikt)
Blog

Bár úgy látszik nekem is van mit tanulnom, mert mindenki azt magyarázza hogy kanyarokban kifelé kell nézniük az első kerekeknek, hát én pedig mindig úgy tudtam hogy befelé szokták őket állítani, azaz enyhén középre néznek, na mindegy. :D


macy
(addikt)

Elvileg úgy van, hogy az utcai autóknál befelé áll a kerék, így stabilabb az egyenesben. Versenygépeknél széttartást állítanak be a kanyarok miatt. Legalábbis én így tudom.


JColee
(őstag)

Én is totál így emlékszem, alapsetupokban is mindig belefé bandzsított a cucc.

jó kis magyarázó videó

[ Szerkesztve ]


proof88
(addikt)
Blog

A Michelisz-féle RaceRoom bajnokságra nevez valaki? Most ingyenes a játék Steamen, csak fel kell rakni és menni a gyors köröket. A Top20 indulhat a versenyen. Nem hiszem hogy bekerülök a Top20-ba mert egyrészt nem igazán szeretek elsőkerekes autóval "gyorsan" menni, nehéz nagyon, másrészt meg nem fogok annyi időt belerakni mint a régi időkben rFactorba, de ha már itt porosodik a kormányon jó ideje most mégiscsak kipróbálom ezt, hogy legalább lássam kb meddig tudok feljutni a selejtezőben. Egyelőre 14 kört mentem, abból 10 érvénytelen volt :D , sajnos még könnyen megcsúszok és az utolsó kanyarban hibázás érvényteleníti a következő kört is. Setupolni nem igazán lehet mert 99% itt fix, hála az égnek legalább azzal nem töltöm majd az időt. :D


proof88
(addikt)
Blog

Nagyon meg lettem alázva.
Annak idején amikor szimulátoroztam, hozzá voltam szokva a hátsókerekes autókhoz, és nagyon kényelmetlen volt elsőkerekest vezetni. Itt elsőkerekes van, próbáltam hozzászokni, már egész rutinosan megyek vele, de elég messze végeztem az elejétől. Igaz, hogy mindössze 13 órát töltöttem a pályán a játékban, de nem nagyon látom, hogy hol lehetne még 2.7 mp-et javítani, mert annyival maradtam el az elejétől. :DDD A 820. helyen végeztem! Az első 92. ember 1 mp-en belül van. Én azért reméltem, hogy 2 mp alá tudom gyűrni a hátrányomat, ez a 2.7 mp hátrány ez rettenetes! 3477 ember van a táblázatban, azért mondjuk beférhettem volna az első 400 közé mondjuk!

Ilyen túraautónál bal lábbal illene fékezni amúgy? Mert én már csak azt tudom elképzelni hogy bizonyos kanyarokban egyszerre kezelve a kettőt, játszva az egyensúllyal, lehet gyorsulni köridőben. Én hagyományosan csak jobb lábbal kezelem a pedálokat.

üzenetek